Hirdetés
Művészvér
Ahogy a cikk elején említettem, az sem elhanyagolható dolog, hogy az új Layers of Fear már az Unreal Engine 5-öt használja. Igaz, itt még nem érhető tetten az új technológia minden erénye, hiszen a szűk terekben nem volt értelme a Nanite használatának, és mivel nem találkozunk más karakterekkel, a Metahumanra sem volt szükség. Így aztán elsősorban a realisztikus bevilágításért felelős Lumen modult nézhetjük meg akcióban, ami az óriási felbontású textúrákkal párosulva tényleg fantasztikus látványt szül. Feltéve, ha látjuk azt: valami programhiba miatt nálam a játék sokkal sötétebb volt, mint kellett volna, így ezeket a részleteket sokszor egyáltalán nem tudtam megfigyelni – érdekes módon az általam lopott képeken minden tökéletesen látszott, még akkor is, amikor a tévén szinte csak a mélyfekete sötétség jelent meg. Ez sajnos nem egyedi problémának tűnik, így a demót érdemes kipróbálni vásárlás előtt.
[+]
Nem esett még szó arról, hogy pontosan miről is szólnak ezek a játékok egyenként, és hogy mi is a mondanivalója a teljes történetnek. Részben azért, mert minden részletet a mostani végigjátszás során sem sikerült megfejtenem, részben pedig azért, mert mintha a Bloober Team írói sem lettek volna biztosak benne, hogy mit is akarnak bemutatni, milyen következtetéshez akarják elkísérni a játékost. A Layers of Fear legfőbb mondanivalójának az látszik, hogy az igazi művészek előbb-utóbb mind őrületbe hullanak, ahogy feladják a normalitáshoz kötő láncaikat az igazi mesterműhöz vezető úton. Ezt minden történetvonal a családi élettel köti össze: az egykori első rész alkoholista festője például feleségét és lányát is eltaszítja magától a végső festmény titkait kergetve, és bár a felszínen a Layers of Fear 2 egy gyanúsan üres óceánjáró hajón filmet forgatni akaró színész kálváriájáról szól, elég hamar kiderül, hogy ott is igen komoly kapcsolati dráma van a háttérben. És ha már a főszereplőkről beszélünk, legyen meg a teljes névsor: az egykori Inheritance DLC-ben az első részben csak az őrület fátylán keresztül látott leány tér vissza elhunyt apja elhagyatott házába, újraélni a gyerekkori traumákat, az új Musician történetvonal a festő feleségének mentális rabságát mutatja be, a másik négy történetet egységes narratívába összefogó Writer pedig természetesen egy íróról szól, aki egy elhagyatott világítótoronyban készül megírni könyvét a mentális problémákkal küszködő művészekről – és persze ő sem ússza meg nem evilági események nélkül.
[+]
Legyen szó azonban bármelyik részről, bármelyik művészről, bármelyik helyszínről, a játékmenet maga nem változik: szűk folyosókon próbáljuk megtalálni a kivezető utat, azonban ez az út illékony. A Layers of Fear leghatásosabb trükkje még ma is az, ahogy a játék folyamatosan átrendezi mögöttünk a tájat. Kinyitunk egy ajtót, mögötte találunk egy könyvtárhoz hasonlító szobát – itt megnézünk egy üveget, és találunk egy régi papírcetlit valami információtöredékkel. Amikor távoznánk a szobából, akkor tűnik csak fel, hogy az ajtó már nincs ott, ahol bejöttünk – egy másik falon viszont ott egy kijárat. Kinyitjuk az új ajtót, de az téglafalba vezet; hüledezve megfordulunk, de ekkor már egy teljesen átalakult szobát látunk – nincsenek polcok, nincsenek könyvek, nincsenek fotelek, viszont a falakat felkavaró zsírkréta-rajzok borítják. A játék szinte állandóan így remixeli környezetünket, és ez eleinte igen hatásos.
[+]
Sajnos azonban annyiszor tapasztaljuk meg ezeket az átalakulásokat, hogy egy idő után ezek elveszítik potenciáljukat. És ugyanez igaz a többi ijesztgetésre is: az első néhány ódivatú baba, a korai fejezetek maguktól nyikorogva kinyíló ajtói, a minduntalan hallásküszöbön hallható nyöszörgések és motyogások nagyszerűen működnek az első órában, de jóval a stáblista legördülése előtt elveszítik riasztó jellegüket. Nekem nagyon alacsonyan van a horrorjátékos rettegésküszöböm, de egy idő után már én is félvállról vettem ezeket a dolgokat, olyan töménységben zúdította rám ezeket a játék. Sokkal inkább a bizarr, nem-euklideszi terekről árulkodó fejtörők maradtak meg bennem – például az a jelenet, amikor az üres képkereteken átnézve más látszott a falakon, mint a képkeretek mellől nézelődve, vagy az a néhány fantasztikusan megkomponált liftezés. De a ritkán használt horror-elemek is jól működtek: amikor például a festőt a gyermekével kapcsolatos emlékek gyötrik, a kúria falain és padlóján ákombákom firkák jelennek meg, aztán a láthatatlan kéz mintha előttünk satírozná a tapétákat vagy ajtókat.
[+]
A durva rettegést kedvelők számára a Layers of Fear intenzitása valószínűleg még az új „harcok” mellett is kevés lesz. Szerintem azonban komolyabb baj, hogy hiába az öt kampányban megélhető, körülbelül 12-15 órányi játékidő, és hiába a remake-be beletett rengeteg munka, még mindig nem értettem, hogy mit is akarnak ezzel a fejlesztők. Egyik lezárás (minden részben többféle végkifejlet érhető el) sem volt olyan, amit kielégítőnek tartottam volna, még akkor sem, ha az író történetének végére már a metaforákat feledve szinte explicit módon magyaráznak a fejlesztők a patkánykirálynőről. Kicsit olyan a Layers of Fear, mintha egy horrorfilmből csak a kérdéseket felvető első, igen intenzív 20 percet vették volna át, azt vagy tízszer újravágva és elnyújtva az ember elé tennék, aztán bármiféle lezárás nélkül véget érne a vetítés. Szó se róla, megijedtünk néha, és a látvány is pöpec volt – de hogy volt-e mindennek értelme, tartalma, arra már csak az egyéni ízlés adja meg a választ.
A Layers of Fear PC-re, PlayStation 5-re, valamint Xbox Series konzolokra jelent meg.
Összefoglalás
Két viszonylag új játék és egy DLC alaposan kibővített és remixelt gyűjteménye. Ahogy az eredeti Layers of Fearek, úgy ez is a lassú felderítésről, a mindenhonnan áradó, sokszor klisés horrorelemekről, és a művészet meg az őrület kapcsolatáról szól. Vannak tényleg félelmetes pillanatai, és tényleg lenyűgözően néz ki, amikor nem túl sötét a környezet, de a horrormániásoknak a rettegés, a narratív kalandjátékok kedvelőinek pedig a történetmesélés lesz túlontúl gyenge.
A Layers of Fear legfőbb pozitívumai:
- Csaknem konstans módon lenyűgöző látvány;
- igen sok munka ment a gyűjtemény kibővítésébe;
- kedvező áron kapható (10 500 forint, 30 euró).
A Layers of Fear legnagyobb hiányosságai:
- A történet sokadjára átgyúrva sem áll össze;
- az ötszázadik babafej és ajtónyikordulás már inkább komikus;
- a „harc” semmit nem tett hozzá az élményhez;
- jónéhány programhiba, köztük a „túl sötét” probléma.
Bényi László
