Viszlát, 3D tévék
2009 táján minden azzal volt tele, hogy a 3D tévék jönnek és megváltoztatnak mindent, amit eddig az otthoni szórakozásról tudtunk. A piaci résztvevők egymásra licitálva ecsetelték, hogy az új technológia milyen páratlanul csodálatos élményt nyújt, hogy a valóság körbeveszi a nézőt. A szokásoknak megfelelően az első időszakban a prémium termékek kapták meg ezt a funkciót, aztán ez az opció leszivárgott a belépő kategóriába is, végül már az olcsó készülékek között is megtalálhatóak voltak a 3D támogatású darabok. De mindhiába – az áttörés sohasem jött össze, 2017 elején pedig ott tartunk, hogy minden nagy tévégyártó kínálatából kikerültek a háromdimenziós televíziók. A beígért forradalom bő fél évtized alatt kifújt, amin nevethetnénk is, ha nem lenne annyira bosszantó az egész.
[+]
A bukta receptje
Azért az nem túl gyakori, hogy valamit ennyire hype-ol rengeteg cég, de az végül mégis földbe áll. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ehhez egyetlen hiba nem lett volna elég; itt – kis túlzással – amit csak lehetett, elbaltáztak. Összeszedtük a szerintünk legnagyobb elkövetett hibákat, ami a 3D bukásához vezetett végül.
Túlzó kommunikáció: Tény, hogy a 3D megfelelő tartalmak és körülmények között valóban hozzáadott értéket jelent, de szó sincs csodálatosan egyedülálló élményről, ami gyakorlatilag a Mennyországgal ér fel. Pedig a gyártók ezt ígérték. És mikor az emberek szembesültek azzal, hogy a valóság csak nyomokban emlékeztet a reklámokra, csalódottak lettek.
[+]
Hiányos kommunikáció: Fontos lett volna tudatni a felhasználókkal, hogy mit és hogyan érdemes 3D-ben nézni. Az animációs és természetfilmeknek, illetve a látványos, direkt erre kihegyezett alkotásoknak tényleg jót tett ez a funkció, de csak úgy, ha az ember leült, rászánta az időt, és nyugodtan végignézte az egészet. Úgy nem lehet élvezni a 3D-t, ha valaki felugrál két percenként, ide-oda mászkál, kimegy cigizni, beszélget, pláne az aktív szemüvegekkel problémás ez. Emiatt szintén sokan csalódtak a technológiában, pedig csak az volt a baj, hogy rosszul használták azt.
Hirdetés
Tartalomhiány: Ez kardinális kérdés, és sajnos az az igazság, hogy nem volt elég, megfelelő, olcsón elérhető 3D tartalom. Az hamar kiderült, hogy a 2D->3D konverzió nem hogy kapufa, hanem totális homály, és hogy a 3D tévéműsoroknak nincs sok értelme, mert egyszerűen a sportoknak nem áll jól a térhatás, a magazinműsoroknál, sorozatoknál pedig nem nagyon volt pénz erre. Maradtak tehát a filmek, amelyek közül szintén csak egy viszonylag szűk rétegnél van értelme a térhatásnak.
[+]
Kompatibilitás: Utólag belegondolva nevetséges, hogy nem sikerült megállapodni egy általánosan elfogadott, mindenki által használt szabványban, pedig pont ez volt a helyzet. Így előfordulhatott az, hogy ha valakinek volt otthon mondjuk aktív 3D tévéje, de az ahhoz járó szemüvegeket feleslegesen vitte volna át a barátjához, akinek passzív készülék állt a nappalijában. Sőt még az is előfordult, hogy mondjuk a Philips aktív szemüvegei nem passzoltak egy aktív Samsung tévéhez.
Kényelem: A kényszerű szemüvegviselés sem tett túl jót a 3D népszerűségének, bár tény, hogy ezen a téren komoly eredményeket értek el a gyártók. De azért teljesen nem sikerült megszüntetni ezt a szemüveggondot, ami úgy fest, míg a 3D-s moziban a legtöbbeknek magától értetődő, az otthonukban már zavarónak találják az emberek. Megoldás lehetett volna a szemüveg nélküli 3D, de az a vonal mostanra teljesen bedöglött. Amit mi láttunk, annak alapján egy szinten túl már nem lehet eljutni, úgyhogy meglepő lenne, ha néhány éven belül ezen a téren komoly előrelépés történne.
Magyarul volt egy termék, amire nem volt elegendő tartalom, kicsit kényelmetlen volt, és korántsem volt annyira szuper, mint ahogyan azt állították. De ettől függetlenül azért lett volna benne fantázia, és ha jól használta valaki, akkor tényleg egyedülálló élményt nyújtott. Úgy gondoljuk, nem kellett volna mindenáron megölni a 3D-t, hanem csak egy kicsit okosabban használni, átgondoltabban építeni be a termékportfólióba.
Azért felháborító ez a döntés...
Sérülő hiúság
Az, hogy a 3D képalkotási technológiát teljesen elengedték a gyártók, több szempontból is nagyon rossz üzenet a felhasználók felé. Aki mondjuk 3-5 évvel ezelőtt engedett a marketingkommunikációs nyomásnak, és vett egy olyan háromdimenziós tévét, amiről azt állították hogy ez a non plus ultra, az most pisloghat, mint hal a szatyorban. Én még divatbemutatón is voltam Bécsben, amit az egyik nagy ázsiai gyártó szervezett, ahol modellek vonultak fel aktív szemüvegekben, és mindenkinek azt magyarázták, hogy ezek ruhadarabként is viselhetőek – pedig ha most kimennék az utcára egy 3D szemüvegben, kilométerekről lehetne hallani a röhögést.
[+]
Úgy érzem, hogy a piaci résztvevők kicsit átverték az embereket a világ csodájaként beharangozott 3D-s dologgal, most pedig egyszerűen leporolják a kezüket, megvonják a vállukat és szó nélkül továbblépnek. Mindezt ráadásul úgy, hogy a stúdiók még azért nem adták fel teljesen ezt a vonalat, hiszen a tervek szerint idén még biztos kijön jó néhány 3D film lemezen. Egyszerűen senki se szereti, ha hülyének nézik, és aki megégette magát egy 3D tévével, az lehet, hogy kétszer-háromszor is meggondolja, mielőtt beugrik az újabb őrületbe, legyen az a 4K, a HDR, az OLED vagy akár egy kvantumpontos QLED csoda.
Piszkos anyagiak
A pénztárcán ejtett seb szintén fájó pontja a 3D sztori lezárásának. Magában egy 3D tévé nem igazán volt elég, hiszen az ígért tévéadások elmaradtak, a 2D->3D konverzió nem volt az igazi, tehát kellett egy plusz külső lejátszó, ha valaki nem akart vagy tudott warezolt videókkal vacakolni.
Mivel a hagyományos DVD és Blu-ray lejátszók nem vitték a háromdimenziós filmeket tartalmazó lemezeket, ezért ezekhez speciális eszközök kellettek, amiket persze külön meg kellett venni, és amelyek persze drágábbak voltak, mint hagyományos társaik. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy sok tévéhez mindössze egy, esetleg két szemüveget adtak, ami egy nagyobb családnak, baráti társaságnak nyilván nem elég. Ez a passzív modellek esetében nem volt annyira nagy gond, hiszen pár ezer forintból meg lehetett úszni a dolgot, azonban az aktív darabok esetén már több tízezer forintos plusz kiadást jelentett.
[+]
Joggal mondhatja bárki, hogy az, hogy kivezetik a 3D televíziókat a piacról, nem jelenti automatikusan azt, hogy bárkinek megtiltanák, hogy háromdimenziós filmeket nézzen otthon a már meglévő készülékén, tehát túlzás lenne azt állítani, hogy felesleges volt megvenni a lejátszót és a szemüvegeket. Ez így van, most még... Azonban a televíziókat ma már nem örök életre tervezték, így jó esély van rá, hogy néhány éven belül mindenki (!) ott fog állni feleslegessé vált 3D Blu-ray lejátszójával, lemezeivel, szemüvegével.
Élet a 3D nélkül
Az első pillanattól kezdve komoly ellenérzéseim voltak a 3D-vel szemben, aminek elsősorban a túlzásokkal kikövezett kommunikáció állt a hátterében. Magyarul csalódást okozott a valóság, ahhoz képest, amit ígértek. Idővel azért többé-kevésbé megtanultam szeretni, értékelni ezt a technológiát, mert tényleg voltak, vannak olyan filmek, videók, ahol ez a funkció komoly pluszt jelent. Ettől függetlenül én személy szerint elleszek a 3D nélkül, hasonlóan még több milliárd emberhez, de az tény, hogy ahogy ezt az egész dolgot kezelte az iparág, elsősorban a tévégyártók, az gyakorlatilag védhetetlen.
Épp emiatt úgy gondolom, hogy minden gyártónak meg kellett volna tartania egy-két szériát 3D támogatásúnak. A CES-en az LG tengerentúli munkatársai nem hivatalosan elárulták, hogy maga a térhatású panel legyártása nem okoz jelentősebb többletköltséget, tehát belerokkanni senki sem rokkant volna bele ebbe. Amennyi pénzt elköltenek felesleges és fárasztó fejlesztésekre a piaci résztvevők, ez talán még belefért volna. A közelmúltban mindenesetre petíciót nyújtottak be elkeseredett vásárlók az egyik tévégyártónak, hogy hozza vissza a 3D tévéket, konkrétan, hogy gyártsanak 3D OLED modellt, de ez már valószínűleg nem fog sokat változtatni a dolgon. A döntés megszületett, az ítéletet pedig végrehajtották.
elefant
