Minden a maxon: Asztalunkon a ROG Strix Scar 18 notebook

Az ASUS kínálatának csúcsán Core Ultra 9 processzort és GeForce RTX 5090-et találunk – na meg 2,5 milliós árcédulát!

Bevezető, dizájn

Valamikor régen még egész népszerű volt a DTR notebook-kategória. A rövidítés a Desktop Replacement kifejezetést takarja, és arra utal, hogy notebook kivitelben asztali gépet helyettesíteni képes teljesítményt és hardvert kapunk. És ez a kezdetekben bizony nemcsak afféle szólam volt, sokszor előfordult, hogy konkrétan asztali gépekbe tervezett processzorok és grafikus adapterek erőlködtek az akár 4-5 kg-os monstrumokban, melyeknek például a Compfairen járhattunk csodájára, hónunk alatt az elmaradhatatlan Budapesti Piaccal…Na de elég a nosztalgiázásból, a lényeg, hogy a DTR kategóriába először elsősorban mérnöki, fejlesztői célokra szánt eszközök kerültek, és azok vásárolták őket, akiknek valamiért tényleg szükségük volt arra, hogy asztali gépüket valamennyire hordozhatóvá tegyék. Aztán ahogy teltek az évek, és a klasszikus PC-k helyett egyre többen a notebookokra váltottak, megjelentek a játékosoknak szánt noteszek is, melyek csúcsmodelljei szintén a klasszikus DTR-ekre jellemző méretekkel és képességekkel rendelkeztek. Ma már erre kevésbé van szükség, a CPU-k, GPU-k fejlődésének köszönhetően egész vékony és kis méretű gépházakba is bele lehet zsúfolni olyan teljesítményt, hogy az már tökéletes képminőséget és folyamatos megjelenítést biztosítson nagy felbontás mellett is. Ettől függetlenül, az abszolút csúcskategóriában azért még mindig a klasszikus DTR specifikációkkal találkozunk, azzal a különbséggel, hogy asztali hardver helyett azért most már a dedikáltan a mobil piacra szánt processzorok és grafikus chipek dolgoznak itt is, legfeljebb fogyasztásukat engedik el jobban a mérnökök. Tesztalanyunk, a ROG Strix Scar 18 2025-ös változata is ilyen: Core Ultra 9 275HX processzort, GeForce RTX 5090-et, 64 GB memóriát és 4 TB-os RAID 0 tömböt kapunk egy 400 x 298 x 32 mm-es és 3,3 kg-os csomagban.

Hirdetés

Külső

Ahhoz képest, hogy régen micsoda divat volt felcsicsázni, LED-ezni, illetve a szellőzőnyílások kihangsúlyozásával vadítani az ilyen notebookokat, a Scar 18 első pillantásra egész visszafogottnak tűnik: egyszerű, letisztult vonalvezetése van, szellőzőnyílásai pedig szinte kizárólag hátrafelé néznek. Igaz, ott viszont bőven van belőlük, a nagy méretű gépházat a hátsó részen teljesen elfoglalják, és menet közben ide téve a kezünket érezzük is, hogy nem csak díszből kerültek ide. Viszont ha dolgozik a notebook, akkor alapesetben nemcsak a leadott hő vonja majd magára a figyelmünket, hanem a kijelző hátoldalán egy sávot elfoglaló AniMe Vision megjelenítő is. Ez nem igazi újdonság, 2020-ban már a ROG Zephyrus G14 első generációján is találkozhattunk vele: gyakorlatilag egy apró LED-ekből álló, alacsony felbontású pontmátrixos eszköz, melyre tetszés szerint pakolhatunk ki logókat, animált hátteret, de megjeleníthet értesítéseket is, vagy éppen az akkumulátor töltöttségét. Testre szabására az Armoury Crate-ben van lehetőség, itt tudunk egyedi képeket feltölteni, effekteket, animációt készíteni, és így tovább.


[+]

Az AniMe mellett természetesen nem hiányzik a standard ARGB sem, a kijelző hátoldalára került nagyméretű ROG logó, a billentyűzet és a notebook alján egy körbefutó sáv is képes világítani. Szükség esetén a AURA Sync segítségével pedig mindezt összekapcsolhatjuk különböző perifériáink fényeivel is.


[+]

Elhagyva most az „eye candy” világát, térjünk át a fizikai alkotóelemekre: a ROG Strix Scar 18 nagy, nehéz, de azért masszív és stabil is. A kijelző burkolata alumínium, a fő gépházé matt műanyag, ez utóbbi sajnos elképesztően gyűjti az ujjlenyomatokat, aki erre érzékeny, meg fog bolondulni. Hajlékonyságnak, lötyögésnek, csavarodásnak viszont nyoma sincs, a kijelző pedig egy kézzel nyitható és állítható. Teljesen hátrahajtani nem lehet, körülbelül 135 fok a maximum.

[+]

A billentyűzet felett egy kiemelkedő rész látható, ebből emelkednek ki a kijelzőt tartó zsanérok, illetve ide került két hangsugárzó is, de ettől eltekintve ez a része a gépnek elég „unalmas”, ami talán nem is baj. A gépház alját az ASUS úgy alakította ki, hogy könnyű legyen a bővítés, tisztítás: a szellőzőnyílásokat és ROG Strix feliratot viselő műanyag lapot egy retesz eltolása után egyszerűen levehetjük, így hozzáférhetünk a hűtőventilátorokhoz, akkumulátorhoz, SSD-khez és a foglalatokba került memóriamodulokhoz is.


[+]

Ahhoz képest, hogy Scar 18 mennyire masszív, a csatlakozókínálat nem tűnik valami bőségesnek, de valójában nem hiányzik belőle semmi: kapunk két TB5-öt, három USB 3.2 Gen 2-t Type-A interfésszel, HDMI 2.1-et, kombinált hangcsatlakozót és RJ45-öt is – ez utóbbi mögött egy 2.5GbE sebességű adapter lapul. A külső tápellátást dedikált konnektor biztosítja, ami nem csoda, hiszen egy 380 wattos adaptert kapunk a notebookhoz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés