Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Viszlát

    addikt

    Teljesen váratlanul jött az ötlet és a lehetőség, hogy végre kipróbáljak egy londoni mozit. Kezdjük azzal, hogy az évek során kipróbáltam Budapest összes moziját, voltam IMAX-ben is, ugyanott a VIP teremben és a multiplexeket is végigjártam, szóval van összehasonlítási alapom.

    Aztán ma beültünk Chelsea közepén ebbe a kis moziba, nem multiplex, csak 3 terem van, és nagyjából 10 perc után meg kellett állapítsam, hogy én még sosem voltam moziban, pedig még csak az előzeteseknél tartottunk. Annyira brutálisan eszméletlenül tűéles volt a kép, hogy nem akartam hinni a szememnek. Ami a hangot illeti, nagyjából ugyanúgy éreztem magam, mint amikor anno a palotai kultúrház moziterme után először voltam a Duna Plázában multiplexben. Kifogástalan hangminőség, nem túl hangos, de nem is halk, kristálytiszta magasok és gyomromban morgó basszus. Beszarás.

    Azért néhány szót ejtenék a filmről is: átlagos akciófilm, a szokásos baromságokkal és hatásvadász dolgokkal, néhány kirívó hülyeséggel, de egyszer simán elment.

    5/10 - valszeg ha otthoni moziban nézem, akkor ez egy ponttal kevesebb.

    [ Szerkesztve ]

    "How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Új hozzászólás Aktív témák