Bevezető, külső
A DeepCool hűtőkínálatának gerincét adó AK szériából több modellt is teszteltünk már, az olcsó AK400-tól egészen a csúcskategóriás AK620-ig. Ezek mindegyike megbízható, jó ár/érték arányú hűtőnek bizonyult, és a gyártó továbbra is a termékpalettán tartja őket, ám az idei Computexen digitális kijelzővel rendelkező változatokat is bemutattak belőlük. Az alap tehát ugyanaz, de a hűtőbordák tetejére egy vékony egység került, melynek segítségével a processzor hőmérsékletét, terheltségét tudjuk megjeleníteni – érdekes, és az olcsóbb léghűtéseknél kifejezetten ritka extra ez.
Dizájn
Az AK400 és AK400 Digital között tényleg csak a bordázat tetejére pakolt kijelzőben van eltérés, a lényegi elemek nem változtak, leszámítva, hogy esetünkben feketére színezték őket.
Az alapblokk tehát továbbra is négy darab, közvetlenül a CPU kupakjával érintkező hővezető csövet fog össze, melyek 54 darab lemezt tartanak egyetlen, 45 x 119 mm-es toronyként. A bordák élei a cégtől megszokott, rácsos mintázatot formázzák. Mivel keskeny a hűtő, a VRM- és RAM modulokkal való kompatibilitás tökéletesnek mondható.
A hűtőbordázaton a korábbi AK400-on látott, FC120P jelölésű ventilátor helyett egy FK120 feliratú modell dolgozik.
Hirdetés
Rögzítése rugós klipszekkel történik, és egy második pár klipszet is kapunk arra az esetre, ha duplázni szeretnénk a propellerek számát. A specifikációk alapján 500-1850 közötti fordulatszámra, 28 dB-es maximális zajszintre számíthatunk, tehát pontosan ugyanazt kapjuk, mint az FC120P-vel.
A ventilátor nem rendelkezik LED-es világítással, de a hűtő felső, kijelzőt is tartalmazó elemén találunk egy színes ARGB sávot. A kijelzőn megjelenő értéket, illetve a túlmelegedést jelző riasztó működését egy mellékelt szoftverrel szabhatjuk testre. Ez a program a tálcán jelenik meg, és egyáltalán nincs túlbonyolítva, egy sima menüben tudjuk kiválasztani, hogy mi jelenjen meg a hűtő tetején, milyen mértékegységekkel stb.
A kijelző kapcsán egyébként egy cseppet csalódtunk, úgy érezzük, hogy a DeepCool kihagyott egy lehetőséget azzal, hogy pontmátrixos megoldás helyett hétszegmenses modulokat és pár fix jelzőfényt választott.
Specifikációk, felszerelés
Az AK400 Digital ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint az AK400, és a mellékelt rögzítésben sincs eltérés, tehát AM4/AM5, illetve LGA115x, LGA1200, LGA1700 foglalatra lehet felszerelni. A gyártó ezt a modellt is 220 wattos maximális TDP-ig ajánlja, a felső ARGB csík pedig az elterjedt alaplapi rendszerekkel mind vezérelhető.
Termék megnevezése | DeepCool AK400 Digital |
---|---|
Felszerelhető | AMD – AM4 / AM5 Intel – LGA115x / LGA1200 / LGA1700 |
Méret (ma x sz x mé) | 156 x 126 x 97 mm |
Borda anyaga | alumíniumlamellák, 4 hővezető cső |
Borda tömege (ventilátorral) | 695 gramm |
Ventilátor | 1 db DeepCool FK120, 120 x 120 x 25 mm |
Ventilátor fordulatszáma | 500-1850 rpm, PWM szabályozással |
Ventilátor csapágyazása | hidrodinamikus siklócsapágy |
Légszállítás | max. 105 m³/h |
Extrák | CPU hőmérséklet és terhelés kijelzése, hőmérsékleti riasztás, ARGB világítás |
Gyártó honlapja | www.deepcool.com |
Termék honlapja | DeepCool AK400 Digital |
Fogyasztói ára | 18 500 forint |
Felszerelés
Az AK400 Digital felszerelése pontosan ugyanazokat a lépéseket igényli, mint a „sima” változaté, azzal az eltéréssel, hogy itt egy alaplapi USB portra és opcionálisan egy ARGB csatlakozóra is szükség lesz, ha ki szeretnénk használni azokat az extrákat, amikért a plusz pénzt kifizettük.
A rögzítés maga tehát elég könnyen áttekinthető felépítésű, kézikönyv nélkül is pillantok alatt összeszerelhető – még azt sem kell megnézni benne, hogy melyik foglalathoz melyik távtartó passzol, mert a szükséges feliratokat megtaláljuk az alkatrészeken.
Tesztkörnyezet és mérés
Tesztrendszerünk és mérési metodikánk a megszokott volt, tehát ugyanazokat a hardvereket és ugyanazt a módszert használtuk, mint az AK400 esetében:
Videokártya | ASUS Strix Radeon RX 570 |
---|---|
Processzor | Intel Core i7-5960X (3 GHz) – túlhajtva 4 GHz-en EIST bekapcsolva; C1E / C-state kikapcsolva; Turbo Boost kikapcsolva, 1,25 volton |
Alaplap | ASRock Fatal1ty X99M Killer – Intel X99 chipset |
Memória | 4 x 8 GB HyperX Fury DDR4-2666 HX426C15FBK4/32 memória |
Háttértár | Toshiba TR200 240 GB (SATA 6 Gbps) |
Tápegység | Seasonic Platinum Fanless 520 – 520 watt |
Monitor | Acer XB280HK G-Sync 4K (28") |
Operációs rendszer | Windows 10 Pro 64 bit |
A mérések most is az alaplap Silent profiljával indultak, a tavaly áprilisinál két fokkal melegebb, 22 °C-os szobában. Ezen körülmények között a DeepCool AK400 Digital hűtőnek 34 °C-on sikerült tartania a processzort, ami egyelőre elég jól illeszkedik ahhoz, amit az AK400 esetében láttunk (20 °C-os szobahőmérséklet mellett 32 °C-os CPU). A zajszintet illetően 660 fokos fordulatszám mellett 14 dB-es értéket mértünk, tehát a hűtő némának tekinthető.
Az AIDA stressztesztjét bekapcsolva ismét láthattuk, hogy az alaplapi vezérlés a ventilátor fordulatszámának változtatásával tartja 80 °C-on a processzort – az AK400-zal összevetve erre a kapcsolgatásra itt kicsit többször volt szükség, ami persze a 2 °C-kal melegebb szobára való tekintettel egyáltalán nem meglepetés. Mindenesetre hűvösebb külső körülmények között kevesebbszer állítja a fordulatszámot, így 27 dB körüli zajszintre és 1240 rpm körüli sebességre számíthatunk.
Végül a Prime95-öt aktiválva 1800 rpm-re gyorsult a fordulatszám, a CPU hőmérséklete pedig 32 dB-es zajszint mellett 94 °C-ig melegedett. Átváltva az alaplap fix maximális fordulatszámot (és 32 dB-es zajszintet) garantáló profiljára, a terhelés nélküli processzorhőmérséklet 31 °C-ra, az AIDA stressztesztje alatt mért pedig 73 °C-ra csökkent. A Prime95 estében nem igazán tapasztaltunk különbséget, hiszen már eleve maximális fordulatszámon dolgozott a ventilátor, így itt maradt a 94 °C-os érték.
Értékelés
A DeepCool az AK család kijelzős változatának tervezésekor az alapokhoz nem nyúlt, de ez nem jelenti azt, hogy nem követhetett volna el valami hibát azzal, hogy például túlzottan sokat takar el a bordázatból a kijelzővel, vagy valami gyengébb minőségű ventilátort választ hozzá.
Szerencsére egyik sem következett be, így az AK400 kapcsán leírtak az AK400 Digital-ra is igazak: egy megbízható, könnyen szerelhető, csendes és jó hatásfokú processzorhűtőt kapunk, mely a legtöbb gépházban és alaplapon elfér majd. Ennek megfelelően tehát az a kérdés, hogy fontos-e nekünk a felső kijelző és esetleg az RGB csík annyira, hogy kifizessük a körülbelül 4500 forint felárat, amibe ezek kerülnek?
Ez azért is fontos, mert ez a felár arányaiban már viszonylag jelentős, a 14 000 forintos sima változathoz képest a 18 500 forintos ár körülbelül 30%-kal magasabb, ezzel az árral pedig már egyes duplatornyos lég-, sőt olcsóbb kompakt vízhűtés árához is közel kerül az AK400 Digital.
DeepCool AK400 Digital processzorhűtő
Wombath
A DeepCool AK400 Digital hűtőt a gyártó biztosította a teszthez.