Hold körüli rettegés

A Routine roppant hosszú, 13 esztendőn át húzódó, és ehhez méltóan kanyargós fejlesztéstörténete önmagában is külön fejezetet érdemelne a horrorjátékok krónikáiban. Amikor 2012 környékén először felbukkant a színen, a retrofuturisztikus holdbázis ígérete, a ’80-as évek sci-fijeit idéző látvány, valamint a filmszerű prezentáció azonnal megragadta a műfaj rajongóinak figyelmét. Aztán a projekt gyakorlatilag eltűnt, a csapat hosszú évekre elnémult, a játékosok pedig egy évtized után biztosra vették, hogy a Routine a soha meg nem jelent, legendává ködösödő bejelentések sorát fogja gyarapítani. Ezek után kifejezetten meghökkentő volt, amikor hosszú hallgatás után mégis visszatért a projekt – új motorral, új vizuális koncepcióval, átdolgozott játékmenettel, de ugyanazzal a nyugtalanító, paranoid alaphangulattal, amely elsőre is oly különlegessé tette.

A Routine egy elhagyatott holdbázis fémfolyosóira hajítja a játékost, egy olyan környezetbe, amelyben a ‘80-as évek technológiai jövőképe elevenedik meg – mai szemmel nézve tehát a retrofuturizmus a vezérlő eszme. A környezet sok tekintetben az Alien: Isolation által kijelölt irányt követi: neonfényben úszó kezelőpanelek, zümmögő CRT-monitorok, kazettás interfészek, mechanikus kivetítők és különféle robotok alkotják azt a díszletet, amelyben egy rejtélyes tragédia nyomait kell feltárnunk. A vizuális stílus szemcsés, mégis meglepően realisztikus: a felületek tapinthatónak hatnak, a kijelzőkön lassan villódzó kurzorral navigálunk, és szinte minden ajtó, terminál vagy rendszer azonosítást igényel. A Routine nem egyszerűen szép, hanem hiteles is: az egész bázis olyan benyomást kelt, mintha valóban működött volna, mielőtt valami nagyon félrement annak mélyén. A játék atmoszférájának kulcsa a realizmus és a tudatosan adagolt csend. A Routine nem a folyamatos, látványos ijesztgetésre épít, nem szórja tele a pályát klasszikus jump scare-ekkel, helyette lassan, fokozatosan húzza be a játékost a bizonytalanság érzetébe. Az üres folyosók, a statikus háttérzaj, a robotok időnkénti mocorgása és az eszközök pittyenése mind apró elemek, amelyek együtt teremtik meg a feszültséget. A félelem forrása legtöbbször nem az, amit látunk, hanem az, amit csak sejtünk a sötétben. A játék első szakasza emiatt kifejezetten visszafogott, már-már sétaszimulátorra emlékeztető élményt nyújt, amely lassan, de biztosan fordul át jóval nyersebb, pszichológiai horrorba.

[+]

Utunk során gyakorlatilag egyetlen valóban univerzális eszközre támaszkodhatunk, a Cosmonaut Assistance Toolra, rövidebben C.A.T.-re. Ez a pisztolyszerű, multifunkciós kütyü szolgál zseblámpaként, a különböző terminálok elérésének kulcsaként, biztosítékdobozok túltöltőjeként, valamint olyan részletek láthatóvá tevőjeként, amelyek szabad szemmel nem érzékelhetők. Használata azonban korántsem kényelmes: kijelzője durván 10 képkocka/másodperces képfrissítéssel működik, minden mozdulat lassan frissül rajta, így egyszerre segíti és hátráltatja is a tájékozódást. A bázis több pontján teljes sötétségbe borulnak a terek, ilyenkor a C.A.T. extra fényforrása létfontosságú – viszont az akkuja minden használattal merül. Ezért aztán más céljaink mellett minduntalan a pályákon elszórt energiaforrások után kell kajtatni, amiből nincs kevés, mégis mindig azt érezzük, hogy sosem elegendő. A játékmenet lassú, kimért és kifejezetten türelmet igényel. Nincsenek látványos fegyverek, amelyekkel könnyedén felszámolhatnánk az akadályokat, és nincs akciódömping sem, ami elterelné a figyelmet a felfedezésről. A hangsúly az információk begyűjtésén és a holdbázis történetének megismerésén van. Menteni sem lehet bárhol: kizárólag a vetítőgépek mellett, azonosítás után kapunk lehetőséget az állásunk rögzítésére, ezeknél találjuk a feladatok rövid leírásait és néhány fontosabb feljegyzést is.

[+]

A Routine történetmesélési megközelítése sok szempontból minimalista. Nem kapunk hosszas, expozíciós párbeszédeket, nem öntenek ránk hosszú szövegfolyamokat, és markerrel jelzett célpontokat sem látni. A fejlesztők egyensúlyra törekednek a játékos szabadsága és a narratíva között: minden lényeges információt a környezetből kell kiolvasni – hátrahagyott dolgok, monitorokra fagyott üzenetek, kósza jegyzetek és a bázis elrendezése mesél a háttérről. Ez a megközelítés rendkívül atmoszférikus, de egyben kockázatos is. Könnyű elsiklani fontos részletek mellett, könnyű eltévedni, és az sem ritka, hogy hosszú percekig tanácstalanul bolyongunk, mert nem egyértelmű, mit és merre is kellene tenni. A Routine ilyen értelemben egy hatalmas kirakósként működik, amelyben néha hosszú ideig kell keresni a hiányzó darabot, mielőtt a kép végre összeállna. A hangzásvilág a játék egyik legerősebb pillére. A csend tudatosan komponált elem, gyakran hangosabb minden zenénél. A folyosókon visszhangzó nehéz lépések, az elektromos áram finom sistergése, a gépek statikus zaja és a távoli, megmagyarázhatatlan neszek együttesen rendkívül erős klausztrofób érzetet keltenek. A zenei aláfestés ritkán és visszafogottan lép előtérbe, olyankor azonban célzottan, egy-egy jelenet érzelmi súlyát kiemelve dolgozik. A játék előrehaladtával a hangok is sötétebbé, agresszívabbá válnak; a korai, óvatos felfedezésből a későbbi szakaszokra kőkemény pszichológiai horrorba fordul az élmény, ahol már egészen más okból fogjuk ösztönösen visszavenni a tempót. Ellenfélből ugyan nincs túl sok, de jelenlétük annál nyugtalanítóbb: ha észrevesznek, követnek, ha szem elől tévesztenek, keresni kezdenek, a védekezési lehetőségeink pedig erősen korlátozottak, legfeljebb rövid időre tudjuk megtörni a hajszát.

[+]

Technikai oldalról nézve a Routine meglepően kiforrott. Az Unreal Engine 5-re épülő játék PC-n stabilan, röccenés nélkül fut, a megfelelő beállítások mellett tartja a célzott képfrissítést, és a látványvilág részletgazdagsága is arról tanúskodik, hogy a fejlesztők aprólékos gonddal álltak a munkához. Nem csupán a nagyobb kidolgozottak: még a látszólag jelentéktelen tárgyak, például egy játékkazetta borítója vagy egy ragasztott cetli apróbetűs részei is tökéletesen olvashatók. Mindez azonban nem tudja teljesen elfedni a történet viszonylagos egyszerűségét és a befejezés visszafogottságát, ahogyan a játékidő rövidségét sem. A Routine nagyjából négy-öt óra alatt végigjátszható, ami sokak számára kevésnek tűnhet – igaz, ezt valamelyest ellensúlyozza a baráti árazás és az a tény, hogy Game Pass-előfizetők számára a megjelenés napjától elérhető.

[+]

Összességében a Routine egy különleges, merész és kifejezetten karakteres horrorjáték, amely tudatosan szembe megy a mainstream elvárásokkal. Lassú tempója, visszafogott akciója és retrofuturisztikus stílusa biztosan nem fog mindenkinek kedvére tenni, a fiatalabb játékosok számára talán kevésbé látványosnak vagy túl komótosnak hathat. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a klausztrofóbiás atmoszféra, a vérfagyasztó hangdizájn és a gondosan megkomponált, retrofuturisztikus világ egészen egyedi élményt eredményez. Hosszú fejlesztéstörténete után a Routine képes volt felnőni saját legendájához, és ha nem is hibátlan, de méltó lezárása annak a több mint egy évtizedes várakozásnak. Aki szívesen kiszakadna a véráztatta, jumpscare-ekkel teli horrorjátékok tömegéből, és inkább a pszichológiai feszültség mélyén merülne el, elveszve egy sötét, idegen holdbázis folyosóin, annak mindenképp érdemes esélyt adnia ennek a különös, sötéten ragyogó kis ékkőnek.

A Routine PC-re és Xbox Series konzolokra jelent meg. A játék része a Game Pass-előfizetésnek.

A tesztjátékot a kiadó Raw Fury biztosította.

Balga Bence

Összefoglalás:

A Routine egy, a Holdon játszódó túlélőhorror, amely egyedi megjelenésével a múlt század végén elképzelt jövőt igyekszik megragadni. A játék nem a folyamatos ijesztgetésre épít, sokkal inkább a fojtogató atmoszféra megteremtése a célja, amelyben a kiemelkedő hangdesign is kulcsszerepet játszik. Nem fogja a játékos kezét: sok mindent magunknak kell felfedezni és összerakni, így könnyen előfordulhat, hogy egy-egy ponton elakadunk, és csak később jövünk rá, melyik apró részlet felett siklottunk el. Bár a Routine nem a történetével emelkedik ki, és a játékidő sem számít kimagaslónak, a részletgazdag kidolgozottság és a hangulat miatt minden horrorrajongónak érdemes legalább egyszer próbát tennie vele.

A Routine legfőbb pozitívumai:

• Fojtogató horroratmoszféra;
• nagyszerű retrofuturisztikus körítés;
• remekül kialakított helyszínek.

A Routine legfőbb negatívumai:

• Ötórás hossza rövidnek érződik;
• igen könnyű eltévedni;
• a történet nem elég érdekes.