2019. április 18., csütörtök

Útvonal

Tesztek » Tablet rovat

Kétmagos MyAudio tablet trió tesztje

Három érdekes táblagépet mutatunk be kétmagos processzorral és négymagos grafikus vezérlővel.

MyAudio tabletek

Még csak néhány éve vannak a tabletek, vagyis táblagépek a köztudatban, melyek áradatát a mára legendává vált, és a kategóriát továbbra is meghatározó iPad indította el. Az ilyen ágazatoknál törvényszerű a rohamléptékű fejlődés; az első, 2010-es iPadhez képest a harmadik, 2012-es generáció szinte minden téren duplázott, triplázott vagy négyszerezett (jó, a mérete azért nem sokat változott), és ugyanez igaz az alsóbb szegmensekben is.

Hirdetés

Ma már a viszonylag olcsó modellek is hozzák azt a teljesítményt, ami nem is olyan régen még a csúcskategória privilégiuma volt. Ötvenezer forint alatt kapni komolyabb felbontású kijelzővel, kétmagos processzorral és négymagos grafikus alrendszerrel ellátott tabletet, ráadásul ehhez nem kell kínai vagy egyéb távol-keleti országból működő cégekkel, erősen kérdőjeles garanciális feltételek mellett üzletelni.

Három doboz landolt nálunk a MyAudiotól, melyekben egy 8, egy 9,7 és egy 10 hüvelykes tablet rejtőzött. Nevezéktanuk rém egyszerű, kijelzőméret szerint csoportosítják őket: Series 8, Series 9 és Series 10, de van Series 7 is. A számok a kijelző képátlóját jelentik, majd az ezt követő számjegyek a tárterületet jelzik (gigabyte-ban), a kétmagosoknál pedig ehhez jön a DCC utótag, így ki lehet következtetni, hogy a 808DCC, 916DCC és 1016DCC mit jelent. A legnagyobb, tízhüvelykes masinához USB kábelt, töltőt, egy kis USB átalakítót és fülhallgatót kapunk, továbbá jár hozzá magyar használati útmutató és két MyAudio Music Card, melyekkel összesen tíz zeneszámot tölthetünk le. A dobozban találtunk egy kis papírdarabon egy kódot is, azzal 30 GB-os felhős tárhely aktiválható az one.com rendszerében.

És ezzel még nincs vége a MyAudiótól érkező extráknak! Kapunk egy Muzee alapú internetes „tv-előfizetést” is, amiben több száz – köztük néhány magyar – csatorna műsora közül válogathatunk. A kisebb, nyolchüvelykes modellhez nem jár fülhallgató, a 9,7 hüvelykes viszont a 10-essel azonos tartozékokkal kapható.

Egymás mellé csapva a három MyAudio tabletet jól látszik, hogy meglehetősen egyszerűek, formatervüket nem spilázták túl, de erre nincs is szükség. Van egy fényes felületű érintőképernyőjük vele egy szintben lévő, nem túlzottan vastag kerettel, és a gépek oldalai is feketék. Nekünk határozottan bejött ez a sallangmentes kialakítás, bízunk benne, hogy az Apple nem fog miatta perelni.

A két nagyobb MyAudio tabletet kellemesen vékonyra szabták: a 1016DCC mindössze kilenc milliméter vastag, és ezt a 916DCC is csak hét tizeddel szárnyalja túl. Hozzájuk képest dundinak tűnhet a 808DCC, pedig az is csak 11 milliméteres, vagyis teljesen rendben van, ahogyan picivel 500 gramm alatti súlya is. A két nagyobb modell valamivel 600 gramm fölötti mérlegelése szintén megfelel a kategóriának. Mint a fenti képeken látható, a 8-as és 10-es szélesvásznú, a 9,7-es viszont amolyan iPades, 4:3-as kijelzőt kapott.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.