A kriptopiac beszakadása után csökkentené rendeléseit az AMD és az NVIDIA

Mindkét vállalat megszórta a TSMC-t az igényeivel, de ma már nem tűnik annyira jó ötletnek a kért wafermennyiség felhasználása.

A VGA-k árának normalizálódása egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a kriptovaluták piaca finoman szólva is gyengélkedik, miközben az AMD és az NVIDIA is annak tudatában adta le a TSMC-nek a rendeléseit, hogy a bányászok igényét is beleszámolták. Ez mindaddig jó, amíg tényleg el tudják adni a készülő GPU-kat, de amint ez nem lehetséges, a raktárkészlet csak folyamatosan nőni fog, és azt egyik cég sem akarja.

Hirdetés

A DigiTimes úgy tudja, hogy az érintettek éppen azon dolgoznak a TSMC-vel, hogy miképpen tudnának módosítani a korábbi rendeléseiken, mivel a kriptopiac jelenlegi állapotát látva, egyszerűen nincs szükségük annyi waferre, amennyivel eredetileg kalkuláltak.

A tajvani média riportja szerint az AMD az 5 nm-es rendelésein nem csökkent, de 6 és 7 nm-en már a negyedik negyedévben húszezer wafer környékére mérsékelnék az igényeiket, és ezt az opciót a következő esztendő első negyedévére is megtartanák. Úgy néz ki, hogy a TSMC-nek ez jelentős problémát nem okoz, mert az AMD eredeti igényéhez viszonyítva kismértékű változásról van szó, és a felszabaduló kapacitásra gyorsan találhatnak érdeklődőt, elvégre nagyon sok partnerük tervezett már 6 vagy 7 nm-es lapkát.

Az NVIDIA az AMD-vel szemben az 5 nm-es vagy ennél modernebb node-ra leadott rendeléseit mérsékelné, ugyanis számos kedvezőtlen körülménnyel néznek szembe a kriptopiac bedőlése miatt, amelyek között felmerül az is, hogy a bányászok extrém mennyiségű használt VGA-t fognak eladásra kínálni, és ez nyilván az új hardverek eladására is negatív hatással lehet. Jelen pillanatban tehát érezhetően kisebb lehet majd az igény annál, amennyire az NVIDIA készült, és az egyetlen logikus lépés a megrendelt waferkapacitás csökkentése.

A TSMC ugyanakkor az új node-okon nem túl engedékeny, ugyanis kevés cég jöhet szóba lehetséges alternatívaként, miközben a kért kapacitást az NVIDIA számára kiépítették. A DigiTimes úgy tudja, hogy a tajvani bérgyártó maximum abba menne bele, hogy egy-két negyedévvel csúsztatják az egyes GPU-k leszállítását. Az NVIDIA ugyanakkor megmenekülhet a kötelezettségei elől úgy, ha a megrendelt, de felhasználni nem kívánt kapacitásra találnak maguk helyet egy másik ügyfelet. Ebbe belemenne a TSMC, hiszen csupán időt veszítenének a gyártósor átruházásával, de állandó megrendelőjük lenne rá, és ez a lényeg számukra.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés