Hirdetés

Spire Versis PC ház 180 fokban megcsavart belső elrendezéssel

A Spire bemutatta Versis nevezetű számítógépházát, amely fő attrakciója, hogy nem a megszokott oldalról kell beépíteni az alkatrészeket, hanem az ellenkező irányból, ami azt jelenti, hogy az alaplaptálca a másik oldalon, a szokásos pozíciójához képest 180 fokban elforgatva, fejjel lefelé helyezkedik el a házban. A táp ebben az esetben is a gép aljában kapott helyet, viszont így a bővítőkártyák kerültek felülre, a processzor pedig alulra. Ez az invertált megoldás nem nevezhető egyedinek, de tény, hogy nem túl gyakran próbálkoznak vele a gyártók.

Ez az elrendezés előnyös lehet például a videokártya hűtése szempontjából, hiszen annak hője a hátsó és felső ventilátorlehetőségekkel azonnal kitessékelhető, de a megoldás jósága nem minden esetben előnyös, ennek megítélése már a felhasználók feladata. Furcsa szögekben megtört előlapja is lehet a megosztottság tárgya, de ez is ízlés dolga, ennek szépségéről sem érdemes túl sokat elmélkedni.

Az viszont az előlap érdeme, hogy szinte végig sűrűn lyuggatott elemekből áll, így a konfiguráció elegendő levegőhöz juthat a két darab 120 mm-es, kék LED-es ventilátor segítségével. Furcsa módon a légkavarók nem a ház aljában sorakoznak, hanem egy alul, egy pedig felül, mely következtében a 2 x 5,25”-es külső meghajtóhely középre került. A kivezetések között mikrofon bemenet, fülhallgató kimenet, valamint egy USB 2.0 és egy USB 3.0 szabványú csatlakozó található.

Az alaplaptálcán a kötelező szerelőablak mellett kábelbujtató rések is sorakoznak. Mivel a felsőbb régióban csak egy ventilátor helyezkedik el, ezért a ház moderáltabb mérete (473 x 191 x 452 mm) ellenére is képes akár 340 mm hosszú videokártyákat is befogadni. Alapesetben a már említett két elülső ventilátor munkáját egy 92 mm-es hátsó egység segíti.

A Spire Versis PC ház vételára 44,95 euró és a gyártó 2 év garanciát vállal rá.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Spire

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés