Amit tudni érdemes folyt.

Most pedig lássuk a kézzelfogható változásokat röviden! Az új generáció az elődhöz hasonlóan Core i3/i5/i7 típusjelzéssel kerül forgalomba, de a típusjelzés mögött álló karaktersorozat kiegészül egy kettessel, ami arra utal, hogy ezek már második generációs Core i processzorok (tehát pl. Core i7-2600K). A számozás továbbra is az adott termékcsaládon belül elfoglalt teljesítménybeli pozícióra utal: az i3-2100 a leglassabb, míg az i7-2600 a leggyorsabb típus. A számok mögött feltűnhet a K, a T vagy az S betű. A T széria az energiatakarékos, az S pedig teljesítményre kihegyezett processzorokat jelöli, ezek között az alapórajel és a fogyasztás jelenti a különbséget. A K széria a már most is kapható K szériához hasonlóan szorzózármentesen kerül forgalomba, tehát alapvetően a tuningosoknak készül, ami most komoly jelentőséggel bír, ugyanis a Sandy Bridge-alapú processzorokba az északi hídon, a harmadszintű gyorsítótáron, a GPU-n és a PCIe-vezérlőn felül immár az órajelgenerátort is beépítették. Az órajelgenerátortól függ a SATA és a PCIe órajele, illetve a régen FSB-ként ismert BCLK beállításáért is ez felel, ami a Sandy Bridge processzorokban alapjáraton 100 MHz, és gyakorlatilag megváltoztathatatlan. Az általunk tesztelt processzorok már 110 MHz-es BCLK-órajelen sem voltak hajlandóak elindulni, tehát az Intel mára ténylegesen elérte, amit már régen hangoztat: a tuning nem megengedett. Illetve mégis, a K jelölésű processzorokon szorzóállítással... Ez – gondolhatnánk – az AMD malmára fogja hajtani a vizet, de nem tartjuk valószínűnek, hogy az Intel különösebben aggódna, mert egyrészt a tuningosok a felhasználói közönség alig pár százalékát teszik ki, másrészt a K jelölésű processzorok a jelenleg elérhető információk szerint nem lesznek sokkal drágábbak (pár ezres), mint az alaptípusok (ugyanez a jellemző az AMD Black Edition szériájára).

Két érdekességről kell még szólnunk, az egyik a turbó mód, azaz a Turbo Boost 2.0-s verziója. A Turbo Boost a Nehalemmel mutatkozott be, és hogy bizony nagyon is szeretjük. Ez vezérli a CPU-k órajelét akár egymástól függetlenül is a terhelés függvényében, ha egy szálon terheljük a rendszert, akkor az egyik CPU-mag órajele az eredeti értéknél akár 4-500 MHz-cel magasabbra emelkedhet. Ez azért fontos, mert ezek a sokmagos processzorok alapvetően a többszálon végezhető feladatokban domborítanak, márpedig elvárható, hogy ennyi pénzért egy szálon terhelve is gyorsak legyenek. A Turbo Boost 2.0 annyi csavart visz az egészbe, hogy beállíthatjuk azt a fogyasztási keretet, amelyen belül megemelkedhet a CPU-magok órajele, sőt akár kis időre túl is lépheti azt. Ezen kívül az új Turbo Boost a GPU-órajelét immár a CPU-magok órajelétől függetlenül vezérli, tehát elképzelhető, hogy ha a CPU kevésbé terhelt, akkor a grafikus mag órajele jobban megemelkedik. Az Intel a Turbo Boost 2.0 révén még a K utótag nélküli processzorokon is engedélyez némi tuningot (kivételt képez az i3-as), ugyanis a Turbo Boost szorzókat az eredeti beállításnál néggyel magasabbra emelhetjük.

Méltatlanul került a felsorolás végére az integrált GPU. Ez az olvasóink többsége számára talán egy irreleváns téma, mert a legtöbbünk diszkrét videokártyát használ, de biztosan állíthatjuk, hogy a Sandy Bridge grafikus magja az első, ami sokakat el fog gondolkodtatni a váltáson. A Clarkdale-ben bemutatkozó HD Graphics megújult, és immár HD Graphics 3000/2000 néven lesz ismert, na nem mintha ez lenne a fő különbség. A HD Graphics 3000-ben tizenkettő, a 2000-ben pedig hat, úgynevezett EU, azaz feldolgozó egység (Execution Unit) található. A GPU főbb tulajdonságairól egy hosszabb hírünkben már beszámoltunk, ezért az ismétléstől ezúttal eltekintenénk. Az új GPU architektúrálisan számos változáson esett át, ám talán a legfőbb különbség az elődhöz képest az, hogy a CPU-magokkal egyenrangú, amikor a harmadszintű gyorsítótár eléréséről van szó. A Clarkdale-ben található HD Graphics cache nélkül sebességben képes volt megközelíteni az AMD 890GX-et (amit mostanáig a legjobb megoldásnak tekinthettünk ezen a téren), tehát sejthető, hogy a HD Graphics 3000 architektúrálisan felturbózva, magasabb órajelen és gyorsítótár mellett mire képes. A GPU nem csak 3D-s számolásokban lett gyorsabb, hanem úgy általában számolásra is használható, amit a különböző konvertáló programokkal ki lehet használni. A GPU új fix funkciós részegységeket kapott, amit az Intel Quick Sync Video névre keresztelt.

Sajnos a Sandy Bridge használatához új alaplapra lesz szükségünk, ugyanis az új processzorok LGA1155 tokozásban kerülnek forgalomba. Mondhatnánk, hogy csak egy érintkező a különbség az előző generációhoz képest, amiből biztosra vehető, hogy az Intel megint le akarja húzni a népet, de fogalmunk sincs arról, hogy az egyes érintkezőknek milyen feladata van, tehát szinte biztos, hogy ez az 1155 érintkező és az LGA1156-os CPU-k 1156 darab érintkezője más-más feladatot lát el, ergo könnyen lehet, hogy még így jártunk a legjobban, mert a CPU-hűtőket legalább nem kell lecserélni.

Az új processzorok mellé természetesen új chipseteket kellett kiadni: asztali platformon a P67 és a H67 lesz az elterjedt (a P55 és a H55 utódai). A P67 támogatja a tuningot és az SLI, illetve CrossFire konfigurációs módokat (2 x 8 sávon a processzor miatt), ugyanakkor nem támogatja az integrált GPU-t (tehát az kihasználatlan marad egy P67-es alaplapban). A H67 viszont nem támogatja sem a tuningot, sem az SLI-t, sem a CrossFire-t, de az integrált GPU-t használhatjuk vele. A P67 és a H67 immár felkínál két SATA 6 Gbps-kompatibilis portot, amivel az Intel picit elkésett az AMD-hez viszonyítva, de a piacon kapható SATA 6 Gbps-os termékek számát elnézve nem volt miért sietniük. Az USB 3.0 az AMD chipjeihez hasonlóan itt is csak külső vezérlővel megoldható, az alaplapgyártón áll, hogy él-e vele.

A GPU-ról és az új termékkínálatról részletesebb leírás található hírünkben.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!