Hirdetés

FujiFilm X100S – határozott fejlődés

Külsőségek, változások

Nagy meglepetés nem ért minket, amikor varsói utunk során kézbe kaptuk a FujiFilm legújabb üdvöskéinek egyikét, az X100S-t, hiszen a géptest kívülről gyakorlatilag nem változott az „S” utótag nélküli elődhöz képest. Azaz de, azonban ezek a jelek annyira aprók, hogy elsőre, sőt másodikra sem venni észre őket. Kezdjük is talán azzal, ami pár perces használat után leleplezi magát: a fókuszmód kapcsolója – bár ugyanaz és ugyanolyan, mint korábban – végre ésszerűsítették a kiosztását.

A leggyakrabban használt AF-S (azaz egyszeri fókusz) mód immár a kapcsoló útjának végére került. S hogy ez miért is jó? Az X100-nál gyakran kellett amiatt bosszankodnia a fotósnak, hogy vaktában, vagy épp gyorsan nem, csak odafigyelve és finomkodva tudta a csúszókapcsolót a középső állásban megállítani, ha épp manuális élességállítás után ismét az automatikára bízta volna a melót. Most már végre vége ennek a figyelemelterelő szöszmötölésnek – akár egy férfias pattintás után is biztosak lehetünk benne, hogy a megfelelő állásba került a kapcsoló.


X100S és X100


X100S és X100

A másik szembetűnőbb változás a hibrid kereső kapcsolóját érte. A váltókar pecke immár nem egyenesen felfelé áll, hanem kicsit lezserebben, oldalirányba, ami valószínűleg a tartósságának tett jót (bár még nem hallottunk egyetlen letört kapcsolóról sem). A záridőt állító forgókapcsolón valamivel messzebb, elkülönítettebb helyre került az „A(utomata)” állás, mint az a korábbi modellnél volt. A többi, szemmel is látható módosítást a gyártó a készülék hátlapján követte el, itt a „Made in Japan” feliratot helyezték át és pár gomb kiosztása is megváltozott. Ezek közül legjobban a haszontalan „RAW” helyett látott „Q” (avagy Quick Menu) feliratnak örültünk – mostmár az X100S is az X-E1-ből ismert gyorsmenüvel dicsekedhet.


X100S és X100

Inkább a motorháztető alatti változások nevezhetőek radikálisnak, hiszen a mérnökök itt aztán (szinte) mindent lecseréltek újabbra, szebbre, gyorsabbra, jobbra. Repült a jelfeldolgozó egység, a szenzor, de a hibrid kereső elektronikus része sem maradt a régi. Az újdonságok közt tehát szerepel a 16,3 MP-es X-Trans CMOS II szenzor, az EXR Processor II CPU, a 2,35 millió képpontos elektronikus kereső. Maradt viszont az X100 23 milliméteres f/2 fix optikája és a hozzá tartozó ND szűrő. A manuális élességállító gyűrű reakcióján is csavart egyet a Fuji: az újdonság sokkal érzékenyebben reagál a finom, illetve a lendületes tekergetésre.

A FujiFilm saját elmondása szerint kevesebb mint a felére csökkent a bekapcsolást követő kényszerpihenő (2 mp-ről 0,9-re), a sorozatfelvételi sebesség ötről hat képre nőtt másodpercenként, az átmeneti képtároló puffer méretét háromszorosára növelték (10 finom nagyméretű JPEG helyett 31 fér el benne). Majdnem felére csökkent az exponálások közti idő (egyképes módban 0,9 mp-ről 0,5-re), de a legnagyobb pluszt az autofókusz sebességnövekedése jelenti, amit 0,22 másodpercesről 0,07 mp-re csökkentettek. A gombok és kezelőszervek reakcióidejét is lefaragták, sőt exponálás után egyből lejátszhatjuk a képeket, nem kell megvárni, míg a masina kiírja az átmeneti tároló tartalmát a memóriakártyára (saját észrevételeink szerint a kártyakezelés sebessége is sokat javult).

A fentieken túlmenően számos más tényező, funkció és szolgáltatás is tovább lett fejlesztve, illetve újakkal bővült a masina tudása, mint például:

  • az érzékenység maximális értéke automata módban most már ISO 6400-ig állítható,
  • az Eye-Fi memóriakártyák támogatása,
  • az oldalarányok (16:9 és 3:2) bővült az 1:1-gyel,
  • a legkisebb tárgytávolság normál AF módban 40-ről 21 centire csökkent,
  • a kereső üvegét karcálló bevonattal látták el,
  • 14 bites RAW állományokkal dolgozhatunk a korábbi 12 bitesekkel szemben,
  • a filmfelvétel 1080p @ 30 (29,97) fps vagy 60 (59,94) fps sebességű lehet a korábbi 720p @ 24 fps helyett, ráadásul az autofókusz működik felvétel közben is,
  • új filmszimulációs módok jelentek meg az X-Pro 1 és az X-E 1 gépekből átvéve (Pro Neg Std és Pro Neg Hi),
  • nyolcféle művészi szűrő lett bevezetve, mint például a játékkamera vagy a miniatűr.

A FujiFilm X100S kezelhetősége, ergonómiája az egyes gombok kiosztásán és jobb reakcióidején kívül nem változott, igazából sok újdonságot korábbi cikkünkhöz képest nem tudunk bemutatni ezen a téren.


X100S és X100


X100S és X100

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés