A Nagy AMD Llano APU Megateszt

Második menet: GPU tesztek

Természetesen a processzorokban található integrált GPU-k teljesítményét is összevetettük egymással. Ebbe a meccsbe még meghívtuk a jelenleg piacon lévő legerősebb Intel GPU-t is, a HD Graphics 3000 névre hallgató IGP-t; ezt az aktuális asztali processzorkínálatból az i5-2500K, valamint az i7-2600K tartalmazza. Nálunk az utóbbi volt kéznél, így ezzel mértünk. Gyakorlatilag az ebben a processzorban található IGP kétszer annyi végrehajtóegységet tartalmaz mint az i3-as társában található HD Graphics 2000, és a maximális turbó órajele is magasabb (1,35 GHz). Mind az AMD, mind pedig az Intel integrált grafikus megoldásainak 512 MB memóriát adtunk, melyek a rendszermemóriából kerültek elkülönítésre.


[+]

Ezen kívül kipróbáltuk az A8-3850 APU Dual Graphics képsességeit is, melyet már a processzor doboza is lelkesen reklámoz. Ehhez nekünk egy MSI HD 6570 és egy Sapphire HD 6670 állt rendelkezésünkre. A kártyákat az FM1-es tesztrendszerben mértük le egymagukban, majd később a Dual Graphics engedélyezése mellett is lefuttattuk a teszteket. Így azt is látni lehet, hogy mikor mennyit számított ez a funkció.


[+]

Az AMD szerint az A8-3850-ben található HD 6550D egy diszkrét HD 6570-nel párosítva HD 6630D2-t ér, míg HD 6670-nel megtámogatva már HD 6690D2-t, bár ez sem az eszközkezelőben, sem a Catalyst Control Centerben nem mutatja magát. A GPU tesztekhez a lehető legfrissebb WHQL minősítésű Catalyst 11.7-et használtuk 11.6 CAP3 alkalmazásprofillal megtámogatva.

A fentieket látta a GPU-Z, miután engedélyeztük a többkártyás renderelést. A HD 6670 esetében valamiért hibásan 3 GPU-s CrossFire-t mutatott.

Kíváncsiak voltunk a rendszerek fogyasztására magas GPU terhelés mellett is. Ehhez a még mindig meglehetősen erőforrásigényes Crysis Warheadet, és a már korábban megismert, digitális VOLTCRAFT Energy Check 3000 fogyasztásmérőt hívtuk segítségük. Itt is minden esetben a teljes konfiguráció értékeit néztük.

A Core i3 itt is jobb volt, de még a Core i7 fogyasztása is jó, bár ennek TDP-je is alacsonyabb (95 watt), mint az A8-3850 APU-é. Hamarosan kiderül, hogy a fogyasztások mellé milyen grafikus számítási teljesítmény társul. Érdemes megemlíteni, hogy terheletlen állapotban a nagyobbik APU GPU-ja órajelét 282 MHz-re vette vissza.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés