Üdv, rég nem látott barátok!
A lezuhant PS5 anyahajó körüli rész az Astro Bot központi területe, ahová minden megszerzett alkatrész után visszatérünk. Itt találhatjuk a legénység megmentett tagjait is, valamint a már korábban említett puzzle-darabok is ide kerülnek. Mindkettőt érdemes gyűjteni, már azért is, mert bizonyos számú kolléga nélkül nem is tudunk továbbhaladni a történetben. Segítségükkel nehéz tárgyakat emelhetünk fel, vagy egyedül el nem érhető területekre tudunk eljutni, ilyenkor egyként összedolgozva segítenek nekünk, úticélunk elérésében. Aztán ott vannak a kirakós darabkái, amelyekből a megfelelő mennyiség megtalálása után feloldhatunk épületeket a baleset helyszíne körül. Ilyen például a Gatcha gép, ahol az összegyűjtött aranypénzeket – mert ilyenek is vannak – költhetjük el különböző gyűjthető és kozmetikai dolgokra. És ha már itt vagyunk: ha feloldottuk a megfelelő építményeket, akkor mind DualSpeederünk, mind Astro külsejét megváltoztathatjuk, szóval ne spóroljunk, törjük fel azokat a kapszulákat!
Hirdetés
Fontos kiemelni, hogy a játék hibátlanul fut és gyönyörűen néz ki – 4K-s kijelzőn egyetlen megakadással sem találkoztam, a pályák színesek és nagyon szépen vannak kidolgozva. A végigjátszás során egyetlen buggal sem találkoztam, egyszer sem omlott össze a játék, a pályák pedig szinte azonnal betöltöttek. A hangokat és zenéket is remekül eltalálták, és persze ettől a játéktól talán természetes is, hogy a TV mellett DualSense-ből is érkeznek hangok. És ha már a kontroller – még nem találkoztam olyan játékkal, ami ilyen szinten kihasználta volna a PlayStation 5 kontrollerének adottságait. A haptikus visszajelzés különbözik minden elemnél: az eső, a séta, az ütés, vagy akár az úszás is más-más rezgést használ, ezért csukott szemmel is meg lehet mondani, hogy valami változás történt. Az adaptív ravaszok is tették a dolgukat, főleg az első osztályú módon kezelt speciális képességeknél. Mindennek van azért ára is: ez a játék úgy szipolyozza ki a kontrollerből az energiát, mintha muszáj lenne, így azt a szokásosnál sokkal sűrűbben kellett töltenem.
Végső soron az Astro Bot kiváló játék lett. A bolygók változatosak, a játékmenet az utolsó percig szórakoztató, a haptikus visszajelzés a legjobb, amit valaha tapasztaltam, az születésnapi ünneplős felépítés pedig arra is rávesz, hogy keressük meg az utolsó gyűjthető dolgot is a pályán, mert tudni akarjuk, hogy melyik PlayStation-játékból fedezzük majd fel a következő karaktert. A bónuszpályák kreatívak, még ha olykor kicsit nehezek is – többször haltam meg az egyik trükkös bónuszpályán, mint ahányszor a főellenségeknél összesen. A grafika magáért beszél, részletes az utolsó cserépdarabig, teljesítménybeli problémával és buggal pedig egyáltalán nem találkoztam. Az egyetlen dolog, amit hiányolok belőle a VR-élmény mellett, az a kooperatív mód, szerintem az csak dobott volna az élményen. De nem panaszkodom – ülök is vissza a tévé elé, mert vár a platina trófea!
Az Astro Bot kizárólag PlayStation 5-re jelent meg.
A tesztjátékot a kiadó Sony biztosította.
Összefoglalás
Az Astro Bot ízig-vérig platforjáték lett, kicsiket és nagyokat egyaránt szórakoztatva. Az igazi PlayStation-rajongóknak igazi nosztalgia vonat lesz, annyi easter egg van elszórva a galaxis minden pontján. Kooperatív lehetőség sajnos nincs benne, viszont a bő tízórás játékidő alatt egyedül is remekül fogjuk érezni magunkat. Látszik, hogy a japán fejlesztőcsapat mindent beleadott ebbe a játékba, és ezt mi sem tükrözi jobban, minthogy egyetlen hibával sem találkoztunk a végigjátszás során. Aki fogékony a műfajra, az az év egyik legjobbját kapta meg a kis robottól.
Az Astro Bot legfőbb pozitívumai:
- Az 50+ bolygó kreatív és változatos játszóteret biztosít;
- a haptikus visszacsatolás és az adaptív ravaszok nagyszerűek;
- PlayStation-ünneplés minden mennyiségben;
- a gyűjtenivalóknak van értelmük.
Az Astro Bot legfőbb negatívumai:
- A főellenségek túl könnyűre sikerültek;
- nincs többjátékos mód.
Balga Bence