Esélylatolgatás
Az AMD az elmúlt négy évben több alkalommal hibázott, de a túloldal sem volt a csúcson egy jó ideig. A K8 megjelenése után abban a tudatban dőltek hátra, hogy az Intel a NetBurst architektúra gyengeségei miatt nem lesz képes kiállítani egy komoly ellenfelet a K8 ellenében – talán túl kényelmesen is folytatták a fejlesztést. Emlékezzünk csak vissza, hogy milyen árak voltak, amikor az AMD nyeregben érezte magát, és nyugodtan visszaemlékezhetünk arra is, hogy a K8 órajele mennyit nőtt az első két évben: összesen 400 MHz-et. Először akkor került lépéskényszerbe az AMD, amikor az Intel hamarabb készült el saját kétmagos processzorával, holott az AMD előbb jelentette be a fejlesztés megkezdését. Már ekkor eszükbe juthatott volna, hogy az Intellel nem lehet packázni, mert a félvezetőipar legnagyobb szereplőjéről van szó, aki pillanatok alatt képes a zsebéből előhúzni valami újat.
Itt egy elég fontos mellékvágány is szerepet kapott, ugyanis nem sokkal korábban (2004 májusában) mutatkozott be a Dothan-alapú Pentium M, amely a P6-os architektúrára alapozva a NetBurst filozófiájával szöges ellentétben alacsony órajelű, kis fogyasztású, de komoly teljesítményű volt. Tesztünkből kiderült, hogy a Dothan megjelenése azért volt sokkoló, mert ahhoz képest, hogy notebookokba szánták, és ennek megfelelően rendkívül alacsony volt a fogyasztása, képes volt az Athlon 64 teljesítményét hozni. Ez a mellékvágány, mint utólag kiderült, meghatározónak bizonyult a két cég későbbi pályafutását illetően, hiszen a Dothan szolgált a kétmagos Yonah alapjául, aminek a továbbfejlesztéséből született a Core. Az AMD állítólag a Dothan bejelentése után nem sokkal kezdett hozzá a K10 fejlesztéséhez (2004 harmadik negyedében), talán már ekkor sejtették, hogy problémák adódhatnak, ha nem mutatnak fel valami újat.
A kétmagos K8 egyértelmű, hogy sokkal gyorsabb volt a kétmagos NetBurst CPU-knál, ezért talán az AMD-nél ismét úgy gondolhatták, hogy eljött a pihenő ideje. Az Athlon 64 X2 processzorok árai szinte befagytak, az Intel viszont agresszív árpolitikájával ellentámadásba lendült: ha a processzor sebessége nem elég jó, akkor majd az ára miatt fogják megvenni a felhasználók, és mint kiderült, ez a taktika bevált, mert egyre többen vettek olcsó Intel processzort a drága AMD helyett (kimondani is furcsa ezt a pentiumos idők után). Az AMD vagy nem vette észre, hogy lépnie kellene, vagy csak nem volt semmi a tarsolyában; csak egy felemásra sikerült 65 nm-es designt dobott piacra (Brisbane) gyenge skálázódással.
A Core megjelenése szabályosan pofoncsapta az AMD-t. Megkezdődött az Athlon és Opteron processzorok árának mélyrepülése, és az AMD részesedésének újbóli csökkenése. Csak találgathatunk, hogy a K8 és a K10 között volt-e valamiféle K9 projekt, de ha volt is, a K10-ből ítélve nem lehetett radikális, ami vagy ellustulásra, vagy a fejlesztések kelleténél kisebb költségvetésére utalhat.
Úgy tűnik, az AMD az utóbbi négy évben nem tudott mindent megtenni annak érdekében, hogy bármilyen fordulat is történjen a piacon, azonnal megfelelő válasszal szolgálhasson, hogy megőrizze nehezen kiharcolt pozícióit. Az Intel kihasználta ellenfelének tétovázását, és megtette a szükséges lépéseket. Hasonlóan 2003-hoz, ismét nehéz helyzetből indul az AMD. 2003-ban a K8 fogadtatásától függött az AMD sorsa, szerencséjükre az új architektúra jól sikerült, és a cégnek sikerült felkapaszkodnia, sikerült sok gyártót maga mellé állítania és a piacot meggyőznie arról, hogy számolni kell vele.
Mire számíthatunk?
Mire cikkünk megjelenik, nagy valószínűséggel a nevesebb külföldi hardveroldalak már teszteket fognak közölni a Phenomról; sajnos Magyarország nem tartozik abba a körbe, ahol elsőként juthatunk hozzá a legújabb fejlesztésekhez. Arra a kérdésre, hogy mit várhatunk az új architektúrától, nem egyszerű válaszolni. Ha azt vesszük alapul, hogy azonos órajelet feltételezve a K8 körülbelül 20–30%-os lemaradásban van a Core-tól, akkor szerintünk a K10-nek az esetek többségében nincs esélye az asztali processzorok piacán felállni a dobogó tetejére, hiszen a K8–K10 váltás nem volt olyan nagy léptékű, mint például a NetBurst–Core, inkább hasonlítanánk a K7–K8-hoz vagy a Yonah–Meromhoz. Alapvetően sok-sok inkrementális változtatáson esett keresztül a már meglévő design, melyekkel valóban magasabb teljesítményre lesz képes az új architektúra, elsőre szembetűnő, hogy az adatáramlás/feldolgozás sebességét jelentősen javították, gyorsult az SSE-végrehajtás, lebegőpontos számítás sebessége, ezekkel főleg a videokódolásban, renderelésben jöhet fel a K10, illetve a HPC (High-performance Computing) alkalmazásokban, ahol az HT összeköttetések révén jól skálázódik a platform. A javított IMC (illetve virtualizáció) is hozhat valamennyit a konyhára, ezekre inkább a többszálas alkalmazásokban lehet szükség, ezen a területen a K10 még a Core-ral szemben is előnyre tehet szert köszönhetően natív felépítésének és számos előnyének, amit az Intel multi-chip megoldásával szemben fel tud mutatni, de az átlagos felhasználók még csak most tartanak ott, hogy kezdik felfedezni ennek lényegét.
K10 mag [+]
Ezzel szemben az Intel megoldásával összehasonlítva a K10 lemaradásban van a gyorsítótárakat és az előbehívókat tekintve, az integer teljesítmény sem javult jelentősen a K8-hoz képest (holott ez lényeges lett volna), és még nem szóltunk az órajelről, amiben az AMD-nek jelen információink szerint nagy a lemaradása, ez valószínűleg a chip-gyártás során bekövetkező hibáknak köszönhető, ami a tömegtermelés felfuttatásával jó eséllyel jelentősen vagy teljesen eltűnhet, tehát van remény. Összességében a K10 inkább a szerverek világában söpörhet be komoly elismerést, de a cég helyzete ott sem olyan fényes, mint volt egykoron. A hírek szerint AMD több kisebb partnere megorrolt a gyártóra, miután – készletezési problémák és a hosszú alkudozás után a Dellel létrejött megállapodás miatt – nem jutottak elég processzorhoz. Ezek a korábbi partnerek immár az Intel lapkáira támaszkodnak, és ha a K10 nem villant nagyot, akkor nem is lesz okuk arra, hogy visszatérjenek az AMD-hez.
Ahogy mi látjuk, a K10 jelen pillanatban abban reménykedhet, hogy a virtualizáció tényleg egyre nagyobb teret fog nyerni, ebben ugyanis lényegesen erősebbnek tűnik a konkurenciánál. A másik kapaszkodó a kis fogyasztás lehet, amivel talán sikerül rávenni a cégeket, hogy váltsanak. A K10 önmagában kisebb fogyasztású, mint egy Intel processzor és Intel chipset párosa, emellett minél több memóriát tartalmaz az adott szerver, annál nagyobbra nő az AMD előnye az FB-DIMM miatt, hiszen egy FB-DIMM modul kb. 6–8 wattal többet eszik, mint egy hagyományos DDR2-es modul. Ugyanakkor a relatív fogyasztáskülönbség a rendszerbe épített eszközök számának növekedésével csökken, tehát nem lehet tudni, hogy mit fognak lépni a nagyobb gyártók. Rossz hír az AMD számára, hogy a 45 nm-es Core processzorok jelentősen kisebb magmérettel és fogyasztással egyáltalán nem tűnnek komolytalan ellenfélnek. És akkor még nem is szóltunk a kegyetlen valóságról: az átlagfelhasználó az esetek kis százalékában nézi a fogyasztást, általában a teljesítményt tartja mérvadónak. Tehát amire mi tippelünk:
- Asztali PC-k: FP-teljesítményben a K10 megközelíti a Core-t, de nem lesz képes beérni. Integerben a Core 2 a négy x86-os végrehajtóval és a macro-op fúzióval szintén gyorsabb lesz a K10-nél, így összegzésként azt mondhatjuk, hogy a K10 nem tudja majd befogni a Core-t, ezért az Intelnél marad a stafétabot. Az AMD-nek az órajelemelés és az árak szintre hozása marad.
- Kétutas szerverek és munkaállomások: nyers erejével az Intel marad a nyerő, de ha az AMD jól árazza be a processzorait és a teljesítmény/fogyasztás mutatót is figyelembe vesszük, akkor jól szerepelnek majd, HPC-ben nyerők lehetnek.
- Négyutas szerverek és HPC: attól függ, hogy mire használják. Az Intel még a négyutas szervereknél sincs komoly hátrányban a skálázódás és a teljesítmény/fogyasztás tekintetében, ha az asztali négymagos chipek szereplését vesszük alapul, hiszen az Intel 7300-as chipset foglalatonként biztosít egy dedikált buszt, és a 7300-as Xeonok 50–80 wattos fogyasztással (2,4 GHz-ig, ráadásul 65 nm-en) komoly ellenfelei lesznek a K10-nek, 45 nm-en (Dunnington, 3x2 mag) könnyen megléphetnek ellenfelüktől. Lebegőpontos számítási teljesítményben a Barcelona (jobb skálázódása miatt) talán jobb lesz, de integerben nem fogja beérni a Xeont.
- Nyolcutas és nagyobb szerverek: több tényező befolyásolhatja az AMD sikerét ebben a szegmensben, ahol már az IBM Powerrel, Intel Itaniummal és Sun SPARC-kal kell versenyre kelni, de ami ennél is fontosabb, hogy már hosszú távra kialakított követelményeknek (állandó rendelkezésre állás, rutinos és gyors szervizelés, összeköttetések, ismertség és megbízhatóság) megfelelve kell letenni valamit az asztalra. Ez a szegmens már nem csak a pillanatnyi árakról szól, hanem a szerverek mellé társított komoly háttérismeretről, a szaktudásról és az óriási befektetések megtérüléséről. Az Opteron ebből a szempontból kicsit kakukktojás is, hiszen egy Opteron-alapú sokprocesszoros szerver összeállításához az integrált funkciókból adódóan már talán nem kell akkora szaktudás... Annyi biztos, hogy a skálázódással nem lesz probléma (köszönhetően a DC 2.0-nak és a HT 3.0-nak), viszont egyelőre csak találgathatunk, hogy az x86 ISA miatt az Opteront éri-e majd hátrányos megkülönböztetés.
A legfontosabb talán, hogy az AMD emelje az órajelet, és növelje a kibocsátás volumenét, mert jelen pillanatban minden egyes nap, amikor a felhasználók nem jutnak hozzá a K10-alapú processzorhoz, az Intelnek kedvez.
fLeSs
Források:
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
