Még a démonokat is sírva fakaszthatja az új Radeon Software

A 19.3.1-as eszközillesztőből a hibajavítások sem maradtak ki.

Az AMD elérhetővé tette a 19.3.1-es verziószámú Radeon Software kiadását, amely egy frissített profilt kínál a Devil May Cry 5 című játékhoz, és ez a cég mérései szerint akár 4%-os gyorsulás is hozhat egy Radeon RX Vega 64-es VGA-n, de más grafikus vezérlő mellett is elképzelhető hasonló előrelépés, viszont ezeket az AMD konkrétan nem mérte ki.

A szokásos hibajavítások sem maradtak, többek között mostantól a Radeon VII VGA-val a Radeon WattMan felületen belüli módosítások biztosan alkalmazásra kerülnek, megszűnik az egérre vonatkozó lag, amely hizamosabb géphasználat után jelentkezhetett kettő vagy több kijelző alkalmazása esetén, ha az egyik megjelenítő ki volt kapcsolva, továbbá az Acer KG251Q jelzésű monitor nem sötétedhet el, amennyiben DisplayPort összeköttetés mellett beállításra került a 240 Hz-es frissítés. Mindezek mellett a videolejátszás során nem merülhetnek fel képi hibák, ha a lejátszóprogramokat a felhasználó egy HDR-es kijelzőre húzza.

A 19.3.1-es verziójú, Adrenalin 2019 családba sorolt drivercsomag a 64 bites Windows 10 és 7 operációs rendszereket támogatja, és a Radeon HD 7000, 8000 (OEM), valamint az R7 és R9 200, 300, Fury, RX 400, 500, Vega, VII, illetve Pro Duo szériás grafikus kártyákhoz, valamint a GCN-es mobil Radeonokhoz telepíthető, illetve támogatja még a Ryzen, az Athlon, az A-szériás, illetve a régebben megjelent, GCN architektúrára épülő IGP-vel rendelkező egyéb APU-kat is. A notebookokhoz az AMD általános terméktámogatást kínál, vagyis a csomag telepíthető a megfelelő hardverekkel rendelkező mobil gépekre, de az egyedi, specifikus funkciókért nem felelnek, ezekhez továbbra is külön terméktámogatás szükséges az adott rendszer gyártójától. A Windows 7 alatti megbízható működéshez az AMD kiemelten ajánlja, hogy a felhasználó telepítse az operációs rendszerhez tartozó első szervizcsomagot, mely beszerezhető a Microsofttól. A szervizcsomag telepítése nélkül a driver egyes funkcióinak hibátlan működése nem garantált, továbbá bizonyos újabb hardverek vagy konfigurációk esetében csak 64 bites operációs rendszerre érhető el a támogatás.

A Radeon Software Adrenalin 2019 Edition 19.3.1-es szoftvercsomag és a hozzá tartozó dokumentáció letölthető az AMD szerveréről.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés