Hirdetés

LG Flatron L1710B 16ms TFT monitor

Képminőség

Első lépésként a mellékelt E-Color szoftverrel kalibráltuk a monitort, hogy optimális képet kapjunk. A saját beállításunk és a gyári értékek közt csak kis különbség volt, tehát a monitor külön állítgatás nélkül is megfelelő képet ad. Most is 6500 K-ra állítottuk a színhőmérsékletet, 9300 K-s érték mellett már erősen kékes színezetű képet láttunk. Nagy fényerejű a panel, jó néhány CRT monitort lepipál ilyen tekintetben. A kontrasztaránya is kiemelkedő ebben a kategóriában. A fényerő és a kontraszt 75% környékén volt ideális, még elegendő tartalékok rejlenek a verőfényes nyári napokra. A szürkeárnyalatok átmenetei egyenletesek voltak egészen a skála végéig, ahol már egy kicsit sötétebb volt a kelleténél. Elszíneződéseket nem tapasztaltunk.

 

A monitornak alapvetően a feketébe hajló árnyalatokkal akad némi problémája, de ez a mindennapi használat során egyáltalán nem zavaró. Az egyetlen komolyabb negatívum a nem teljesen homogén háttérvilágítás, ami csak teljesen fekete háttéren, és sötétedés után számottevő, de mivel mi nagyrészt ekkor használtuk, zavarónak bizonyult. Telt színeket produkált, igen kontrasztos színeket adott, enyhén túlhangsúlyozta a zöldeket. Fontos kihangsúlyozni a még TFT viszonylatban is tűéles betűmegjelenítést, nagyon kellemes volt vele a böngészés, hosszabb (MEK) olvasmányokhoz is kedvet csinált. Összességében nagyon meg voltunk elégedve a képével, subpixelhibát sem fedeztünk fel rajta.

Konklúzió

Egy még épp elfogadható árú (kb. 120.000 Ft + ÁFA), elegáns megjelenésű, USB Hubbal fűszerezett, jó minőségű képet produkáló TFT-t sikerült összeraknia az LG-nek, ami az átlagjúzer mellett immár az FPS harcosok és netfüggők igényeit is maradéktalanul kielégíti. Irodai alkalmazásra is megfelel, ha a nagy fényerő, és a könnyű forgathatóság fontosabb szempont az LCD-hez mérten nagy helyigénynél. A panel sajnos nem MVA-s (ez kiderül a látószög adatokból is), így valószínű, hogy leginkább az L1710B utódja lesz az, ami - ceteris paribus - sok szívet megdobogtat...

Ami tetszett:

  • Elegáns külső
  • Utánhúzásmentes
  • Éles kép
  • Beépített USB Hub
  • Mellékelt DVI kábel

Ami nem tetszett:

  • Átlagosnál nagyobb helyigény
  • Nem teljesen homogén háttérvilágítás

Értékelés: 7/10 - jó

(atus)

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés