Tuti, hogy valamit benéz a Microsoft…
Az elmúlt időszakban nem először fordul elő, hogy a Microsoft a TikTokot jelöli meg az Xbox igazi ellenfeleként, ami legalábbis furcsán hangzik, hiszen mi köze is lehetne a rövid videók megosztására felépített közösségi platformnak a videojátékokhoz. De tényleg mi köze van hozzá? Nos, a válasz egyszerre semmi és minden. Ahhoz, hogy megértsük mi is történik, először azt kell tisztán látni, hogy a Microsoft hogyan definiálja magát.
Hirdetés
A redmondi vállalat nem kevés piaci szegmensben utazik, egyszerre kínál szoftvereket, hardvereket és különböző szegmensekben szolgáltatásokat, de ami a vizsgált kérdés nézőpontjából fontos az a játékkiadói háttér. Sokan elfelejtik, hogy a Microsoft a ZeniMax és az Activision felvásárlásával a világ legnagyobb videojáték-kiadójává vált, és ezért lett stratégiai fókusz, hogy a cég által fejlesztett és kiadott játékokat a lehető legtöbb platformon elérhetővé kell tenni, hiszen így maximalizálhatják az ebből származó bevételt.
Ha megnézzük, hogy a piac most hogyan működik, akkor az egyik szembetűnő változás, hogy egyre kevesebb exkluzív cím van. Miközben régen ez a stratégia az egyik legnagyobb fegyver volt a cégek kezében, de mostanra szinte mindenki megpróbálja annyi platformra kiadni az adott címet, amennyire csak lehetősége van. De mi történt, hogy hirtelen változtattak a piaci szereplők? Ez több tényezőnek köszönhető, többek között okolható érte az AAA címek elszálló fejlesztési költsége, amit egy platform már nem tud egészséges nyereséggel kitermelni, de az előfizetői szolgáltatásoknak is az a jó, ha több játékot tudnak a platform tulajdonosai biztosítani az ügyfeleknek, mert ettől nő majd az előfizetők száma. Amíg tehát régen fontos volt, hogy egy vásárló előre elkötelezze magát az egyik platform mellett, addig ez ma már kevésbé kritikus tényező, mert úgy is meg tudja majd vásárolni az adott játékot, ha esetleg nem rendelkezik azzal a hardverrel, amit a játékot kiadó vállalat kínál a boltok polcain.
Mindez nagyon fontos stratégiai változásokat hoz, mert amíg régen kiemelt fontosságúak voltak azok az ügyfelek, akik megvásárolták a generáció éppen aktuális konzolját valamelyik gyártótól, addig ma az emberek úgy is lehetnek ügyfelek, hogy ezt a lépést teszik meg.
Az egész piac tehát meglehetősen sokat engedett az exkluzív címekre törekvő, nálam ez elérhető, nálad nem felfogásból, és ez a lépés a potenciálisan megszólítható vásárlóbázist is elég nagyra növelte. Utóbbi nyilván érintett nézőpontjából hasznos, mert ha sok lehetséges vásárló szólítható meg, akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy kiadott játék egészséges nyereség mellett termeli majd vissza a magasra szökő fejlesztési költségeit.
A fentiekből az is következik, hogy Microsoft így már akármilyen hardvert kínálhat a játékosoknak. Ebben a stratégiában az is jó, ha valaki Windows PC-t vesz, de az is, ha Xbox PC-t, gondolva itt a nemrég megjelent Xbox kézikonzolokra, amelynek a gyorsabbik verzióját mi is teszteltük. Sőt, az is jó, ha majd a hivatalosan érkező, gyári Xbox konzol kerül a tévé alá, de tulajdonképpen az sem baj, ha valamelyik aktuális konzol, esetleg valamelyik PlayStation, vagy például semmi, mert az ügyfél inkább a felhős játékszolgáltatásokban hisz, akár a Microsoft, akár más megoldásában. Az egyetlen, ami igazán számít, hogy a Microsoft által kiadott játékokat az emberek valamilyen formában megvegyék.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!



