Hirdetés

Bryton Rider 450: indulásnak nem rossz

Bevezetés, külső

Közhely, hogy a számítástechnika mindenhol velünk van, de mint a legtöbb közhely, igaz. Ilyen, pár évtizeddel ezelőtt még szinte teljesen „számítógépmentes” világ a sporté, ahol ma már nemcsak a profik, de igazából bárki igénybe veheti a digitális eszközök, mesterséges intelligencia, IoT jellegű szenzorok és egyéb berendezések segítségét abban, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje teljesítményét, illetve az így nyert adatok alapján edzőtervet kapjon vagy online edzéseken, versenyeken vegyen részt.

Különösen így van ez két, az utóbbi időben a világ sok táján megugró népszerűségnek örvendő sportnál, a futásnál és a kerékpározásnál, melyek különösen alkalmasak arra, hogy elképesztő mennyiségű adatot vegyünk ki belőlük. Segít ebben, hogy a hozzájuk kapcsolódó mozgás könnyen elemezhető, a sportoló által leadott teljesítmény pedig jól mérhető. További segítség, hogy mindkét sporthoz hosszú évek óta rendelkezésre állnak önállónak nevezhető ilyen eszközök, sportórák és kerékpáros komputerek, az új generáció azonban ezek funkcióit „összekapcsolja” a felhővel és a mögötte álló számítási kapacitással, közösségi lehetőségekkel és így tovább.

Hirdetés

Jelen tesztünk alanya egy Bryton Rider 450 kerékpáros sebességmérő óra, azaz már inkább kerékpáros számítógép. Ezen a piacon jelenleg a Garmin termékei számítanak etalonnak, amelyet borsos áruk is jelez, a tajvani Bryton pedig itt látta meg a lehetőséget: hasonló tudásszintet kínálni, jóval olcsóbban. Ilyen terveket persze már számtalan szegmensben láthattunk, nézzük meg, hogy megy ez a kerékpáros számítógépek világában! A 450 a cég saját állítása szerint egyébként a terepkerékpárosokat célozza – az országútisok számára készülő változat az áramvonalasabb Aero 60.

Külső

Kerékpáros komputernél fontosabb a külső, mint gondolnánk: egyszerre kell strapabírónak, könnyen kezelhetőnek, jól láthatónak lennie, és persze nem lehet túl nagy sem, hiszen akkor az első esésnél elhagynánk. Jelen esetben a strapabíróságra egyelőre nem lehet panaszunk (bár a tesztidőszakban túlzott eséssel nem tettük próbára), ugyanakkor nem rossz ötlet egy gumi védőburkolat beszerzése – a fotókon látható példány pár ezer forintért megrendelhető Kínából. Szintén Kínából szerezhetőek be legolcsóbban a sebességmérő óra tudását alaposan kibővítő kiegészítők, így a pulzusmérő pánt, illetve a kerék- és pedálfordulatot érzékelő szenzorok (a Rider 450 egyébként ezekkel összecsomagolva, különböző szettekben is megvásárolható).


[+]

A védőeszközök sorát érdemes kibővíteni a dobozban megtalálható csuklópánttal is, melyet a rögzítés módjától függően a kormány vagy a kormányszár köré fűzhetünk, így ha valamiért mégis lerepülni készülne az óra, nem juthat messzire. A rögzítés egyébként a kerékpáros komputerek világában népszerű, 90 fokos elfordítással zárható módszerrel működik: a biciklire gumigyűrűkkel felszorítható műanyag talpba így fixálható a Rider 450 is. A talp nagyon hasonlít, ám teljesen nem egyezik meg a Garmin-félével – de ugyanúgy olcsón szerezhetünk pótpéldányt nagyobb távol-keleti online áruházakból.


[+]

Visszatérve a készülékre, egy 84 x 54 x 18 mm-es, 71 grammos eszközről van szó, melyen körben összesen hat gombot találunk. Érintőképernyő nem szerepel a kezelőszervek listáján, ez nem feltétlenül gond, mert nincs igazán olyan funkció, melyet ne lehetne gyorsan a billentyűkkel is elérni. A 2,3”-es monokróm, fehér megvilágítással rendelkező kijelző aprónak tűnik az okostelefonok keretnélküliségéhez szokott szemnek, de menet közben azért jól olvasható. Ennél zavaróbb, hogy elég mélyen ül a Rider 450 testében, mely így bizonyos szögekből árnyékot vet rá.


[+]

Az óra alján a vízállóságot biztosító gumifedél alatt találunk egy USB portot, mely töltésre és adatok átvitelére egyaránt használható. A Rider 450 egyébként hivatalosan IPX7 védettségű, tehát esőben és sárban is nyugodtan használhatjuk, beázástól elvileg nem kell tartanunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés