Gyorskeresés
Szponzorunk
Arctic MC001 - nagyszerű HTPC
Ismét egy ARCTIC eszközt teszteltünk, de egyáltalán nem hűtőt: megérkezett a cég első multimédiás minigépe.
Hirdetés
Arctic MC001
Mióta kitalálta az Intel az Atom processzort, a GPU gyártók pedig a hardveres videolejátszás gyorsítását alapszintű termékeikben, azóta óriási lendülettel fejlődnek a kisméretű, elsősorban nappaliba szánt, multimédiás számítógépek, HTPC-k. Igaz, hogy a filmek, képek és zenék prezentálása ma már az olcsóbb médialejátszó céleszközöknek, sőt tévéknek is megy, de egy teljes PC rugalmasságától és sokoldalúságától még távol állnak. Több gyártó minigépét kipróbáltuk már, de eddig még nem találtunk olyat, ami mindenféle kompromisszum nélkül, nem elszállt áron megoldja a HTPC kérdéskört. Ma a Bluechip webáruház réven egy újabb – egészen ígéretes – próbálkozóval van dolgunk. A korábban Arctic Coolingként ismert, ma már csak ARCTIC első HTPC-je a „fantáziadús” MC001 nevet viseli. Elsősorban azért érdekes, mert az Arctic sok más, hasonló terméket kínáló vállalattal ellentétben széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik hűtés terén. És éppen ezen a részleten bukott el eddig a legtöbb alternatíva, mert hát milyen az, amikor egy film halkabb jeleneteinél ventilátorsivítás hallatszik?
Az MC001 külsőre egészen kellemes kis torony. Fényes fekete műanyagot és matt fémet vegyítettek kabátja tervezésekor. Kizárólag álló formátumban történő működtetését javasolják, ugyanis ehhez szabták passzív hűtését, ami nagyban támaszkodik arra a fizikai törvényre, mely szerint a meleg levegő felfelé áramlik, ezért is vannak méretes szellőzőnyílások a tetején.
A friss levegő a hátlap alsó részén, a talapzat fölött érkezik a házba. Mivel máshol nincs nyílása, így a felül keletkező meleg a kéményhatás miatt innen húzza majd be a levegőt, egészséges légáramlatot kialakítva. A hátlapot alaposan megrakták csatlakozókkal. Alul a tápdugasz és a Wi-Fi antenna kezd, utána nem kevesebb mint öt USB 2.0 következik, így bővítési lehetőségeknek nincs hiánya. Kapunk Gigabit Ethernetet is, ami fölött HDMI és D-Sub monitorkimenet sorakozik. Sok HTPC-nek szánt minigéppel ellentétben az MC001-nél nem puskázták el a hangkimenetek megvalósítását. Kapunk egy sereg 3,5 milliméteres aljzatot, melyeken analóg és digitális módon is kihozható 7.1 csatorna. Előre is került néhány csatlakozó. Alul kártyaolvasóval indítanak, fölötte analóg hang ki- és bemenet majd két USB 3.0 aljzat és egy kisebb bekapcsológomb következik. Mellettük húzódik végig a notebookos, tálcás optikai meghajtó. Szerintünk egy tálca nélküli megoldás elegánsabb lenne, bár kétségtelen, hogy a mai HTPC-k többségébe rendszerint nem optikai lemezeken, hanem inkább hálózaton keresztül kerülnek az adatok. Van még az előlapon egy infrás vevő, azonban távirányító sajnos nem jár a géphez.
Kinyitva az MC001-et, jól látszott, hogy tervezői konyítanak a PC-k hűtéséhez. A felső részen egy masszív, hőcsővel megtámogatott borda terpeszkedik, ami alatt egy Radeon HD 5430 lapul 512 GB GDDR3 memória társaságában. Nemcsak a borda, hanem a ház burkolatának fémből készült oldala is részt vesz a hőleadásban öntapadó hővezető ragasztó segítségével; a VGA környéke, és lejjebb, a kisebb bordával ellátott CPU és chipkészlet is ilyen módon hűsöl. Úgy alakították ki környezetüket, hogy az alul bejutó levegő szabadon áramolhasson a felső, nagyobb borda felé.
A másik oldalon kapott helyet az optikai meghajtó és a 2,5 hüvelykes merevlemez. Utóbbit tették feljebb, mert több hőt termel, így hozzájárul a kéményhatás kialakításához.
Az MC001 dobozában külső, 60 wattos tápot, HDMI kábelt, CD-t és némi papíranyagot találtunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
J&W M001 nettop – csend a lelke
Amiga Mini PC-t dobott piacra a Commodore USA
Arctic vezeték nélküli gamepad – konzol élmény PC-n
-
Sapphire minigép Brazos alapra építve
Nálunk járt az AMD netbookplatformjára alapozó EDGE HD3 apró, formás házimozigép a Sapphire-tól.
Sanwa Supply gamepad-HTPC távirányító öszvér
Arctic 2,5”-es rozsdamentes acél merevlemez ház – stílusos, biztonságos, gyors
Arctic Audio Relay, a vezetéknélküli többszobás zenemegosztó
-
D-Link Boxee Box: egy új színt hozó médialejátszó
Extrém külső, sokoldalú formátumtámogatás és fejlett internetes szolgáltatások jellemzik az eszközt.
Előzmények
-
Arctic Freezer 13 Pro processzorhűtő
Vajon a svájciak új processzorhűtőjének csak a száma vagy a teljesítménye is szerencsétlen?
Új szórakoztató központokkal jelentkezett az Arctic
Nyereményjátékra hív az Arctic
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.










