FujiFilm X20 fényképező – lehet ezt még fokozni?

Hirdetés

Külvilág, ergonómia

Idén márciusban Varsóba voltunk hivatalosak, ahol a FujiFilm X100S nagykompaktja mellett az X10 utódját, az X20-at is bemutatta a szaksajtónak. Külsőleg az új masina szinte teljesen megegyezik a régivel – minek is cserélték volna le a bevált, tetszetős külsőt –, csupán a hátoldalon variálták át egy-két nyomógomb felirata (és ezzel funkcióját is).

Maradt hát a retrós formavilág, azonban a fekete mellett immár fekete-ezüst kombinációban is kapható az X20. A bőrre hasonlítani akaró fekete testbevonat és a tetőlemez ezüst festése valóban jól áll a kis gépnek; ráadásul ezzel a párosítással jól bele is simul a FujiFilm „X-es” gépkínálatába.

A gyártó megtartotta a jól teljesítő optikát, annak mechanizmusát (a készülék bekapcsolását az objektív tubusának elforgatásával lehet elvégezni csakúgy, mint a zoomolást), de a homloklemezre helyezett fókuszmód kapcsoló is maradt a régi. A sztereó mikrofon, az AF segédfénye is mind megmaradt az előlapon. Ránézésre az optikai kereső sem változott, de erről majd kicsit később.

A hatalmasnak nem nevezhető változtatást a gép hátoldalán követték el. Itt ugyanis a kijelző mellett balra található AF gomb helyére a sorozatfelvételi mód gombja került, de a multifunkciós kezelőszerv kuka/drive helyére is a kuka/AF költözött. A korábban többek által kifogásolt RAW nyomógombból a nagyobb X modelleknél megkedvelt Q(uick), azaz a gyorsmenü indítógombja lett.

Alulnézetből maradt minden a régiben, az akku és a memóriakártya továbbra is együttesen foglalják el helyüket egy állványra szerelt állapotban is jól hozzáférhető csapóajtó mögött.

A csatlakozók esetében sincs semmi érdekes jelentenivaló: a készülék markolati részének oldalában, egy gumifedél mögött található az USB és a HDMI aljzata.

Legfelül, a géptest tetőlemezén, csak többedik ránézésre tűnik fel a nézelődőnek, hogy eltűnt a típusjelölés a FujiFilm felirat alól, és a módválasztó tárcsa régebbi „EXR” módjából „SR+” lett. A kis beépített vaku a bal oldalon van, mint eddig, a vakusaruba rendszervakut csúsztathatunk, a kioldóba továbbra is mechanikus távkioldó csavarható, az expozíciókorrekció tárcsája még mindig csak +/-2 FÉ átfogású. Az apró funkciógomb is maradt a régi helyén, a jobb oldal sarkában.

A FujiFilm mérnökei szerencsére nem nyúltak bele az X10-zel indított alapkoncepcióba és dizájnba. Az X20 esetén észlelhető külső változások csupán csiszolások; a tervezők egy finomkezű ékszerészhez hasonlóan dolgoztak: csak levették a fölösleget a csiszolatlan drágakőről. A radikális változásokat nem is itt, kívül, hanem a motorháztető alatt kell keresni!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés