Gamdias Hermes P1 RGB billentyűzet – fényárban

Kipróbáltuk a PC-s játékokat és a görög mitológiát kedvelő gyártó mechanikus billentyűzetét.

Bevezetés, külső

Hermészről, az istenek hírvivőjéről (aki mellékesen Zeusz fia is volt) nevezte el mechanikus billentyűzetcsaládját a Gamdias, és ennek a családnak most egyik felsőkategóriás modelljét, a P1 RGB-t mutatjuk be. A céggel az utóbbi időben többször is foglalkoztunk, teszteltük például Zeus M1 névre hallgató egerüket is, ami mellé szinte kínálja is magát a Hermes P1, hiszen egyazon szoftverrel vezérelhető mindkettő.

Külső

A klasszikusnak nevezhető „gamer billentyűzet” szinte minden ismérvét felvonultatja magán a P1 RGB: mechanikus kapcsolók tetején csücsülő, RGB fénnyel átvilágított gombokat kapunk, amelyek alatt egy alumíniumlemez hivatott gondoskodni a stabilitásról és a kellő tömegről. Rengeteg gombon fedezhetünk fel a másodlagos, esetenként harmadlagos funkciókra utaló jeleket, és a billentyűzet dobozában egy csuklótámaszt, illetve gombkiszedőt is találunk extraként (cseresapkákat viszont nem). Az 1,8 méter hosszú USB kábel szövetborítást kapott, egyedül a dedikált makróbillentyűk hiányoznak a kínálatból.


[+]

Kivitelét tekintve a Hermes P1 tulajdonképpen jó benyomást tett ránk, összerakása igényes, a körülbelül 2 mm vastag, acélzöldes és szálhúzott mintázatú lemez jól is néz ki, masszív is. A szabadon álló gombok körül csak kis mértékben tapasztalható a LED-ek fényének kiszűrődése, a fotonok túlnyomó része ott távozik, ahol kell: az ABS-ből mártással, majd gravírozással feliratozott sapkák jelölésein keresztül. Persze ahogy az az ilyen megoldásoknál lenni szokott, a megvilágítást lekapcsolva a gombok felirata nehezen olvashatóvá válik – de ez nem probléma, hiszen nem sokan lesznek olyanok, akik így akarják majd használni ezt az eszközt. Sajnos a P1 magyar kiosztással nem rendelhető. Multimédiás funkciók az Fn billentyűkről, módosító használatával érhetőek el, és a legtöbb extra szolgáltatás – makrók rögzítése, világítás beállítása – igénybe vehető a gyártó Hera szoftvere nélkül is, bár némileg csökkentett módban.


[+]

Méretét tekintve egy standardnak mondható, teljes értékű asztali billentyűzettel állunk szemben, amely 448 x 157 x 37 mm-es méretű a mellékelt csuklótámasz nélkül, ami egyébként 48 mm-t tesz hozzá a mélységhez. Ez a csuklótámasz egy közepesen igényes, kemény műanyagból készült darab, amely egyszerűen két, az alumíniumlemezen kialakított nyílásba akad be.


[+]

Hátára fordítva a P1-et láthatóvá válik, hogy két, hátrafelé kihajtható, csúszásgátló gumival ellátott lábbal lehet a billentyűzet magasságát módosítani – ezeket kihajtva 9 mm-et emelkedik a klaviatúra, így a hátsó gombsor teteje 48 mm-re kerül az asztaltól. Az alsó rész jellegzetessége még, hogy a kábelt szükség esetén jobbra és balra elhúzva is kivezethetjük, illetve hogy ötletes módon egy saját tartót is kialakítottak a kiszedőnek. Végül, de nem utolsósorban felhívnánk a figyelmet az első él környékén látható két lyukra, amelyek feladata elvileg a billentyűzet belsejébe jutó folyadék kivezetése.

Használat közben

Bár a Gamdias a honlapon nem akarja orrunkra kötni, de egy mozdulat, és fény derül arra, hogy a cég TTC-től származó kapcsolókat használ. Az általunk kipróbált modellben a barna színű változatok voltak, de a Hermes P1 rendelhető kék és piros kapcsolókkal is. Ezek nagyjából megfelelnek a Cherry MX színkódjainak, azaz esetünkben egy játékra és szövegírásra is ajánlható megoldást kaptunk, amely érzésre is nagyon hasonlít a Cherry MX Brown kapcsolókra.


[+]

Saját tapasztalatunk szerint egyébként ezek a Brown kapcsolók szövegírásra jobban megfeleltek, mint játékra, keménységük miatt mi az MX Reddel jobban ki voltunk békülve – de tekintettel arra, hogy a P1 rendelhető ilyen változatban is, ezért nem kritizálhatjuk a Gamdiast. Azt azonban meg kell említenünk, hogy a billentyűzet a teljesen szabadon álló kapcsolókkal viszonylag hangos, még az elvileg nem kattogós Brown kapcsolókkal is, és a külön megtámasztást igénylő gomboknál (szóköz, enter és társai) ez még erőteljesebben jelentkezik.


[+]

Az anti-ghostinggal és NKRO-val rendelkező Hermes P1 természetesen elég sok extrát kínál, amelyek közül az első a helyben, azaz szoftver nélkül rögzíthető makrók felvételének lehetősége. Bár dedikált makrógombok nincsenek, a szóköz (G1) és a B (G2) működik makróként az „Fn” megnyomásával. A makrók (és minden más beállítás is) a billentyűzet 72 kB-os fedélzeti memóriájában kerül eltárolásra. A Hermes P1 összesen hat beállítási profilt támogat, amelyeket az Fn+1-6 gombokkal hívhatunk elő – természetesen minden profilhoz külön makrókat is rögzíthetünk.


[+]

További lehetőség a kurzormozgató fordított T, illetve a WASD négyes felcserélése (Fn+F4), de a Win/Game és Fn gombokat is megcserélhetjük, igaz, ezt csak a Hera szoftverben tudjuk megtenni. Szintén a szoftverben adott a lehetőség teljesen átszabni a kiosztást (és profilonként akár külön-külön kiosztást is beállítani).

A középső, szövegszerkesztést segítő blokk másodlagos funkciói a háttérvilágítás beállítását teszik lehetővé, míg a standard numerikus részen a 8/2 páros a fényerő növelését, illetve csökkentését kapták. Nem szeretnénk felsorolni az összes lehetséges effektet, van belőlük bőven ideértve a szivárványszínű hullámzást is – ha pedig a Hera szoftvert is bevetjük, akkor akár gombonként külön színeket is beállíthatunk. Szerencsére nincs akadálya a konzervatív, egyszínű világításnak sem, de akár ki is kapcsolhatjuk az egészet.


[+]

Maga a Hera egyébként makrók és más extrák szempontjából pontosan ugyanazt tudja, mint a Zeus M1 esetében, azaz itt is kapunk egy nagyon jól használható makrószerkesztőt, illetve be tudunk állítani adott időben megszólaló riasztásokat, de még a gombok lenyomásakor megszólaló hangokat is kérhetünk.


[+]

Értékelés

Pár apróságot leszámítva nagyon jó benyomást tett ránk a Gamdias Hermes P1. Amit hiányoltunk, az a makrók nagyobb száma: profilonként kettő elég sovány ajánlatnak tűnik, illetve a kopogós és nem túl rugalmas csuklótámaszon is módosítanánk egy kicsit. Nagyobb gond, hogy a billentyűk mártottak, ez nem jelent jót tartósság szempontjából, hamar lekophat. Ezektől eltekintve azonban egy jól összerakott, stabil és sokat tudó, kényelmes billentyűzetet ismertünk meg, amely funkciógazdagságát is beleszámítva érdemelte ki a tetszett díjat.


[+]

Figyelembe véve 25 000 forintos árát is azonban nincs könnyű dolga a Hermes P1-nek a piacon, ebben az árszegmensben nagyon erős a verseny, hiszen a Cooler Master Masterkeys S és L, az egyedibb kapcsolós Razer Ornata és BlackWidow vagy éppen a Logitech G413 is elérhető ennyiért több boltban is, de ha kicsit kinézünk a mechanikus kapcsolókkal szerelt halmazból, a Roccat Isku vagy az ASUS Cerberus MKII (utóbbi magyar kiosztással is) szóba jöhet. Ezekkel szemben a P1 a funkciógazdagságot tudja felvonultatni – akit azonban az alapszolgáltatásokhoz kevésbé kapcsolódó lehetőségek (időzítés, RGB LED) nem ragadnak magukkal, nem biztos, hogy könnyen elcsábul majd.


Gamdias Hermes P1 mechanikus billentyűzet

Wombath

A Gamdias Hermes P1 billentyűzetet a Gamdias bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés