Bevezető, dizájn
Amikor az Intel 2012 végén prezentálta a NUC (Next Unit of Computing) barebone-koncepciót, akkor még egy alacsony fogyasztású, csendes, de nem is túl erős minigépet álmodott meg: az első példányokba Celeron 847 került, és csak az ötödik generáció esetében lehetett Core i7-et választani processzorként – ráadásul akkor is a 28 wattos Core i7-5557U-t, nem pedig egy 48 wattos megoldást, például az 5950HQ-t. Ez aztán később változott, megjelentek a NUC 9 Extreme, később pedig a NUC 11 Extreme modellek, melyek közül az utóbbi tulajdonképpen szakított is az eredeti NUC elképzelésekkel, és jóval méretesebb gépházat kapott, hogy biztosíthassa az erős CPU és adott esetben dedikált GPU hűtését és tápellátását is.
Hirdetés
A most tesztelt ROG NUC 970 gyakorlatilag ezeknek az utóda, és mutatja, hogy az ASUS az üzletág átvétele után a játékosoknak szánt változatokat sem küldi nyugdíjba. Ezek a NUC-ok méretüket tekintve a tajvani cég kínálatában már eddig is elérhető, játékosoknak szánt mini PC-knél, a Huracan G szériánál kisebbek ugyan, de az eredeti NUC-oknál azért nagyobbak, belsejükben pedig gyakorlatilag egy gamer notebook hardverét találjuk, monitor, billentyűzet és tapipad nélkül.
Külső
A ROG NUC 970 mindennek megfelelően tehát egy kisméretű, de nem feltűnően apró mini PC, melyet azért nem tudunk majd diszkréten a monitor hátára csavarozni, hiszen mérete 270 x 180 x 60 mm, tömege pedig 2,6 kg. Az asztalon vízszintesen és függőlegesen is elhelyezhető, az előbbi esetben az alján található széles gumitapancsok, az utóbbinál pedig a mellékelt tartó biztosítja a stabilitást. A készülék kompakt, és igen „tömör” hatást kelt, a gépház tehát masszív, nem lehet az oldalait könnyedén benyomogatni.
A ROG felirat több helyen is felbukkan rajta, tetejére (vagy bal oldalának közepére, ha függőlegesen helyeztük el) pedig egy RGB világítást kapott ROG logó került. Ez, ha nem tetszik, eltüntethető: a dobozban talált átlátszatlan fekete lap minimális szerelést követően a logót és a fényforrást is tökéletesen blokkolja. A megoldás egyébként lehetővé teszi azt is, hogy saját rajzolattal ellátott lapot szereljünk ide, így teljesen egyedire szabhatjuk NUC-unkat.
Az ASUS ugyan ellenállt a kísértésnek, és nem készített feltűnően „gamer” külsejű gépet, azért szellőzőnyílásokból nincs hiány, ezek jó része pedig alul helyezkedik el, az itt beszívott levegő pedig hátrafelé távozik a rácsozat alatt felsejlő réz hűtőbordákon keresztül. Itt találjuk a portok többségét is: a külső tápegység csatlakozóján kívül egy TB4, két USB 3.2 Gen 2 Type-A, két USB 2.0, egy HDMI, két DisplayPort és egy 2.5GbE LAN interfész kapott helyet, ezeket elöl további két USB 3.2 Gen 2 Type-A, egy kombinált hangcsatlakozó és egy SD kártyaolvasó egészíti ki. Vezeték nélküli csatlakozási lehetőségeket kínál a 2 x 2-es antennakiosztású Killer Wi-Fi 6E és a Bluetooth 5.3 adapter.
Szerelhetőség szempontjából a ROG NUC 970 barátságos: a fedlap egy hátsó retesz eltolásával nyitható, így a ROG logó világításához szerszámok nélkül is hozzáférünk. Egy lemezzel lejjebb találjuk a SODIMM foglalatba szerelt memóriákat és a háttértárat, ez a két komponens tehát könnyedén cserélhető, bővíthető. M.2 foglalatból egyébként összesen három áll rendelkezésre. Amennyiben pedig a hűtést szeretnénk kitisztítani, pár csavar kioldása után az alsó burkolat is egyszerűen levehető, hogy hozzáférjünk a méretes ventilátorokhoz, melyeket szintén egyszerűen kiszerelhetünk és cserélhetünk. Mindez, ha egy klasszikus asztali PC szerelhetőségét nem is éri el, de a potenciális fejlesztés és a karbantartás lehetőséget biztosítja.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!