Gyorskeresés
Hardver
Online vásárlás
Kiemelt gyártók
RSS csatornák
Processzor-megateszt - 2/2
Cikkünk második részében mérések egész sorával derítünk fényt az Intel és az AMD chipjeinek erényeire – és gyengéire.
Asus CT-479
Processzor-megateszt című cikkünk második részében az elméleti bevezető után immár mérési eredményeket is közreadunk (az első itt olvasható). Túlságosan nem szerettük volna szaporítani a szót a tesztek előtt, azonban az utolsó pillanatban betoppant a szerkesztőségbe az Asus mobilprocesszor-adaptere, a CT-479, melyről nem árt megemlékezni, hiszen ha már nálunk járt, ki is próbáltuk, hogy mit tud.
Miről is van szó? Az Asus kiadott egy olyan átalakítót, mellyel Socket 478-as alaplapokba helyezhetünk Socket 479-es Pentium M processzort. Az átalakítóra azért van szükség, mert a Socket 479-es processzorok – amint nevük is mutatja – fizikailag nem kompatibilisek a Socket 478-asokkal, eggyel több lábbal rendelkeznek. Miért van minderre szüksége egy átlagos felhasználónak?
Léteznek olyan géptulajdonosok, akik napjainkban nem a MHz-hajhászást tartják szem előtt, hanem a minél kompaktabb, minél csöndesebb számítógép illúzióját kergetik. Számukra bizonyosan nem fog megfelelni egy 100-130 wattot fűtő Prescott processzor, de még egy Athlon 64 sem biztos. Számukra tökéletes választásnak bizonyulhat egy Pentium M processzor, mely alacsony hőtermelésével és emellett elvileg magas teljesítményével hívja fel magára a figyelmet (csak azért elvileg, mert a teszt még csak most következik, és ezt mi még nem tudhatjuk). Mégis minek ehhez egy átalakító, amikor már léteznek otthoni használatra szánt Intel 855GME chipsetes alaplapok az AOpen és a DFI kínálatában? Jó a kérdés, több ok is létezhet. Egyrészt ezek a 855 chipsetes alaplapok rendkívül drágák és nehezen beszerezhetők, ráadásul ehhez képest relatíve elavultak is, hiszen a 855-ös chipset csak egycsatornás memóriavezérlővel van felszerelkezve, és a rég elfeledett ICH4-es déli hidat párosítják mellé, mely még a SATA-t sem ismeri (igaz, az alaplapokon ettől függetnenül van külső SATA-vezérlő). Ha mindezen okokat összeadjuk, körvonalazódhat az igény egy olyan átalakító iránt, melyet egy modern (bár már korántsem a legmodernebb) Intel 865 vagy 875 chipsetes alaplapba helyezve képessé teszi azt a Pentium M processzor fogadására. Az Asus gondolt egyet, és megalkotta ezt az átalakítót CT-479 néven.
Az Asus CT-479 egy „kitben” érkezik, kapunk mellé egy processzorhűtőt, egy tápkábel-átalakítót és egy rövidke leírást. Az Asus mottója a CT-479-cel kapcsolatban, hogy vegyél Pentium M-et, de ne 855-ös lappal, hanem egy olcsó 865-össel vagy 875-össel, és ezt egészítsd ki a CT-479-cel. A CT-479 egyelőre csak néhány alaplapot támogat hivatalosan, ezek természetesen mind Asus márkájúak és 865, illetve 875 chipsetesek (P4P800SE, P4P800-VM, P4C800-E Deluxe). A CT-479 támogatja az összes Pentium M és Celeron M processzort (Dothan és Banias is), kivéve a Low Voltage és Ultra Low Voltage verziókat.

Asus CT-479 Socket 478 / Socket 479 átalakító [+]
A CT-479 egy egyszerű nyák, melynek az egyik oldalán egy Socket 479-es processzorfoglalat, a másikon pedig egy Socket 478-as foglalatba illeszkedő „lábtenger” található. Tegyük az átalakítót a Socket 478-as alaplapba, majd az átalakítóba a Pentium M processzort, az adapteren található jumperek segítségével állítsuk be, hogy a processzorunk milyen rendszerbusszal rendelkezik (400 vagy 533 MHz), és máris készen vagyunk. Vagyis nem...

A hozzávaló hűtés
... hiányzik még a hűtés, ami minden CT-479-hez külön kijár. Dicséret illeti az Asus igyekezetét, ám nem árt a dolgok mögé néznünk, az a probléma ugyanis, hogy egész egyszerűen semmilyen más hűtést nem lehet felrakni a processzorra, esetleg próbálkozhatunk barkácsolással. Az Asus hűtője kb. 3000 rpm-en pörög, de szerencsére az Asus Q-Fannek köszönhetően szabályozható a ventilátor sebessége BIOS-ból. A nyákon található még egy tápcsatlakozó, erre érdemes egy floppycsatlakozót dugni (ilyet kapunk a csomagban), enélkül ugyanis nem kap áramot a processzor.

Asus P4C800-E Deluxe alaplap
A PH! a CT-479-et egy P4C800-E Deluxe-ban próbálta ki, álljon itt a tapasztalatok sora.
-
A BIOS csak Auto vagy DDR266-os memóriabeállítást engedélyezett a Pentium M számára (2,1 GHz/400), ami kevésnek tűnhet, ám kétcsatornás üzemmódban ez bőven elegendő a Pentium M számára, hiszen az FSB csak 100 MHz.
-
A BIOS nem engedte beállítani a processzor szorzóját,
-
és a BIOS nem engedte beállítani a processzor feszültségét sem, vagyis ez esetben le kellett mondanunk a SpeedStep-ről, mely a processzor szorzójának és feszültségének csökkentésével a teljes rendszer fogyasztását képes radikális mértékben lecsökkenteni azokban az esetekben, amikor a gép nem jár 100 %-on.
-
A processzor üresjáratban 35-38 fok, terhelés alatt pedig maximum 43 fokig melegedett a BIOS szerint (kb. 24 fokos szobában).
-
Csak érdekességképpen, a processzort körülvevő alkatrészek (FET-ek, kondenzátorok) a használat során szinte alig melegedtek fel, és a chipseten található passzív hűtőborda is sokkal langyosabb volt, mint amikor egy Prescottot használunk.
-
A nálunk járt 2,1 GHz-es Pentium M processzort az i855-ös AOpen lapban 2,54 GHz-ig sikerült túlhajtani, az Asus P4C800-E Deluxe + CT-479-es kombóval sem sikerült jobban túlhajtanunk a processzort, így a tesztekben az AOpen lappal elért tuningeredmények fognak szerepelni (mert azt már jóval korábban lemértük).
Lássuk, hogy a Pentium M teljesítményét mennyire fogja vissza az i855-ös chipset, és hogy a Pentium M egyáltalán milyen gyors.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
BitMarket ajánlatok
-
AMD Phenom II X4 945 Box
Specifikációk: Processzor típusa: 3000 MHz, Órajel: Phenom II , Socket / Slot: AM3, L2 cache: 512 KB, Dual / Qua...
33 800 Ft-tól -
AMD Phenom X4 9650 AM2+ 2,3GHz
Specifikációk: Processzor típusa: Phenom X4 9650, Órajel: 2300 MHz, Socket / Slot: AM2+, L1 cache: 4×128 kbyte, ...
28 800 Ft-tól -
Intel 2 7GHz Dual Core 2MB dobozos Socket 775 E5400
Specifikációk: Processzor típusa: Intel Pentium Dual Core, Órajel: 2700 MHz, Socket / Slot: Socket 775, Bus sebe...
15 908 Ft-tól
-
Intel Core2 Duo E6700 2,67GHz 775 BOX
27 019 Ft-tól -
Intel Core i7-940 (2,93 GHz/LGA1366)
131 864 Ft-tól -
AMD Opteron Six-Core 2427 2200MHz Socket F
140 900 Ft-tól
Még több BitMarket ajánlat...
Azóta történt
-
Xeonok az Opteron ellen
Tesztünkben az Intel Xeon szerverprocesszorok két újabb generációjának számítási teljesítményét vetettük össze az AMD Opteronokéval.
-
AMD processzorok AM2 foglalatban
A chipgyártó újfajta foglalatba illeszkedő processzorokat indított útjukra, melyek már DDR2 memóriavezérlőt kapnak. Vajon hogyan hat ez a teljesítményre?
-
Csúcsprocesszorok viadala
A két rivális chipgyártó főként játékosoknak szánt csúcsmodelljeit, a Pentium Extreme Edition 965-öt és az Athlon 64 FX-60-at állítottuk sorompóba.
-
Intel Presler: egy korszak alkonya
A Presler mag a NetBurst architektúra végét, ugyanakkor a 65 nm csíkszélességű gyártástechnológia kezdetét jelenti.
-
AMD: a legkisebb kétmagos
A jelenlegi legkisebb, egyúttal legolcsóbb kétmagos asztali AMD processzor, az Athlon 64 X2 3800+ képességeit mértük fel.
-
Olcsó processzorok tesztje
Az AMD Sempron és az Intel Celeron D chipjei jó ár/teljesítménnyel bírnak. Összemértük a tudásukat.
-
Processzort? Duplát kérek!
Friss áttekintésünkben a hazai piacon kapható 64 bites és kétmagos processzorok kerülnek a középpontba.
-
Athlon 64 X2: kétmagos trónkövetelő
Az AMD kétmagos asztali processzorát mutatjuk be, és állítjuk ringbe a rivális Intel dual-core chipjeivel.
Előzmények
Szivárgó információk az AMD kétmagos asztali processzorairól
A vártnál hamarabb érkeznek a kétmagos Intel processzorok
-
Processzor-megateszt - 1/2
Cikkünkben az AMD és az Intel PC-kbe szánt processzorainak főbb jellegzetes- ségeit és legutóbbi átalakulásait boncolgatjuk.
AMD: két év, két mag
Hamarosan itt a kétmagos processzorok kora
Ma rajtolnak a Venice-magos Athlon 64-ek
A Northwood-mag a Celeronokban sem él tovább
-
Olcsón gyorsat: Athlon 64 3000+ és 2800+
Az AMD két kedvező árú processzorral gyorsítaná a 64 bites rendszerek elterjedését. Vajon érdemes-e váltani?
-
Csúcsra járatva: tuning a negyediken
Cikkünkben igazi tuning processzorok mutatkoznak be. Főszerepben az Athlon XP-M, az Opteron 146, az Athlon 64 és a Pentium 4.
-
A 3400-asok klubja
Cikkükben a 3,4 GHz-en futó Northwood Pentium 4 és az AMD Athlon 64 3400+ küzdelméről tudósítunk.
-
Intel Prescott: az új generáció
Átfogó cikkünkben bemutatjuk az áttervezett Pentium 4 újdonságait.
-
HyperThreading - Intel Pentium 4 3.06 GHz
A ma debütáló P4 3.06 GHz már nem csak órajelben tud többet elődeinél. Ezúttal a HyperThreading kulisszatitkait fejtegetjük, azaz hogy mire is jó ez a többszálú működés..






















