Hirdetés

ASUS Zen AiO 24 M5401: Lucienne monitorral

Hat mag, AMD grafika, IPS panel, háromszázezer forint alatti ár: ígéretesnek tűnik az ASUS ajánlata.

Bevezető, dizájn

Igen, ismét egybegépet teszteltünk: az MSI felső kategóriás modelljének próbája után most az ASUS ajánlata fordult meg nálunk. A Zen termékcsalád többféle kiépítésben is kínálja ezt a szerkezetet, mi most egy AMD Lucienne köré épített, 23,8”-es változatot vizsgáltunk meg alaposabban.

Külső

A Zen márkanév már elárulja, hogy ennek az egybegépnek a tervezésekor az elegancia és a modernitás vezette a tervezők kezét. Természetesen a monitorral nem nagyon lehet mit kezdeni, de a körítéssel igen: a kijelző alatt egy szövetburkolatú részt találunk, ez rejti a Harman/Kardon által optimalizált hangszórókat. A három oldalon optikailag vékonyra húzott, de a valóságban pár mm-es műanyagkeretnél azért vaskosabb káva felül kapott egy kiemelkedést, ebben rejtőzik a fizikai zárral ellátott webkamera.


[+]

Amennyiben hátulról közelítünk a Zen AiO 24 felé, akkor látható, hogy a tényleges hardvert a képernyő alsó kétharmadán található, vastagabb részbe rejtették. Ennek formája természetesen olyan, hogy elölről gyakorlatilag láthatatlan, tényleg csak oldalról vagy hátulról vehető észre. Felnyitni sajnos normál körülmények között nem lehet, és ez egyben a bővíthetőségről is elmond mindent, amit tudni érdemes. A szellőzést biztosító nyílások középen felülre kerültek, itt távozik a belül képződő meleg levegő.


[+]

Az interfészeket az ASUS mérnökei két csoportra bontották: hátulra kerültek azok, amiket valószínűleg állandó jelleggel használunk majd: van itt három USB 2.0 port, egy HDMI csatlakozó (ez kimenetként szolgál), illetve egy Gigabit Ethernet konnektor, de ide csatlakozik a külső tápegység is. Az „időszakosan” használt portok ezzel szemben a bal oldalon egy bemélyedésben vannak, így ezeket az AiO előtt ülve is elérjük: itt a bekapcsológomb mellett a headsethez tartozó kombinált 3,5 mm-es jack, egy USB 3.1 Type-A és egy USB 3.1 Type-C található.


[+]

Utoljára maradt, pedig a formaterv legjellegzetesebb eleme az állvány, mely aszimmetrikus kialakítású, a középvonaltól balra helyezkedik el, és a masszív fémtalpba nem középen, hanem a bal hátsó sarokban csatlakozik. Sajnos a tetszetős külsőn túl nem sok mindent kínál az erős fémláb: dönthetőségen kívül más állítási opcióval nem rendelkezik.

Végezetül ne feledkezzünk meg a mellékelt billentyűzetről és egérről sem, melyekre ugyanakkor nem érdemes sok szót pazarolni, láthatóan az ASUS is csak kötelességtudatból pakolta őket az egybegép mellé, olcsó kivitelük ugyanis határozottan nem illik az elegánsabb anyagokkal dolgozó Zen AiO-hoz. Vezetékes, szimpla, de használható beviteli eszközökről van szó, melyek feladatukat természetesen ellátják, ennyi.

Hirdetés

Belső és teljesítmény

A Zen AiO 24 M5401 hardvere egy Ryzen 5 5500U köré épül, ami egy hatmagos, SMP-nek köszönhetően 12 szálas feldolgozásra képes, alacsony fogyasztású, notebookokba szánt chip 4 GHz-es Max Boost órajellel. Korábban írtunk arról, hogy az 5xxx-es mobil CPU-k esetében az AMD trükközik, mert a széria egyaránt tartalmaz Zen 3 magra épülő Cezanne és a Renoir frissített változatára épülő Lucienne kódnevű rendszerchipeket. A Cezanne képességeit pont egy ASUS ZenBookban teszteltük, a Ryzen 5 5500U azonban a Lucienne széria tagja.

Specifikációk
Termék megnevezése ASUS Zen AiO 24 (M5401WUA)
Processzor AMD Ryzen 5 5500U 2,1-4,0 GHz, 15 W TDP
Memória 2 x 8 GB Samsung DDR4-3200
Kijelző 23,8"-es, 1920x1080 pixeles LG IPS panel
Grafika AMD Radeon RX Vega 7 (integrált)
Adattároló 2 x 256 GB Western Digital SN530 NVMe SSD, PCIe 3.0 x4
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció - Intel 8265 Wireless-AC
- Realtek Gigabit Ethernet
- Bluetooth 4.2
Interfészek - 1 db USB 3.2 Gen1 Type-C
- 1 db USB 3.2 Gen1 Type-A
- 3 db USB 2.0 Type-A
- 1 db HDMI kimenet
- 1 db Gigabit Ethernet
- 1 db kombinált 3,5 mm-es hangcsatlakozó
Extrák webkamera takaróval, egér, billentyűzet
Méret 541 x 453 x 202 mm
Tömeg 7,0 kg
Operációs rendszer Windows 10 Home
Gyártó honlapja www.asus.hu
Termék honlapja ASUS Zen AiO 24
Fogyasztói ár kb. 292 000 forint
Garancia 3 év

Teljesítmény

A hivatalos specifikációk szerint a Zen AiO 24-ben két NVMe és egy SATA meghajtó fér el. Esetünkben az utóbbi kimaradt, az előbbiekből pedig két darab 256 GB-os Western Digital PC SN530 SSD-t találhatunk a gépben, melyek szimpla különálló adattárolóként lettek konfigurálva, nem RAID tömbként üzemelnek. Mindkettő PCIe 3.0 x4 interfészt használ, és ahogy sejthető, az általuk nyújtott sebesség is elég hasonló.

Az általános felhasználás során tapasztalható teljesítményt mérő tesztjeinkben a Ryzen szériától megszokott módon azt látjuk, hogy a többszálas feldolgozást előnyben részesítő esetekben a 6/12-es rendszer könnyedén maga mögé utasítja a 4/8-as Intel Core i5-1135G7-et is, míg az egyszálas méréseknél többször fordult a kocka, és a kékek terméke tört az élre. Persze ez meglehetősen almát a körtével összevetés, hiszen egy ultrahordozható notebookot hasonlítunk össze egy hűtés szempontjából lényegesen jobb helyzetben lévő AiO-val. Mindenesetre a számok nem rosszak, és azt mutatják, hogy a Zen AiO 24 M5401 nem lesz akadálya a mindennapi munkának, még akkor sem, ha abban szerep jut némi multimédiás felhasználásnak is.

Mérés Eredmény
7-Zip Single / Multi 4315 / 37 368 MIPS
Cinebench R15 OpenGL / CPU 76,35 fps / 1227 cb
Cinebench R20 CPU Single / CPU Multi 461 / 2835 cb
Cinebench R23 CPU Single / CPU Multi (10 perces futás) 1184 / 6597 cb
Veracrypt64 SHA 256 / SHA 512 328 / 523 MB/s
PCMark 8 Home Conventional / OpenCL 4434 / 4709
PCMark 8 Work Conventional / OpenCL 3724 / 5274
PCMark 8 Creative Conventional / OpenCL 4680 / 6212
PCMark 8 Office 2016 4319
PCMark 8 Storage 5049
PCMark 10 Extended 4543
PCMark 10 Essentials / Productivity 9376 / 7820
PCMark 10 Digital Content Creation / Gaming 5484 / 2864
SpecWPC 7-Zip Compress* 327,8 s
SpecWPC Blender BMW 1M* 105,7 s
SpecWPC Handbrake Normal / HQ 55,87 / 21,43 fps
SpecWPC Maya Shaded Wire 48,47 fps
SpecWPC Python SciPy* 141,81 s

A 3D-s teljesítményt nézve kevésbé rózsás a helyzet, igaz, ezt nem lehet felróni az ASUS-nak, hiszen ezt az egybegépet egy pillanatig sem próbálták meg a játékosok felé orientálni. Az integrált grafika egy Radeon Vega 7, hét CU-val és 1800 MHz-es maximális órajellel, mely arra azonban elég, hogy a készülék natív, Full HD felbontásán alacsony minőségi beállításokkal elfogadható sebességgel (Forza Horizon 4: 39 fps átlagos, 34 fps minimum) jelenjenek meg a viszonylag modern játékok is. A 3DMark alatt az alábbi értékeket kaptuk:

Tapasztalatok

Kijelző

Az ASUS a Zen AiO 24-et az LG-től származó, Full HD felbontású IPS panellel szerelte fel, mely 23,8”-es képátlóval rendelkezik, felülete pedig érintésérzékeny, ami a tízujjas használatot is támogatja, tehát nincs akadálya a gesztusalapú vezérlésnek. A képminőséget illetően a kiváló szótól ugyan tartózkodnánk, de a jó értékelést mindenképpen megérdemli. Ez 268 cd/m² maximális fénysűrűséget, 1365:1 kontrasztarányt jelent, melyekkel nincs igazán gond, a színtér viszont egy kicsit szűkebb az ideálisnál, az sRGB térnek csak 89,6%-ára terjed ki.

[+]

Színhűség alapbeállításokkal és kalibrálás utánSzínhűség alapbeállításokkal és kalibrálás után Színhűség alapbeállításokkal és kalibrálás után [+]

A színhűség az alapbeállítások szerint az átlagos, 2,5-öt elérő delta E értékkel rendelkezik, ezt kalibrátorral egészen 1,08-ra tudtuk csökkenteni – az ehhez tartozó, 6500 K színhőmérsékletet garantáló profilt ide töltöttük fel. A háttérvilágítás egyenletessége közepes, több helyen is a középponthoz viszonyítva 10%-ot meghaladó eltérést mértünk, jó hír viszont, hogy a háttérvilágítás nem PWM módszerrel szabályozza a fényerőt.


[+]

Használat közben

Az első, ami ezen egybegép kapcsán feltűnhet, hogy működése néma, még nagyobb terhelésen is csak halk surrogás hallatszik a ventilátor felől. A rendszerben megtalálható MyASUS szoftverrel itt is van lehetőségünk teljesítményprofilok között váltogatni, ám ezek között nincs ott a Performance: az alapbeállítások mellett csak egy még halkabb mód választható. Tekintetbe véve, hogy a Zen AiO már alapból mennyire halk, ezzel alighanem felesleges foglalkozni.

Ami a rendszer terhelés alatti működését illeti, a CPU az AIDA64 stressztesztjének bekapcsolása után nagyjából öt másodpercig 3,5 GHz körül, dolgozik, majd egy körülbelül 3 perces 3,2 GHz-es rész következik, ezután érkezik a stabilnak tekinthető 2,9-3,0 GHz-es frekvencia.

Ugyanezen idő alatt a CPU az első periódusban elért 90 °C-os hőmérsékleti maximumról visszalépve a 73 °C-os szinten állapodik meg – látható, hogy bőven van tartalék a hűtésben a csendes működés dacára is. Igazából az ASUS az, aki óvatoskodik, ha megnézzük a fogyasztási görbét, látható, hogy ez a bizonyos első három perc az, amíg 25 wattos fogyasztással dolgozhat az APU, utána visszalép az alapértelmezett 15 wattra.

Hasonló folyamat játszódik le akkor is, ha a Radeon Vega 7 is terhelést kap – a különbség mindössze annyi, hogy ilyenkor ez a 25 watt/15 watt a CPU és a GPU között oszlik meg, így az előbbi 2,5 GHz-en dolgozik.

A konnektornál mérhető fogyasztás kellemesen alacsony szinten marad: terhelés nélkül, 15 wattos értéket mértünk, míg az AIDA64 stressztesztjét aktiválva, az "emelt" TDP-s pár perc elmúltával 43 watton állapodott meg ez a mutató.

Hang, értékelés

Mint a ZenBookoknál, úgy itt is büszkén hirdeti az ASUS, hogy a hangrendszer elkészítésében a Harman/Kardon is közreműködött. Őket segíti, hogy a kijelző alatt meglehetősen sok a szabadon hagyott tér, de ettől még nem számíthatunk valami bődületes előrelépésre a notebookokhoz képest. A frekvenciaátvitel tekintetében 120-130 Hz jelenti azt a határt, ami alatt teljesen eltűnnek a hangok, a mélytartomány tehát itt is korlátozott. Feljebb már jobb a helyzet, a maximális hangerő, a dinamika és a tisztaság is rendben van.


[+]

Értékelés

Önmagában nézve a Zen AiO 24 nem rossz számítógép: csendes, igényes kialakítású és kijelzője is elfogadható minőséget ad. Teljesítménye a megcélzott, elsősorban otthoni, irodai felhasználók számára tökéletesen elegendő, és akkor sem jön zavarba, ha képszerkesztésre, videóvágásra kell bevetni, bár ha ez a fő profilunk, akkor a korlátozott színtér miatt nem ezt a készüléket javasoljuk megvásárlásra. Ami talán egy kicsit zavart bennünket, az a kelleténél korlátozottabb csatlakozókínálat. Igen, ritkán van szükség ennél több USB-re, de egy ekkora gépházon nyugodtan elfért volna oldalt még egy-két, legalább 5 Gbps sávszélességet kínáló Type-A és Type-C, így könnyebb lenne egyszerre több háttértárat is csatlakoztatni.


[+]

Ami a fontosabb ár/érték arányt illeti, ez a konfiguráció jelenleg 300 000 forint alatti áron érhető el (ebben az árban benne van a Windows 10 Home is). Ha megnézzük, mennyibe kerülnek a hasonló hardverrel rendelkező notebookok, azt látjuk, hogy igazából azok sem olcsóbbak, ezt figyelembe véve pedig kifejezetten jó ajánlatnak tűnik az ASUS számítógépe ott, ahol a hordozhatóság nem szempont, a csendes működés, az egyszerű használatba vétel és ergonómia viszont annál inkább.


ASUS Zen AiO 24 M5401 egybegép

Wombath

Az ASUS Zen AiO 24 M5401 egybegépet az ASUS hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények