Hirdetés

Az első egyedi RX Vega 64 – ROG Strix, mi más?

Az ASUS újdonsága járt nálunk; megnéztük hogyan teljesít a referencia Vega 64-hez és Vega 56-hoz képest.

ASUS ROG Strix RX Vega 64 OC

Még július végén adtunk hírt arról, hogy az Asus az AMD Radeon RX Vega 64 referenciakártyák bemutatásával egyidőben néhány egyedi tervezésű példányról is lerántotta a leplet, igaz, anélkül, hogy pontos megjelenési dátumokat kötött volna hozzájuk. Ennek a várakozásnak lett vége tesztünk alanyának, az Asus ROG Strix RX Vega 64 OC kártyának a megjelenésével.

Ebből a VGA-ból egy bolti példányt kaptunk kézhez, azaz szimpla védőzacskó helyett gyári dobozban érkezett, amely már méretével és súlyával is utal a beépített anyagmennyiségre.


[+]

A csomagolást felbontva és a kártyát kiemelve az első, ami szemet szúrhat a referenciakártyák után, a három ventilátor, mely a hőcsöves hűtésről távolítja el a HBM2 memóriával egy tokba került GPU és a VRM IC-k által termelt meleget. A zajszint és a hűtési teljesítmény optimalizálásának érdekében a kártya a három légkavaró fordulatszámát külön is képes szabályozni.


[+]

A Strix RX Vega 64 külön hátlapot is kapott, minden bizonnyal ugyanabból az okból, mint a referenciamodell: a hátoldalra került a VRM áramköri elemek egy részének, így a POSCAP-ok hűtését így oldották meg a mérnökök. Nem új ötlet ez, a megoldás bevált a ROG Strix széria régebbi darabjain is, az pedig már csak járulékos előny, hogy erre a lapra rászitázható a sorozat neve és rákerülhetett a világító ROG logó is.

Itt hátul egyébként sok látnivaló nincs, a referenciakártya terhelésjelző LED-sorát, illetve DIP kapcsolóit lehagyta a gyártó, ám a kártya tetején lévő kis kapcsolóval itt is válthatunk BIOS-aink között. A tervezőmérnökök jóvoltából a kártya két házventilátort képes vezérelni, illetve a gyártó Aura Sync megoldásával kompatibilis a termék, tehát bevonható a fényjátékba, ami az említett hátlapi logó mellett a ventilátorok körül látható vékony sávokat érinti.


[+]

Kimeneti portok terén is eltértek a mérnökök a referenciakártyákon tapasztaltaktól, itt két DisplayPort 1.4, két HDMI 2.0 és egy DVI-D a felhozatal.


[+]

Tesztkonfiguráció, fogyasztás

A tesztek alappillére újfent X99-es tesztkonfigurációnk volt, benne a sok hasonló tesztet megélt Intel Core i7-5960X-szel, melyet 4 GHz-en üzemeltettük.

Tesztkörnyezet
Videokártyák MSI GeForce GTX 1080 Ti Gaming X 11 GB – (GeForce Game Ready Driver 384.94)
ASUS TURBO-GTX1080-8G – (GeForce Game Ready Driver 384.94)
ASUS ROG Strix RX Vega 64 OC – (Radeon Software - Crimson ReLive Edition 17.30 b6)
AMD Radeon RX Vega 64 8 GB – (Radeon Software - Crimson ReLive Edition 17.30 b6, a teljesítménymérésekben még a b4 variáns)
AMD Radeon RX Vega 56 8 GB – (Radeon Software - Crimson ReLive Edition 17.30 b6, a teljesítménymérésekben még a b4 variáns)
ASUS GeForce GTX 1070 Dual 8G – (GeForce Game Ready Driver 384.94)
Processzor Intel Core i7-5960X (3 GHz) – túlhajtva 4 GHz-en
EIST bekapcsolva; C1E / C-state kikapcsolva; Turbo Boost kikapcsolva
Alaplap Asrock Fatality X99m Killer alaplap (x99 chipset, Bios 3.30) – Intel X99 chipset
Memória

HyperX Fury 32 GB (4 x 8 GB) DDR4-2666 (HX426C15FBK4/32)

Háttértár Samsung 850 EVO 500 GB MZ-75E500 (SATA 6 Gbps)
Processzorhűtő Noctua NH-D14 SE2011
Tápegység FSP Aurum PT 1200M – 1200 Watt
Monitor Acer BX320HK FreeSync 4K (32")
Operációs rendszer Windows 10 Pro 64 bit

Fogyasztás

A fogyasztást konnektorba dugható, digitális VOLTCRAFT Energy Logger 4000 készülékkel vizsgáltuk. A grafikonon az egyes videokártyákkal kiegészített rendszerek fogyasztása látható alaplappal, processzorral, táppal és a többi alkatrésszel együtt, de természetesen a monitor nélkül. A méréseket a Sniper Elite 3 benchmarkja alatt végeztük, 4K felbontás mellett. Játékkal terhelt mérés közben meglehetősen sűrűn és gyorsan ingadozik a fogyasztás, ezért ide egy olyan értéket jegyeztünk fel, ami a legtöbbször villant fel az eszköz kijelzőjén, vagyis nem a csúcsértéket szerepeltettük.

Mint az a diagramokból is látszik, a cél az lehetett, hogy a referencia Vega 64 fogyasztását a kártya jelentősen ne lépje túl rengeteg extra szolgáltatása ellenére sem. Ezt tulajdonképpen sikerült is elérni: a gyári túlhajtás ellenére filmlejátszás során a saját desktop teljesítményfelvételéhez képest csak 8,3 wattal mértünk többet, míg a referenciakártyával összevetve a csúcsértékekben sincs bő 20 wattnál komolyabb eltérés.

Hirdetés

Specifikációk, hűtés

VGA megnevezése GeForce GTX 1080 Ti GeForce GTX 1080 GeForce GTX 1070 Radeon RX Vega 64 Radeon RX Vega 56 ASUS ROG Strix
RX Vega 64 OC
Kódnév GP102 GP104 Vega 10
Gyártástechnológia 16 nm (TSMC) 16 nm (GlobalFoundries)
Mikroarchitektúra Pascal GCN5
Tranzisztorok száma 12 milliárd 7,2 milliárd 12,5 milliárd
GPU-lapka mérete 471 mm2 314 mm2 486 mm2
GPU/turbo tipikus órajele 1481/1582 MHz 1607/1733 MHz 1506/1683 MHz 1247/1546 MHz 1156/1471 MHz 1247/1630 MHz
GPU/shader órajele üresjáratban 139 MHz 215 MHz 852 MHz
Shader processzorok típusa stream multiprecíziós vektor
Számolóegységek száma 3584 2560 1920 4096 3584 4096
Textúrázók száma 224 textúracímző
és -szűrő
160 textúracímző
és -szűrő
120 textúracímző
és -szűrő
256 textúracímző
és -szűrő
224 textúracímző
és -szűrő
256 textúracímző
és -szűrő
ROP egységek száma 5,5 blokk (88) 4 blokk (64) 8 blokk (64) 8 blokk (64) 8 blokk (64)
Memória mérete 11 264 MB 8192 MB 8192 MB
Memóriavezérlő 352 bites crossbar 256 bites crossbar 2048 bites HUB
Memória órajele terhelve 1250 MHz (GDDR5X) 2000 MHz (GDDR5) 945 MHz (HBM2)
Üresjáratban 101 MHz (GDDR5X) 202 MHz (GDDR5) 167 MHz (HBM2)
Max. memória-sávszélesség 484 403 MB/s 320 300 MB/s 256 300 MB/s 484 400 MB/s
Támogatott DirectX 12
Dedikált HD transzkódoló NVENC VCE 4.0
Hardveres videolejátszás támogatása Purevideo HD (VP8) UVD 7.0
TDP ~250 watt ~180 watt ~150 watt ~295 watt ~220 watt ~295 watt

A fenti táblázat kattintással nagyítható. (Egyes adblockerek gátolhatják a megjelenítését.)

A tesztünk főszereplőjét a GPU-Z korrekten detektálta, mind órajelek, mind a textúrázócsatornák terén helytállóak az adatok. Végre a "Sensors" fülön is megérkeztek az információk, de vannak furcsaságok: például, ahogy a második GPU-Z képen is látható, 0% ventilátorsebességhez 1410 rpm fordulatszám társul, vagy a kártya "hideg" állapotában 27 MHz-nek mért alapórajel, amely egy teszt után már a korrekt, 825 MHz-es értéket mutatja.


[+]

A lényeges adatokra rátérve, a Vega 64 tesztben lévő információk vannak érvényben, azaz továbbra is hasonló "tipikus" órajelekkel számolhatunk, ami a mag esetében 1630, a memóriánál pedig 1894 MHz-et jelent. Persze, mint azt korábbi cikkünkben már írtuk, a tényleges órajel sűrűn, és a futó programtól függően változik..

Hűtés

Az ASUS ROG Strix RX Vega 64 OC kártyára épített háromventilátoros hűtés félpasszív jellegű, a vezérlés csak 55 °C felett indítja el a légkavarókat, melyek egymástól függetlenül forognak. Hogy a három közül melyik jelét detektálja a GPU-Z vagy a GPU Tweaker II program, arról nincs információnk.

A tesztek során szoftvereink maximálisan 64 °C-ot mértek, a vezérlés pedig gyorsan reagálja le a hőmérséklet változásait, főleg a hirtelen ugrásokra válaszol emelt fordulatszámmal. A diagram visszahűlést mutató része tartogat érdekességeket, ahol látszik, hogy 50 °C alá kerül a GPU, miközben még forognak a ventilátorok, tehát nem pusztán a hőcsöves hűtés hatékonyságára bízta a gyártó az alacsonyabb hőmérsékletek elérését.

DX11: Far Cry Primal, Sniper Elite 3, Prey

Az igazi nyúzópróbát DirectX 11-es játékainkkal indítottuk. Ha tesztalanyunkat a referencia Vega 64-gyel vetjük össze, a Far Cry és a Sniper Elite alatt azzal egyforma vagy árnyalatnyival jobb teljesítményt kínál az Asus újdonsága. A Prey-ben azonban fordul a kocka, igaz, csak 5 fps az eltérés – mindenesetre szokatlan, hogy egy ténylegesen magasabb órajellel dolgozó, gyárilag tuningolt kártya, ha minimálisan is, de lemarad a referenciamegoldás mögött.

Vulkan, DX12: Doom, AOTS: Escalation, Deus Ex

Kellemetlen meglepetést okozott tesztalanyunknak a Vulkan API-t használó Doom, több mérésben is elmaradt a referenciamodelltől. Átlépve a DirectX 12 területére, az Ashes of the Singularity: Escalation már jobban fekszik vizsgálatunk főszereplőjének, de QHD-ban, és a 4K-s minimumban nem kerekedik fölé a korábban mért Vega 64-nek. A Deus Ex-ben a két kártya fej fej mellett halad, azonban QHD felbontáson a minimum fps-ben jelentősebb eltérést tapasztaltunk.

DX12: Hitman, ROTR, Tom Clancy's: The Division

Jól bejáratott DirectX 12-es címeinknél az előzőekben látott helyzetek köszönnek vissza: vagy egy hajszállal sikerül a ROG Strix Vega 64-nek előrébb végeznie a referenciamodellnél (a Hitman erre nagyon jó példa), vagy minimális lemaradással követi azt (The Division). És mielőtt nyugodtan hátradőlnénk, ha egy pillantást vetünk a Rise of the Tomb Raider diagramjára, a minimum fps-eken akad meg a szemünk: bizony, még szabad szemmel is látható megakadásokat tapasztaltunk a tesztek során, erős a gyanúnk, hogy az AMD által a teszt időpontjában kínált legfrissebb driver nem volt optimális ehhez a játékmotorhoz tesztalanyunkkal.

Luxmark, CompuBench

OpenCL-es tesztjeink között a Luxmark régi versenyző. A LuxRenderre épülő, sugárkövetésre fejlesztett tesztprogramban hagyományosan nagyon erősek a GCN architektúrát használó Radeonok, így már csak az volt a kérdés, hogy az Asus VGA-ja felül tudja-e múlni a referenciakártya remek teljesítményét. Felül tudta, a tesztben az első helyet vívta ki a ROG Strix RX Vega 64 OC .

A CompuBench OpenCL-es tesztcsomagját is lefuttattuk, a közkedvelt Bitcoin és T-REX benchmarkkal zártuk a vizsgálatok sorát. Pár pillanatra bányászkártyává változott tesztalanyunk egy kicsivel lemaradt a normál kiadású Vega 64-től, de teljesítménye a mérési hibahatáron belül volt a tesztprogram látványosabb részében.

Értékelés

Az Asus ROG Strix szériába tartozó videokártyák kellemes darabok mindazok számára, akik nem elégszenek meg a zömmel "tégladizájnú" referencia megoldások hűtési (illetve zajszintet meghatározó) képességeivel, és olyan videokártyát keresnek, amelyik megjelenésében is hirdetheti, hogy tulajdonosa a "gémerek" táborát erősíti.

A játékokban kapott eredményeket összevetve ugyanakkor látszik, hogy pusztán a nagyobb sebességért nem érdemes ebben a pillanatban ezt a kártyát választani, hiszen a referenciához képest több esetben is csekély lassulást mértünk. Ez persze újabb driverekkel vagy frissített BIOS-szal még előnybe is fordulhat, de jelentős ugrásra azért nem számíthatunk.

A teljesítmény-fogyasztás arányban tapasztalt 8 százalékos eltérés két tényező eredménye: egyrészt nagyobb a kártya fogyasztása nagyjából 20 wattal, aminek oka a gyári tuning és az extra funkciók (három ventilátor, RGB LED-ek stb.), másrészt kisebb a teljesítmény az említett 1-3%-kal, ami valószínűleg a korai BIOS-ra fogható (amit valószínűeg még a referenciamodellekre optimalizáltak).


[+]

Mindent összevetve tehát adott egy kiforróban lévő videokártya-platform, amelyet az Asus hűtési és használhatósági szempontból igyekezett finomítani, továbbörökítve a játékos vonalon ismert és népszerű ROG Strix hagyományokat. Bár fogyasztói áráról még nincs információnk, az alkalmazott hűtési megoldás, a külön vezérelhető ventilátorok, a portok jó leosztása, és aki szereti az ilyesmit, az RGB világítás mind méltó egy ízig-vérig csúcskártyához, így a tetszett minősítés kijár a terméknek.


ASUS ROG Strix RX Vega 64 OC videokártya

icon

Az ASUS ROG Strix RX Vega 64 OC VGA-t az ASUS Magyarország bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények