Samsung notebook blog: ATIV Book 4 notebook – három és még egy kicsi

Több másik bejegyzésünkhöz hasonlóan, most is hivatkozni szeretnénk a Samsung új névadási sémájára, hiszen a Book 4 a korábbi Series 3 család leszármazottja. Ráadásul a mostani bemutatóra érkezett NP470R5 nem más, mint a korábbi számozás alapján megismert NP370R5 típus, mely már ismerős lehet több korábbi bejegyzésünkből – de tulajdonképpen ez nem újdonság, hiszen az átnevezés már akkor is a küszöbön volt, így említést tettünk róla. Az új elnevezéssel azonban "Hófehérkét" a Samsung egy kékes-lilás árnyalatú Book 4-gyel váltotta fel, ám a színt leszámítva kíváncsiak voltunk, hogy pusztán szimpla átnevezéssel és átszínezéssel van dolgunk, vagy van-e érdemi különbség az elődhöz képest.


[+]

Nos, a 15,6"-es külsőt vizsgálva eltérés nem látható, a portok száma (2xUSB 2.0, 1xUSB 3.0, 1xHDMI, 1xVGA) és elhelyezkedése is változatlan, akárcsak a méretek (376 x 248 x 22,9 mm), de a fedél és a csuklótámaszon a bevonat immáron alumínium, a touchpad körül pedig krómkeret látható, ami sokkal elegánsabbá teszi a összhatást. Nyilván ennek tudható be, hogy a tömeg változott, és 1,99 helyett 2,08 kg-ot mutatott a mérleg, ugyanis sem kinyitva, sem a technikai paramétereket böngészve nem láttunk más olyan eltérést (például a korábbi, 43 Wh-snál nagyobb akku), ami indokolná a pluszt.


[+]

Az egyetlen, ami szemet szúrhat, az az AMD Radeon HD 8750M-es dedikált GPU megduplázott, immáron 2 GB-os GDDR3 memóriája, valamint a korábbinál kettő lépéssel erősebb Intel Ivy Bridge processzor (Core i5-3210M helyett Core i5-3230M dolgozik benne). Ennek a HD Graphics 4000-es IGP-je, valamint az említett AMD VGA hajtja a változatlanul 1366x768-as TN+film kijelzőt – az átkapcsolást Enduróval oldották meg. A teljesítményt nyilvánvalóan az erősebb CPU és a nagyobb VRAM felhasználástól és beállítástól függően megdobhatja, de az elődhöz képest hatalmas előrelépésre nem kell számítani. Az adott AMD Radeon VGA teljesítményét korábbi cikkünkben egyébként már kielemeztük.


[+]

Az adattároló maradt 1 TB-os HDD, SSD-nek plusz hely vagy gyorsítótár ezúttal sincs. Szerencsére a merevlemez könnyen cserélhető tetszőleges SSD-re vagy akár másik 2,5"-es winchesterre. Memóriából ugyan 8 GB áll rendelkezésre két darab 4 GB-os SO-DIMM modul formájában, de igény szerint ezt is csereberélhetjük, ugyanis a HDD-vel közös fedél alatt bújik meg.


[+]

A Samsung ATIV Book 4 tehát csak néhány újdonságot kínál elődjéhez képest, de az nem vitatható, hogy a módosítások előnyére változtak – gondolunk itt a némileg módosított külsőre és a picit erősebb hardverre, de ez a típus összességében véve továbbra sem akar több lenni annál, mint ahova szánják. A korábbi modell, a Series 3 NP370R5E még továbbra is kapható itt-ott, így aki megelégszik a gyengébb hardverrel (Pentium Dual Core CPU, 4 GB RAM, 750 GB HDD, AMD Radeon HD 8750M 1 GB, Windows 8) és a ráncfelvarrás előtti külsővel, az már 130 000 forintért hozzájuthat az elődhöz. Azonban Core i5 processzorral már csak a Book 4 kapható, így aki a maximális teljesítményt akarja kicsikarni ebből a sorozatból, annak 215 000 forint körüli árat kell fizetnie.

Azóta történt

Előzmények