Hirdetés

Lenovo Yoga 910 – szinte már tökéletes

Egy éve teszteltük a Yoga sorozat csúcsát jelentő Yoga 900-at, most pedig itt az utód, a Yoga 910 is.

Bevezetés, külső

Amikor tavaly januárban nálunk járt a Lenovo Yoga 900, alapvetően elégedettek voltunk vele (tetszett díjat kapott), de voltak olyan apróbb hibái, amelyeket méltatlannak éreztünk egy közel félmillió forintos csúcsmodellhez. Most volt szerencsénk tesztelni az utódnak szánt Yoga 910-et is, és örömmel tapasztaltuk, hogy az eltelt egy évben a Lenovo mérnökei nem csak a kötelező Skylake-Kaby Lake váltást lépték meg, hanem az általunk felfedezett problémák jó részét is orvosolták.

Hirdetés

Külső

A 900 és a 910 között nemcsak számokban, de a dizájnt illetően sincs sok különbség, maradt a nagyon vékony (ezúttal 14,2 mm-es), fémből készült burkolat, a jellegzetes „jógás” zsanér és az 1,36 kg-os tömeg. A tavaly tesztelt modellhez képest már a teljes burkolat pezsgőszínű alumínium, eltűntek a fekete szélek, és velük a billentyűzetet körbefogó gumis felület is, most már itt is a fém az, amit tablet üzemmódban leteszünk az asztalra. Ezzel a változtatással nem feltétlenül értünk egyet, mert az ugyan tény, hogy a kinézet sokkal elegánsabb, viszont az eloxálás ellenére sérülékenyebb is. További apró gond, hogy a billentyűzet gombjai, ha csak 0,1 mm-t is, de kiemelkednek keret síkjából, azaz amikor az asztalra fektetjük a táblagéppé átforgatott Yoga 910-et, akkor hozzáérnek az asztal lapjához – mondanunk sem kell, hogy hosszabb távon ez mit jelenthet a gombokra került karakterekre nézve.

Lenovo Yoga 910 - teljesen fém Lenovo Yoga 910 - teljesen fém Lenovo Yoga 910 - teljesen fém
Lenovo Yoga 910 – teljesen fém [+]

Ami a méreteket illeti, lényegesen nem változtak: az új modell 320 x 221 mm-es alapterülettel rendelkezik, a kijelző viszont nőtt, és most már 13,3 helyett 13,9 hüvelykes képátlót kapunk, a tavaly tesztelt 3200x1800 helyett pedig választhatunk Full HD-t és UHD-t is – a tesztre érkezett készülékben egy Full HD panel volt, és ez is tökéletesnek bizonyult, felbontási problémáink egyáltalán nem voltak. A felül túl vékonnyá vált káváról a 720p webkamera, a dupla mikrofon és a környezeti fény szenzora lekerült a képernyő alá, így Skype-hívások előtt már orrszőrzetünk karbantartására is oda kell figyelni.

Alulról felfelé néz a webkamera
Alulról felfelé néz a webkamera [+]

A készülék felnyitását és mozgatását hivatottak segíteni a tavalyi gumiperemeket felváltó, a kereteken körbefutó íves bemarások, amelyek tényleg könnyen megragadhatóvá teszik a gépet, bár élességük egy cseppet zavaró, lakkozott körmökkel nem valószínű, hogy biztonságban lennénk. A gép alja nem változott 2016-hoz képest, maradt a házilag tulajdonképpen nem bontható kivitel, az oldalakra elhelyezett csatlakozók és gombok sora azonban átalakult.


Több lett az USB-C
Több lett az USB Type-C [+]

Bal oldalon most már két USB Type-C portot találunk, amelyek közül a hátsó 2.0-s, és a tápcsatlakozó feladatát is ellátja, a másik 3.0-s és videokimenetként is funkcionálhat – kár, hogy egyiknél sem áll rendelkezésre Thunderbolt 3. Dicséretes ugyanakkor, hogy a másik oldalon rögtön egy teljes méretű USB 3.0-s port vár minket, és ezzel a készülék kikapcsolt állapotában is tölthetjük telefonunkat, hasonlóan a Yoga 900-hoz. Ezen az oldalon találjuk még a tollheggyel benyomható OneKey gombot, a kombinált hangcsatlakozót és a Power gombot is, a kijelző forgatásának letiltására azonban már nincs lehetőségünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés