Samsung notebook blog: a harapós hármas, Intel és AMD párossal

A Samsung idei termékpalettájának újdonságai közé tartozik a nemrégiben bejelentett Series 3-as notebook, mely az NP370R5E jelzést viseli, és érdekessége, hogy Intel processzor (ami Pentium 997, illetve Core i3-3110M vagy i5-3210M lehet) mellé egy komolyabb AMD Radeon HD 8750-es grafikus vezérlő került. Az elkövetkező néhány bejegyzésben kicsit elkalandoznánk a 15,6"-es méretkategóriába tartozó konfiguráció kapcsán, hiszen kíváncsiak vagyunk rá, hogy mit képes nyújtani ezzel a felállással éppen 200 000 forint alatt.


[+]

Nálunk a legerősebb kivitel teszi most tiszteletét, azaz a Core i5-3210M CPU mellé 2x4 GB RAM dukált, és a Windows 8 is gyárilag telepített formában érkezett (a Core i3 és Pentium processzoros változat operációs rendszer nélkül is megvásárolható NP370R5V jelzéssel). Ezzel a géppel a Forum 2.0-n is találkoztunk, és már ott feltűnt kecsessége, hiszen vastagsága „csupán” 22,9 mm, ami ugyan alulmarad az Ultrabookokkal szemben, de például a legutóbb bemutatott, szintén 15,6"-es, AMD-s hardvert felvonultató Samsung Series 3 NP355V5C 33 mm-es vastagsága után kifejezetten karcsú. Nem beszélve a tömegéről, ami pontosan 1,99 kg, amivel árkategóriájában szintén megállja a helyét.


[+]

A fehér készülékház minden porcikája műanyag, de az igényesebb fajtából, csak a fedele fényes, minden máshol matt, kivéve a kijelzőt körülölelő kávát, ahol félfényes felülettel találkozhatunk. A TN+film paneles megjelenítő is matt, felbontása 1366x786 pixel, de ezeken a paramétereken nincs semmi meglepő, jellemzően ezzel találkozhatunk a Series 3 családon belül – a matt kijelzőért viszont hálásak lehetünk. A zsanér meglepő extrákat nem nyújt, így a kicsit remegésre hajlamos kijelző legfeljebb 140 fokig tárható ki, viszont azt sikerült megoldani, hogy egy kézzel is könnyedén kinyitható legyen. Általánosságban véve a felépítés korrekt, nem recseg-ropog és érzésre is egyben van a gép.


[+]

Kinyitott állapotban a látvány nagyban hasonlít arra, amit a korábban tesztelt AMD-s konfigurációnál is láttunk: a touchpad és a billentyűzet a színt leszámítva szinte ugyanaz. Sajnos most is hiányoznak az egyes funkciógombok (Num Lock, Caps Lock) állapotát jelző apró LED-ek, de ezt leszámítva abszolút rendben működik a beviteli részleg. Reméljük, hogy a fehér szín rendszeres használat mellett is ilyen szép marad, mindenesetre biztos gyakrabban kell majd takarítani, mint a jól megszokott fekete gombokat.

A notebookban található 1 TB-os, 5400 rpm-es Seagate merevlemez teljesítménye. Sajnos memória alapú gyorsítótár nem része a konfigurációnak. A notebookban található 1 TB-os, 5400 rpm-es Seagate merevlemez teljesítménye. Sajnos memória alapú gyorsítótár nem része a konfigurációnak.
Az 1 TB-os, 5400 rpm-es Seagate HDD teljesítménye. Sajnos SSD gyorsítótár nincs konfigurációban. [+]

A belsőt már érintettük, ám a tárolórendszert, az akkumulátort és az egyéb felszereltséget még nem. A kínálat tagjait 750 GB-os és 1 TB-os merevlemezzel vásárolhatjuk meg, SSD vagy hibrid megoldás sajnos nincs, ez és az 5400-as percenkénti fordulat a lemezműveleteken fog némileg érződni. Az akkumulátor háromcellás, 43 Wh teljesítményű, de hogy milyen körülmények között mennyit bír, azt majd méréseinkben bizonyíthatja. Egyéb tekintetben a szóban forgó notebook hozza a kötelezőket: Gigabit Ethernet, IEEE 802.11b/g/n-es Wi-Fi, Bluetooh 4.0, 720p webkamera, 3 az 1-ben kártyaolvasó, beépített mikrofon, HDMI kimenet és USB 3.0-s port.


[+]

A következő részekben körüljárjuk a grafikus vezérlő teljesítményét, majd az akkumulátoros üzemidőt, illetve egy szoftveres érdekességgel is találkoztunk, amit szintén be fogunk mutatni. A mostani bejegyzést a szokásos, processzorral kapcsolatos mérésekkel zárjuk, amiből messze menő következtetést nem lehet levonni, hiszen a központi egység nem ismeretlen a notebookok világában.

Processzor megnevezése Intel Core i5-3320M Intel Core i7-3667U Intel Core i5-3210M
CPU órajele 2,60-3,30 GHz 2,00-3,20 GHz 2,50 GHz-3,10 GHz
Magok/szálak száma 2/4 2/4 2/4
Gyorsítótár 3 MB 4 MB 3 MB
AIDA64 v2.80 – CPU Queen 21 875 21 146 20 418
AIDA64 v2.80 – CPU PhotoWorxx 6284 6818 9338
AIDA64 v2.80 – CPU Zlib (kB/s) 127,1 123,0 118
AIDA64 v2.80 – CPU AES 5921 5835 5647
AIDA64 v2.80 – CPU Hash (MB/s) 1230 1208 1170
AIDA64 v2.80 – FPU VP8 3583 3502 3178
AIDA64 v2.80 – FPU Julia 8033 7508 7622
AIDA64 v2.80 – FPU Mandel 4250 3947 4040
AIDA64 v2.80 – FPU SinJulia 2041 2002 1945
Renderelés – Cinebench 10 1 CPU 6544 5478 5420
Renderelés – Cinebench 10 x CPU 11364 11 357 11 105
Tömörítés – 7-zip benchmark (MIPS) 9121 8916 8886
Kitömörítés – 7-zip benchmark (MISP) 9016 8730 8846
Memóriatesztek – AIDA64 2x4 GB DDR3-1333 4 GB DDR3-1600 2x4 GB DDR3-1600
AIDA64 v2.80 olvasás (MB/s) 17 011 11 943 17 365
AIDA64 v2.80 írás (MB/s) 18 202 12 140 17 298
AIDA64 v2.80 másolás (MB/s) 19 170 11 431 19 747
AIDA64 v2.80 késleltetés (ns) 52,0 48,8 52,2

Azóta történt

Előzmények