CES 2021: bedobta a Zen 3-at a mobil piacra az AMD

A Cezanne SoC APU egy év alatt alaposan megerősítette a processzorrészt, aminek a mobil szegmens igencsak örülhet.

Az AMD próbálta titkolni, de idő előtt kiszivárgott, hogy az idei CES 2021-en bemutatkozik a Cezanne SoC APU, amely az egy éve leleplezett a Renoir SoC APU utódjának számít. Mivel gyártástechnológiai előrelépés nem történt, így korlátozottak voltak a lehetőségek, eleve a Renoir is nyolc Zen 2 processzormaggal rendelkezik, ami ultramobil szinten igen acélosnak számít, de az AMD úgy döntött, hogy ha már az asztali piac megkapta a Zen 3-at, akkor ebből a notebookok se maradjanak ki.


[+]

A Cezanne SoC APU sok dolgot megörökölt az elődjétől, így nem változik például a memóriavezérlő. A processzorrész azonban nagyon ki lett gyúrva. Nem csak szimplán nyolc Zen 3 mag áll rendelkezésre, amelyek egyenként 512 kB-os L2 gyorsítótárral bírnak, de a megosztott L3 cache kapacitása is 8-ról 16 MB-ra nőtt. Utóbbi változás célja, hogy jobban ki lehessen szolgálni az Zen 3-at.

Ezzel az AMD komoly előrelépést ér el a teljesítményt tekintve, de a vállalat átdolgozta az energiatakarékosságot is, és a Zen 3 beépítése mellett ez volt a Cezanne fő fejlesztési iránya. A cég szerint az új, ultramobil Ryzen 7 5800U típusjelzésű fejlesztés a célpiacon tipikusnak számító 53 Wh-s akkumulátorokkal 17,5 órás üzemidőt is képes biztosítani működő Wi-Fi mellett, amit MobileMark 2018-cal mértek ki, de ez az érték videolejátszás során 21 órára is felkúszhat. A hosszú üzemidő részben az ARM-os Windows eszközök jelentette fenyegetésre reflektál, ami lényeges szempont az AMD-nek, hiszen nem elég már csak az Intelre fókuszálni, figyelembe kell venni az új szereplőket is.


[+]

A konkrét termékek tekintetében a vállalat két Zen 3-as ultramobil APU-t kínál, amelyek paramétereit az alábbi táblázat részletezi:

AMD Cezanne – Ryzen U mobil generáció
Típus Órajel / Turbó órajel SMT L2 cache L3 cache Fogyasztás (TDP)
7 5800U (8 mag) 1,9/4,4 GHz van 8 x 512 kB 16 MB 15 W
5 5600U (6 mag) 2,3/4,2 GHz van 6 x 512 kB 16 MB 15 W

Az AMD pár ultramobil lapka esetében még az előző generációs Renoir lapka új steppingre épülő variánsát használja, ami a Lucienne kódnevet használja. Ezek paraméterei az alábbi táblázatban vannak feltüntetve:

AMD Lucienne – Ryzen U mobil generáció
Típus Órajel / Turbó órajel SMT L2 cache L3 cache Fogyasztás (TDP)
7 5700U (8 mag) 1,8/4,3 GHz van 8 x 512 kB 8 MB 15 W
5 5500U (6 mag) 2,1/4 GHz van 6 x 512 kB 8 MB 15 W
3 5300U (4 mag) 2,6/3,8 GHz van 4 x 512 kB 4 MB 15 W


[+]

A normál mobil verziók is érkeznek, amelyek csak a Cezanne lapkára építenek, ezek paraméterei az alábbi táblázatban olvashatók.

AMD Cezanne – Ryzen H mobil generáció
Típus Órajel / Turbó órajel SMT L2 cache L3 cache Fogyasztás (TDP)
9 5980HX (8 mag) 3,3/4,8 GHz van 8 x 512 kB 16 MB 45+ W
9 5980HS (8 mag) 3/4,8 GHz van 8 x 512 kB 16 MB 35 W
9 5900HX (8 mag) 3,3/4,6 GHz van 8 x 512 kB 16 MB 45+ W
9 5900HS (8 mag) 3/4,6 GHz van 8 x 512 kB 16 MB 35 W
7 5800H (8 mag) 3,2/4,4 GHz van 8 x 512 kB 16 MB 45 W
7 5800HS (8 mag) 2,8/4,4 GHz van 8 x 512 kB 16 MB 35 W
5600H (6 mag) 3,3/4,2 GHz van 6 x 512 kB 16 MB 45 W
5600HS (6 mag) 3/4,2 GHz van 6 x 512 kB 16 MB 35 W

A normál mobil sorozatnál látható egy új jelölés, méghozzá a HX. Ez gyakorlatilag a tuningolhatóságot jelenti. Amennyiben a notebookgyártó ezeket a modelleket választja, akkor a TDP fogyasztási keretet 45 watt fölé emelheti. Maximális limit papíron nincs, de nyilván egy mobil gépről van szó, tehát olyan 65 watt fölé azért nem feltétlenül éri meg menni. Ilyen körülmények mellett az új Ryzen gyakorlatilag meg tudja közelíteni az asztali nyolcmagos dizájnok teljesítményét is, méghozzá többszálú terhelés mellett. Egy szálon már a 35 wattos HS verziók is rendkívül erősek, az AMD mérései szerint a Ryzen 9 5980HS a Cinebench R20 erre vonatkozó tesztjében 600 pont fölé megy.


[+]

A mobil Ryzen 5000 sorozatot az AMD már szállítja a gyártópartnereknek, az erre épülő notebookokat a következő hetekben leplezik le. Érkeznek a mobil Ryzen 5000 PRO megoldások is, ezek paraméterei valószínűleg megegyeznek a fenti táblázatban szereplő modellekével, később majd lesz róluk hivatalos bejelentés. Az AMD az IGP-ről általánosan nem beszélt, erre vonatkozóan tehát még nincs semmilyen adat.

A mobil platformokon túl a vállalat bejelentette, hogy az év első felében érkeznek majd új asztali és mobil VGA-k is, ezek nyilván az RDNA 2 architektúrára épülnek, de ennél részletesebb adatot nem közölt róluk a cég. Ellenben a harmadik generációs EPYC platform esetében a 32-magos verziót megmutatták, és egy kis időjárás előrejelzéshez használt szimulációban hasonlították össze az Intel legutóbbi, frissített Cascade Lake termékskálájának csúcsmodelljével, konkrétan a Xeon Gold 6258R-rel. Mindkét esetben kétutas kiépítés volt alkalmazva, és az AMD Milan platformjának lényegében középkategóriás modellje 68%-kal volt gyorsabb az Intel megoldásánál. És itt még van tartalék, mert lesz majd 64-magos verziója is a harmadik generációs EPYC sorozatnak, amely már több nagyságrendben mérhető különbséget eredményezhet.

Az új EPYC processzorok az idei esztendő első felében lesznek elérhetők.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés