Összefog az x86-ért az AMD és az Intel

A két cég több partnerrel együtt megalapította az x86 Ecosystem Advisory Groupot.

Az AMD és az Intel közösen bejelentette, hogy megalapították az x86 Ecosystem Advisory Groupot, amelynek célja az x86 platform fejlődésének menedzselése. Ez lassan kritikus tényező lesz a piacon, ugyanis már nem uralja annyira az ipart a szóban forgó utasításarchitektúra, mint régen, bár nyilván az egyes szegmenseken belül még mindig domináns a szerepe.

Akadnak azonban kihívók, többek között az ARM vagy a RISC-V, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, és tulajdonképpen hiába tekinthető konkurensnek az AMD és az Intel, a közös utasításarchitektúra biztosítása mindkét érintett érdeke.


(forrás: Pat Gelsinger X) [+]

Bár a közleményben a két cég kerülte az egyértelmű konkrétumokat, az x86 Ecosystem Advisory Group elsődleges célja az lehet, hogy maga az utasításarchitektúra egységesen fejlődjön. Ennek van is értelme, ugyanis az utóbbi időben nagyon jellemző volt, hogy az egyes utasításkészleteket az érintettek nagyon eltérő időben vezették be, sőt, az AVX-512 kapcsán az is előfordult, hogy mire az AMD felkínálta a processzoraiba, addigra az Intel kivette az új dizájnjaiból. Ez a fajta rendezetlenség egyáltalán nem tesz jót az újítások terjedésének.

Az x86 Ecosystem Advisory Group tehát egyfajta közös alap lehet arra, hogy az AMD és az Intel törekedje az új utasításkészletek egységes bevezetésére. Ez biztosítaná azt, hogy hardveresen ugyan eltérhetnek majd a dizájnok, de a képességek tekintetében azért jelentős átfedés lehet, ami a programfejlesztők számára kritikus szempont, és az újítások terjedését felgyorsíthatja. Utóbbitól egyébként nem kell megrémülni, nem arra kell gondolni, hogy egy friss fejlesztés pár éven belül alapkövetelménnyé válik, de az AVX-512 példája nagyon elrettentő, hiszen elképesztően rosszul menedzselt utasításkészletről van szó, ami közel 8 évvel az első megjelenése után is csak kellemes extrának számít, nem pedig egy olyan képességnek, amire a programok bátran építhetnek.

A x86 Ecosystem Advisory Group egyébként több tagot is számlál a fentebb már említett két alapítón kívül. A csoport része a Broadcom, a Dell, a Google, a HPE és a HP, a Lenovo, a Meta, a Microsoft, az Oracle, illetve a Red Hat, sőt, maga Tim Sweeney (az Epic Games vezetője) és Linus Torwalds (a Linux atyja) is.

Valószínű, hogy az egyéb technológiák menedzselése is napirenden van, többek között az OpenSIL szerepe lehet jelentős a jövőben, ami egyszerűsítheti a hardvereszközök inicializálását, és emiatt lehetnek a csoport részei a gyártópartnerek.

Azóta történt

Előzmények