Hirdetés
Kívülről
Rendszeres olvasóink számára bizonyára nem ismeretlen már a svéd Fractal Design neve. A letisztult formatervű házakat kínáló márkától eddig a hangcsillapított Define széria korábbi, R3-as és új R4-es miditornyát próbáltuk ki. Mai tesztalanyunk, az Arc Midi Tower, ahogy neve is sejteti, szintén miditorony, de márkatársaival ellentétben nem kapott hangelnyelő burkolatot, felépítése pedig átmenetet jelent a két Define között. Az Arc Midi Tower is nagyon letisztult formatervű, de mivel elsősorban a komoly szellőzésre hegyezték ki, lapjait mindenhol szép nagy szellőzőnyílások borítják. Jó hír, hogy a sok helyen kilyuggatott burkolat ellenére is 10 kilogrammot nyom, tehát van benne anyag; láttunk már hasonló méretű házat feleekkora súllyal is.
Az Arc Midi Tower homlokzatán nincs ajtó; a ház megjelenését a méretéhez képest kevés, mindössze két 5,25 hüvelykes meghajtóhely és a nagy előlapi szellőzőrács határozza meg. Szálcsiszolt fémet imitáló mintát nyomtak az őket keretező műanyagra, ami első látásra tényleg a fém illúzióját kelti, de másodikra már ki lehet szúrni a trükköt. Hátul nyugtázhatjuk a szinte kötelező elemeket, vagyis a feketére festett vázat és az alulra elhelyezett tápot. A szokásosnál kissé lejjebb tolták az alaplapot, így a tető alatt a vaskosabb vízhűtés-radiátorok is elférnek, illetve a vízhűtés kivezetéséhez szükséges nyílások sem hiányoznak.
A homlokzat és a felső burkolati elem találkozásához tették a csatlakozópanelt, amin két 2.0-s és egy 3.0-s USB csatlakozó található a hang ki- és bemenet, a bekapcsoló és a reset gomb mellett.
Klasszikus Fractal Design dizájn a ház alsó része is: lábai Hi-Fi berendezéseket idézően krómozottak; az elsők nagyobbak, a hátsók kisebbek, hogy elférjen köztük a méretes, porszűrős szellőzőnyílás, ami nemcsak a tápot, hanem az opcionálisan elé szerelhető ventilátort is szellőzteti.
Termék megnevezése | Fractal Design Arc Midi Tower |
---|---|
Elérhető színek | fekete |
Mérete (ma x mé x sz) | 460 x 515 x 230 mm |
Tömege | 10 kg |
Anyaga | acélváz műanyag tetővel és előlappal |
Beszerelhető alaplapok | ATX, microATX, Mini-ITX |
5,25"-os helyek száma | 2 db |
3,5"-os helyek száma | 8 db belső (mindegyik 2,5 hüvelykesre alakítható) |
Bővítőkártyák száma | 7+1 db |
Hűtés | elöl 140 x 140 x 25 mm-es ventilátor és 140 mm-es ventilátorhely, hátul 140 x 140 x 25 mm-es ventilátor, felül 140 x 140 mm-es ventilátorhely és két 140 mm-es ventilátorhely, oldalt 140/180 mm-es ventilátorhely, alul 140 mm-es ventilátorhely |
Előlapi csatlakozók | 1 db USB 3.0, 2 db USB 2.0, hangszóró, mikrofon |
Beszerelhető táp | szabványos ATX, alulra |
Extrák | proszűrők elöl, felül és alul, szabályzó három ventilátorhoz |
Gyártó honlapja | www.fractal-design.com |
Termék honlapja | Arc Midi Tower |
Fogyasztói ára | 27 000 forint |
Garancia | 2 év |
Belülről
Eltávolítva a 140 vagy akár 180 milliméteres ventilátort fogadó oldallapot a Define R4-hez nagyon hasonló belsőt találtunk. Az alaplaptálcába nagy lyukat vágtak a processzorhűtő környékén, a táp és egyéb komponensek kábeleinek hátoldali elvezetését segítő nyílásokat gumibetétekkel látták el, felülre és hatra, illetve az orrba 140 milliméteres ventilátor került. Felülre, előre és alulra porszűrőt is kapunk.
Annyi a különbség a Define R4-hez képest, hogy itt öt helyett négy 3,5 hüvelykes állás szerelhető ki, hogyha igazán termetes grafikus kártyáknak szeretnénk helyet csinálni. Talán mondani sem kell, hogy az adattárakat most is kihúzható, gumi rezgéscsillapítóval ellátott tálcákra rögzíthetjük, melyeken a 3,5 hüvelykes mellett 2,5 hüvelykes mérethez is vágtak nyílásokat, így akár nyolc SSD-t is beszerelhetünk.
Az Arc Midi Towerhez jár a korábbi Define R3-ból megismert, hátlapra szerelhető ventilátorszabályzó. A három gyári, 140 milliméteresen túl további öt ugyanilyen méretű ventilátort szerelhetünk be: egyet előre, kettőt felülre és még egyet-egyet alulra, illetve oldalra. Fenn és oldalt akár 180 milliméteres óriás is elfér, továbbá ne feledjük, felülre duplaventilátoros vízhűtés-radiátort tehetünk, akár vaskosabb fajtát; ehhez a Define R4 teteje nem volt elég tágas.
Szokásosan kényelmesen szerelhetőnek bizonyult ez a ház is. A magas processzorhűtők, vagy kivehető felső merevlemezdoboza révén a nagy grafikus kártyák is beleférnek, utóbbit a nem éppen kicsi Radeon HD 7970-hez ki sem kellett vennünk. Ha nem használjuk az alsó ventilátort, akkor a legnagyobb ATX tápok beköltöztetésével sem lesz gond.
Extra, 230 milliméteres szélességének köszönhetően az Arc Midi Tower alaplapi tálcája mögött bőven van hely az ide kivezetett, vaskos tápkábel elrendezésére. Esetleg az előlapi panel kábeleit vághatták volna úgy méretre, mint a Define R4-nél, akkor még kevesebb elhelyeznivalónk lett volna.
Tesztelés
Szokásos, paraméterei alapján elavultnak tűnő, de mai viszonylatban is meglehetősen energiaigényes – és ami még fontosabb, jól melegedő – processzorral és nem túl nagy grafikus kártyával ellátott konfigurációnkkal teszteltük az Arc házat. Összehasonlítási alapnak Casetek CK-1020 házunkat és korábbi tesztalanyainkat használtuk; az Archoz nagyon hasonló felépítésű, de hangszigetelt Fractal Design R4-et is ezzel a rendszerrel teszteltük.
- Intel Core 2 Duo QX6700 processzor
- Cooler Master Hyper TX2 processzorhűtő
- Asus P5E3 DeLuxe alaplap
- 2 x 1024 MB Samsung DDR3 memória
- Radeon HD 4850 videokártya
- 400 GB-os Samsung SATA merevlemez
- Cooler Master Real Power 550 wattos tápegység
- Casetek CK-1020 ház elöl 80 mm-es, hátul 92 milliméteres ventilátorral
Grafikonjainkon a processzormagok nyugalmi és húsz percnyi terhelés után mért maximális hőmérséklete látható háromféle beállítással. A méréseket 24 Celsius-fokos szobahőmérséklet mellett végeztük. Első menetben a processzorhűtőt percenként 1800-as csúcsfordulatán hajtottuk, a Casetekben első és hátsó ventilátort használtunk, míg az Arc három 140 milliméterese maximális, percenként 1000-es fordulatszámán járt.
Viszonylag kis méretének, három ventilátorának és a rengeteg nyílásnak köszönhetően nagyszerűen szellőzött az Arc Midi Tower, első tesztkörünkben alaposan rávert nemcsak hangcsillapított, csökkentett légáramlatú társaira, hanem többi vetélytársára is. Megszerezte az első helyet, igaz aktuális tesztkörnyezetünkben még nem mértünk igazán szellős modellt. Hangban persze nem volt ilyen jó a helyzet: bár a felhasznált 140 milliméteres ventilátorokra egy szavunk sem lehet, ám az agyonlyuggatott burkolat kiengedte az általuk generált egészséges szélzaj mellett a processzorhűtő hangját is.
Másodjára a CPU-n serénykedő Hyper TX2-t percenként 1500-as fordulatra fogtuk vissza, és a három 140 milliméterest is lelassítottuk. Ekkor jóval halkabbá vált az Arc, mégis mezőnyünk élén tudott maradni. Legalábbis ami a hűtést illeti, mert a belső zajok ismét kijöttek a dobozból, még ha nem volt belőlük olyan sok, ami elsősorban az igényes ventilátoroknak és a merevlemez jó rezgéscsillapításának köszönhető.
Végezetül kikapcsoltuk a ház ventilátorait, de ahogyan számítottunk rá, ez a húzás sem változtatott sokat az Arc Midi Tower pozícióján; csak a Casetek CK-1020-at nem tudta befogni. Minden bizonnyal azért nem, mert a régivágású házban a táp ventilátora is besegít a levegő mozgatásába, míg az Arc alsó tápja ebbe nem tud beleszólni. Ezzel a felállással már kellemesen csendes volt a Fractal Design háza, de játék közben nem tudta tompítani a felpörgő grafikus kártya hűtésének hangját, hiszen lényegében minden oldala tele van lyukakkal.
Jó hír, hogy a beépített merevlemez az első két körben huzamos terhelés alatt is megmaradt 40 °C közelében, csak a harmadik, levegőhiányos esetben lépte át a 45 °C-os határt. Amikor minden házventilátort kikapcsoltunk, feltűnt némi rezonancia a winchester felől, melynek intenzitása és hangszíne is változott annak függvényében, hová telepítettük a tárat. A mi esetünkben az alsó, fix keret legfelső pozíciója tűnt a legcsendesebbnek, de az olyan hangszigetelt modellek, mint a Define R4 szintjét így sem hozza ez a meglehetősen nyitott gépház.
Értékelés
Körbejárva, kipróbálva azt mondhatjuk, hogy a Fractal Design Arc Midi Tower a hangszigetelt Define R4 szellős változata – legalább annyira jó építésű, szintén mutatós, de más feladatra tervezték. Három ventilátora és rengeteg szellőzőnyílása révén szépen teljesített, komolyabb negatívumot nem is tudunk felhozni vele szemben, legfeljebb a hátulra szerelhető ventilátorszabályzó kényelmetlensége említhető, egyeseknek pedig kevés lehet a két 5,25 hüvelykes bővítőhely.
Ugyanakkor nem annyira tetszetős a ház árazása: a Fractal Design Arc körülbelül 27 000 forintba kerül. Mielőtt könnyedén rávágjuk, hogy ennek a feléért is kapni jól szellőző, közepes méretű házat, érdemes figyelembe venni, hogy az olcsóbb házak súlya – és ezzel arányosan a bennük felhasznált anyag is – csak a fele az Arcénak; ráadásul többnyire nincsek hozzájuk olyan extrák, mint az Archoz adott ventilátorszabályzó, a porszűrők vagy a három egészen korrekt, 140 milliméteres ventilátor. Ebben a kategóriában óriási a konkurencia, de a Fractal Design Arc Midi Tower háza nekünk határozottan tetszett.
Fractal Design Arc Midi Tower ház
rudi
A Fractal Design Arc Midi Tower házat a Fractal Design bocsátotta rendelkezésünkre.