3D, értékelés
Elérkeztünk arra a pontra, hogy a 3Dconnexion SpaceMouse Wireless szakterületéről, a háromdimenziós térben való navigálásról is beszéljünk. Bár a legkevésbé sem tartjuk magunkat professzionális tervezőknek, mindössze hobbiszinten foglalkozunk ezzel a dologgal, egy kicsit tartottunk tőle, hogy milyen lesz átszokni a nagy nehezen megtanult egér-billentyűzet általi kezelésről, nagy örömünkre azonban viszonylag hamar sikerült ezt abszolválnunk. Persze ez betudható annak is, hogy nincs több tíz éves múltunk a hagyományos módszerrel, de egy-két óra gyakorlás után magabiztosan és precízen tudtuk mozgatni a tárgyakat kedvünk szerint.
Az első próbálkozás alkalmával még nem volt túl sok sikerélményünk, gyakran találtuk magunkat olyan helyzetben, hogy azt sem tudtuk, merre vagyunk éppen az adott tárgyhoz képest, gyakran nyomkodtuk a Fusion 360 szoftverben található házikó ikont, amivel visszatérhetünk az alapértelmezett nézetre. Később azonban ez megváltozott, és egyenesen nyűgnek éreztük, hogy két kéz szükséges az objektumok mozgatásához, nagyon hamar meg lehet szokni, hogy a bal kezünkkel a nézetet változtatjuk, ránagyítunk a módosítandó területekre, míg minden mást a jobb kezünkkel végzünk.
Itt azonban ki is térnénk egy negatívumra is, miszerint ha a billentyűzetet szeretnénk használni valamire modellezés közben, át kell emelnünk a kezünket arra. Persze ez a két extra gombbal és a rájuk kiosztható 16 funkcióval valamilyen szinten kiküszöbölhető, ám ha adatokat, értékeket kell megadnunk, előfordulhat, hogy zongoristának érezzük magunkat, napi 8-10 órában már fárasztó lehet a két eszköz között váltogatni, főleg, ha azok egymástól távol helyezkednek el.
Hirdetés
Értékelés
A fentiek fényében ezúttal sem vagyunk könnyű helyzetben a végszót illetően, hiszen egy nagyon rétegtermékről van szó, mindenképpen azok számára ajánljuk, akik a munkaeszközt látják benne, és úgy vélik, meggyorsítaná a napi munkát. 48 000 forint körüli árával egyébként sem sorolhatjuk a hobbista kategóriába, ennyi pénz elköltése előtt valószínűleg ajánlástól függetlenül is alaposan átgondolja mindenki, hogy szüksége van-e egy ilyen perifériára.
Azt azonban nem tudjuk elképzelni, hogy a megfelelő hozzáállással ne könnyítené meg azok dolgát, aki napi szinten foglalkoznak 3D tervezéssel. Ha elfogadjuk, hogy plusz egy kütyüért kell nyúlkálni és hajlandók vagyunk néhány órát belefektetni a gyakorlásba, akkor nem valószínű, hogy visszaváltanánk a kizárólag egérrel történő navigálásra. Érdemes lehet vásárlás előtt kipróbálni egy ismerősnél vagy egy forgalmazónál, és a tapasztalatok alapján dönteni; mindenesetre mi a leírtakat figyelembe véve – és mondhatni konkurencia nélkül – csak ajánlani tudjuk a 3Dconnexion SpaceMouse Wirelesst.
3Dconnexion SpaceMouse Wireless
SidCorky