Viszlát, 3D tévék
2009 táján minden azzal volt tele, hogy a 3D tévék jönnek és megváltoztatnak mindent, amit eddig az otthoni szórakozásról tudtunk. A piaci résztvevők egymásra licitálva ecsetelték, hogy az új technológia milyen páratlanul csodálatos élményt nyújt, hogy a valóság körbeveszi a nézőt. A szokásoknak megfelelően az első időszakban a prémium termékek kapták meg ezt a funkciót, aztán ez az opció leszivárgott a belépő kategóriába is, végül már az olcsó készülékek között is megtalálhatóak voltak a 3D támogatású darabok. De mindhiába – az áttörés sohasem jött össze, 2017 elején pedig ott tartunk, hogy minden nagy tévégyártó kínálatából kikerültek a háromdimenziós televíziók. A beígért forradalom bő fél évtized alatt kifújt, amin nevethetnénk is, ha nem lenne annyira bosszantó az egész.
[+]
A bukta receptje
Azért az nem túl gyakori, hogy valamit ennyire hype-ol rengeteg cég, de az végül mégis földbe áll. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ehhez egyetlen hiba nem lett volna elég; itt – kis túlzással – amit csak lehetett, elbaltáztak. Összeszedtük a szerintünk legnagyobb elkövetett hibákat, ami a 3D bukásához vezetett végül.
Túlzó kommunikáció: Tény, hogy a 3D megfelelő tartalmak és körülmények között valóban hozzáadott értéket jelent, de szó sincs csodálatosan egyedülálló élményről, ami gyakorlatilag a Mennyországgal ér fel. Pedig a gyártók ezt ígérték. És mikor az emberek szembesültek azzal, hogy a valóság csak nyomokban emlékeztet a reklámokra, csalódottak lettek.
[+]
Hiányos kommunikáció: Fontos lett volna tudatni a felhasználókkal, hogy mit és hogyan érdemes 3D-ben nézni. Az animációs és természetfilmeknek, illetve a látványos, direkt erre kihegyezett alkotásoknak tényleg jót tett ez a funkció, de csak úgy, ha az ember leült, rászánta az időt, és nyugodtan végignézte az egészet. Úgy nem lehet élvezni a 3D-t, ha valaki felugrál két percenként, ide-oda mászkál, kimegy cigizni, beszélget, pláne az aktív szemüvegekkel problémás ez. Emiatt szintén sokan csalódtak a technológiában, pedig csak az volt a baj, hogy rosszul használták azt.
Tartalomhiány: Ez kardinális kérdés, és sajnos az az igazság, hogy nem volt elég, megfelelő, olcsón elérhető 3D tartalom. Az hamar kiderült, hogy a 2D->3D konverzió nem hogy kapufa, hanem totális homály, és hogy a 3D tévéműsoroknak nincs sok értelme, mert egyszerűen a sportoknak nem áll jól a térhatás, a magazinműsoroknál, sorozatoknál pedig nem nagyon volt pénz erre. Maradtak tehát a filmek, amelyek közül szintén csak egy viszonylag szűk rétegnél van értelme a térhatásnak.
[+]
Kompatibilitás: Utólag belegondolva nevetséges, hogy nem sikerült megállapodni egy általánosan elfogadott, mindenki által használt szabványban, pedig pont ez volt a helyzet. Így előfordulhatott az, hogy ha valakinek volt otthon mondjuk aktív 3D tévéje, de az ahhoz járó szemüvegeket feleslegesen vitte volna át a barátjához, akinek passzív készülék állt a nappalijában. Sőt még az is előfordult, hogy mondjuk a Philips aktív szemüvegei nem passzoltak egy aktív Samsung tévéhez.
Kényelem: A kényszerű szemüvegviselés sem tett túl jót a 3D népszerűségének, bár tény, hogy ezen a téren komoly eredményeket értek el a gyártók. De azért teljesen nem sikerült megszüntetni ezt a szemüveggondot, ami úgy fest, míg a 3D-s moziban a legtöbbeknek magától értetődő, az otthonukban már zavarónak találják az emberek. Megoldás lehetett volna a szemüveg nélküli 3D, de az a vonal mostanra teljesen bedöglött. Amit mi láttunk, annak alapján egy szinten túl már nem lehet eljutni, úgyhogy meglepő lenne, ha néhány éven belül ezen a téren komoly előrelépés történne.
Magyarul volt egy termék, amire nem volt elegendő tartalom, kicsit kényelmetlen volt, és korántsem volt annyira szuper, mint ahogyan azt állították. De ettől függetlenül azért lett volna benne fantázia, és ha jól használta valaki, akkor tényleg egyedülálló élményt nyújtott. Úgy gondoljuk, nem kellett volna mindenáron megölni a 3D-t, hanem csak egy kicsit okosabban használni, átgondoltabban építeni be a termékportfólióba.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
