Arctic MC101 – HTPC Trinity-alapon

Hirdetés

Kívülről

Tavaly ősszel találkoztunk az Arctic első, nappaliba szánt miniszámítógépével, az MC001-gyel, mely igazán jól sikerült darabnak bizonyult: házát ügyesen tervezték meg, a gyengécske Intel Atom mellé pedig egy multimédiában erős Radeont is tettek. Most, egy évvel később itt az új modell, az MC101, mely minden tekintetben továbbfejlődött.  A 226 x 168 milliméter alapterületű, lapos doboz burkolatának jelentős része vaskos, erős, és igényesen szálcsiszolt alumíniumból készült, így a kis masina teljesre szerelve 1,17 kilogrammot nyom, és ebben még nincs benne külső tápja. Elhagyták róla az optikai meghajtót, ami 2012 végén már nem olyan nagy bűn, hiszen jobbára internetes tartalmakat néznek majd rajta.

Előlapját semmiféle csatlakozó vagy gomb nem csúfítja, bekapcsolója a tetején található, kiemelkedő téglalap. Csatlakozóinak egy része oldalra, a fekete szellőzőnyílásba került, ahol 3,5 milliméteres jack hangkimenet, USB 3.0 és egy eSATA-val összevont USB 2.0 aljzat, továbbá SD kártyaolvasó található.

Hátul még nagyobb a kínálat, ott Ethernet, HDMI, további két USB 3.0 és négy USB 2.0 aljzat sorakozik, valamint ide került a 12 voltos tápcsatlakozó, az optikai ki- és analóg hang ki-/bemenet, illetve a beépített digitális és analóg tévétuner antennacsatlakozója.

Dobozában alapvető kellékeket találtunk: tápot, tévéantennát, HDMI kábelt. Kár, hogy távirányítót nem adtak a készülékhez; ezt külön kínálja az Arctic, akárcsak a nagyon ügyes és funkcionális mini billentyűzetet.

Belülről

Elődjéhez hasonlóan az MC101 is megkapható készre szerelten és barebone formában, de utóbbi esetben is gyárilag kapunk memóriát, csak a merevlemezt és az operációs rendszert kell utólag beszereznie (és beszerelnie) a vásárlónak. Nálunk a csúcsmodell járt készre szerelve, az AMD Trinity APU legerősebb mobil változatával, az A10-4600M-mel, 2 x 4 GB memóriával és 1 TB-os merevlemezzel.

Némi csavarozással hozzáfértünk a belsőhöz, ahol az Arcticra jellemző, okosan átgondolt megoldásokat találtuk. A vaskos alumíniumburkolat például szerves része az igencsak jól megtervezett hűtésnek. Notebookokénál lényegesen nagyobb hűtőbordát és ventilátort ragasztottak rá, amiből meglehetősen halk működésre lehet számítani. A merevlemez szellőztetéséről is ez a rendszer gondoskodik, ugyanis csak az adattáron keresztül tud friss levegőt beszívni, ekkora légáramlat pedig elég a hűsen tartásához.

Magunk sem gondoltuk, hogy nem csupán merevlemezről, hanem merevlemezEKről is szó lehet, ugyanis az MC101-be két SATA csatolós, 2,5 hüvelykes adattár fér el.

Akinek pedig ez sem lenne elég, megfejelheti a dolgot egy mSATA SSD-vel. Erre a foglalatra nem lesz szükség a Wi-Fi adapter számára, mert az a hibrid tunerhez hasonlóan a merevlemez fölötti USB tűsorra kapcsolódik. Nagy piros pontot érdemel az Arctic azért is, hogy nem fékezte le a rendszert egyetlen memóriamodullal, ráadásul a két 4 GB-os RAM DDR3-1600-as, vagyis elég fürgék lesznek az APU-ban lapuló Radeon kiszolgálásához. Még egy piros pontot beírhatunk a cserélhető központi processzor miatt, így meghibásodásakor nem kell kidobni az egész alaplapot, sőt idővel akár gyorsabbra is cserélhető majd.

Próba

Kicsit kutakodva a BIOS-ban és az AIDA64-et segítségül hívva kiderült, hogy az alaplapot minden bizonnyal a Zotac boszorkánykonyhájában hozták össze. A rend kedvéért leírjuk, hogy az A10-4600M APU az AMD Comal platformjának legerősebb APU-ja, és a Trinity családba tartozik. Négy CPU-magja 2,30 GHz-en jár, de megfelelő körülmények között 3,20 GHz-ig is felpöröghetnek. A CPU mellé Radeon HD 7660G grafikus mag költözött, mely a Radeon HD 6900 szériában megismert Cayman lapka architektúráját használja, 384 számolóegysége alapból 497 MHz-en jár, de felmehet 686 MHz-ig is. Az APU TDP fogyasztási mutatója 35 watt.

Termék megnevezése Arctic MC101
Processzor AMD A10-4600M, 2,30-3,20 MHz
Lapkakészlet AMD A70M
Memória 2 x 4 GB DDR3-1600
Grafika AMD Radeon HD 7660G – integrált
Hang nyolccsatornás Realtek ALC892
Merevlemez 2,5"-os WD Scorpio Blue 1024 GB, 5400 rpm HDD
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció Ralink IEEE 802.11b/g/n, Realtek Ethernet, Bluetooth 4.0
Interfész - 3 db USB 3.0,
- 4 db USB 2.0,
- eSATA/USB
- HDMI monitorkimenet,
- Ethernet,
- analóg audio ki- és bemenet,
- digitális audiokimenet
Extrák kártyaolvasó, hibrid tévétuner, szabad 2,5"-os hely, szabad mSATA
Méret 226 x 168 x 32 mm
Tömeg 1,17 kg
Operációs rendszer Windows 7 Home Premium
Gyártó honlapja www.arctic.ac
Termék honlapja MC101
Fogyasztói ár kb. 491 euro (kb. 140 000 forint)
Garancia 2 év

Eddig csak egyszer találkoztunk mobil Trinity-vel, ráadásul akkor a szerényebb A8-4500M APU járt nálunk, ezért nagyon kíváncsiak voltunk a csúcsmodell alakítására.

Processzor megnevezése AMD A10-4600M AMD A8-4500M Intel Core
i3-3217U
Intel Core
i5-3210M
CPU órajele 2,3/3,2 GHz 1,9/2,8 GHz 1,80 GHz 2,5/3,1 GHz
Magok/szálak száma 4/4 4/4 2/4 2/4
Gyorsítótár 4 MB L2 cache 4 MB L2 cache 3 MB L3 cache 3 MB L3 cache
AIDA64 v2.60 – CPU Queen 13 541 11 568 12 694 20 384
AIDA64 v2.60 – CPU PhotoWorxx 20 730 13 287 17 829 28 381
AIDA64 v2.60 – CPU Zlib (kB/s) 98,7 94,2 73,2 119,4
AIDA64 v2.60 – CPU AES 237 713 15 7051 12 286 323 559
AIDA64 v2.60 – CPU Hash (MB/s) 1110 1071 700 1169
AIDA64 v2.60 – FPU VP8 963 1186 1131 1869
AIDA64 v2.60 – FPU Julia 3762 2972 2999 7622
AIDA64 v2.60 – FPU Mandel 1529 1425 1531 4043
AIDA64 v2.60 – FPU SinJulia 900 791 1209 1946
Renderelés – Cinebench 10 1 CPU 2638 2407 3197 5311
Renderelés – Cinebench 10 x CPU 7823 6973 7016 10862
Tömörítés – 7-zip benchmark (MIPS) 6965 5955 5258 8215
Kitömörítés – 7-zip benchmark (MISP) 8077 6863 5277 8303
Videókonvertálás – AGknot 2.55 (s) 70 77 82 58
Memóriatesztek – AIDA64 2 x 4 GB
DDR3-1600
4 GB
DDR3-1333
4 GB
DDR3-1600
2 x 4 GB
DDR3-1600
AIDA64 v2.60 olvasás (MB/s) 9191 8335 11 222 16 647
AIDA64 v2.60 írás (MB/s) 7774 5840 10 383 16 929
AIDA64 v2.60 másolás (MB/s) 13753 8872 11 467 18 480
AIDA64 v2.60 késleltetés (ns) 79,9 85,0 60,8 52,5

Ahogy számítottunk rá, a csúcs mobil Trinity APU CPU-részlege nagyjából hozza a belépőszintű, Ivy Bridge alapú mobil Core i3-ak sebességét. A táblázatunkban szereplő, alacsony fogyasztású Core i3-3217U-t sok esetben le is hagyja; nagyjából a 35 wattos TDP osztályba tartozó Core i3-3110M számait hozza, amit egyelőre még nem mértünk meg. Gyakorlatban ez a teljesítmény bőséggel elegendő egy HTPC-be, legfeljebb igazán számításigényes renderelésnél vagy kódolásnál kell majd érezhetően többet várnunk, mint egy csúcsprocesszornál.

Játéktesztek – 1366x768 AMD
Radeon HD 7660G
AMD
Radeon HD 7640G
Intel
HD Graphics 4000
Far Cry 2 – DX9 közepes 52 44 47
Far Cry 2 – DX10 magas 47 39 32
Far Cry 2 – DX10 4xAA max. 28 23 -
Dirt 3 – noMS közepes 41 40 36
Dirt 3 – 2xMS magas 36 32 -
Dirt 3 – 4xMS maximális 14 13 -
Stalker – DX11 alacsony 43 38 35
Stalker – DX11 közepes 36 28 -
Stalker – DX11 magas 31 24 -
Starcraft 2 – közepes 34 33 32
Starcraft 2 – magas 29 27 32
Mass Effect 2 – maximális 45 39 39
Sniper Elite 2 – minimális 31 30 -
Sniper Elite 2 – közepes 28 27 -

Igazán érdekes az APU grafikus részének teljesítménye. Már az A8-4500M-ben dolgozó, 256 számolós Radeon HD 7640G is többnyire megverte az Intel legerősebb, HD Graphics 4000-ét, de az A10-4600M-ben rejtőző, 384 végrehajtó egységgel felszerelt HD 7660G még rátett egy lapáttal. Egyes tesztekben 20%-kal, máshol csak kicsivel múlta felül társát. Multimédiában még jobban áll a Radeon, ugyanis lényegesen több képminőségjavító és egyéb technológiát támogat, mint az Intel konkurens megoldása.

Végezetül kicsit „alágyújtottunk” a rendszernek, ami nyugalmi állapotban, 24 °C-os szobahőmérséklet mellett nem volt túl meleg: a felületére kivezetett hűtés miatt tetején 34-38 °C-ot mértünk, hangja pedig alig hallatszott. Félórányi CPU és további fél óra CPU+GPU terheléssel viszont elég durván bemelegedett a hőleadóként funkcionáló ház. A CPU 70 °C-os hőjéből 48-52 °C talált utat a burkolatra, ami érintve több mint kellemetlen, ha pedig Hi-Fi szekrénybe zárjuk, akkor szépen felfűtheti a közelében lévő eszközöket.

Ennek ékes példája volt saját merevlemeze, ami az APU terhelése közben, pörgő ventilátorral csak 36 °C-ig melegedett, ám a terhelés – és ezzel együtt a szellőzés – megszűnésével felkúszott 41 °C-ig. Szerencsére a kis gépnek nem volt komolyabb hangja, bár némának nem neveznénk. Filmlejátszás közben, amikor nem kap komoly terhelést, a csendesebb jeleneteknél sem fog bezavarni. Ha Hi-Fi szekrénybe tesszük, ahonnan nem hallatszik ki a hangja, célszerű a BIOS-ban magasabbra húzni a minimális ventilátorfeszültséget (és ezzel a fordulatszámot).

Értékelés

Az MC001 után az MC101 is fölöttébb érdekes HTPC lett. Nekünk nagyon tetszett a vaskos alumíniumból készült, szögletes ház. Elméletben a hő házra vezetése kiváló ötletnek tűnt, de gyakorlatban a terhelés mellett több mint 50 °C-os csúcshőmérsékletet kicsit soknak tartjuk, még akkor is, ha HTPC üzemmódban szinte kizárt az ilyen mértékű felmelegedés.

Ezen túl viszont csak jót mondhatunk az apróságról: nekünk egyáltalán nem hiányzott az optikai meghajtó, ellenben nagyra értékeltük a két 2,5 hüvelykes merevlemezhelyet, illetve az üres mSATA foglalatot, aminek megtöltésével igazán fürge géppé varázsolható az MC101. Szintén tetszetős a gazdag csatlakozókínálat, a beépített Wi-Fi és a tévétuner, valamint az okos memóriakonfiguráció, ami nem fogja vissza az APU-ba épített, alapszintű játékhoz is elég erős grafikus magot.

Nézőpont kérdése, hogy kinek sok vagy kevés a készre szerelt, Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel ellátott Arctic MC101 nagyjából 140 000 forintos ára. Tudni kell, hogy a HTPC luxustermék, aki ilyen szintű funkcionalitást akar mutatós kis házban, mindenféle szerelés nélkül, minimális konfigurálással, az más megoldásokkal sem fogja olcsóbban megúszni. Összefoglalva nekünk nagyon tetszett az Arctic MC101 HTPC, szívesen látnánk nappalinkban a távirányítóval és az okos billentyűzettel kiegészítve.


Arctic MC101 HTPC

rudi

Az Arctic MC101 HTPC-t az Arctic bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények