Hirdetés

Megtámadta az ARM felvásárlását az FTC

A bizottság szerint az NVIDIA által kezdeményezett akvizícióval olyan vállalat jönne létre, amely elfojtaná a versenyt.

Az NVIDIA még az előző év őszén jelentette be, hogy 40 milliárd dollárért megveszik az ARM-ot, az akvizíciót ugyanakkor a jelentősebb versenyhatóságok már vizsgálják, és többen egy mélyebb felmérést is elrendeltek, hogy kielemezzék az összes potenciális kockázatot. Az Egyesült Államok fogyasztóvédelmi és versenyhatóságaként működő Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) kezdte leghamarabb a részletes elemzést, és most bejelentették, hogy megtámadják az üzlet létrejöttét, ugyanis úgy ítélik meg, hogy az elfojtaná a versenyt az új generációs technológiák területén, ideértve azokat a rendszereket, amelyek az adatközpontokban, illetve a vezetőtámogatást biztosító autókban működnek.

Hirdetés

Holly Vedova, az FTC igazgatója szerint azért perelnek, hogy megakadályozzák az ARM és az NVIDIA akvizícióját, ugyanis úgy gondolják, hogy a holnap technológiái a mai versenyképes, élvonalbeli chippiacok megőrzésétől függnek. A szóban forgó üzlet nyélbe ütése torzítaná ezt, továbbá lehetővé tenné, hogy a létrejövő cég tisztességtelenül aláássa az NVIDIA versenytársait. Emiatt az FTC pere határozott jelzést kíván adni, amelyben agresszívan lépnének fel a kritikus infrastruktúra piacainak védelme érdekében, az olyan illegális vertikális fúziókkal szemben, amelyek messzemenő és káros hatással lehetnek a jövőbeli innovációkra.

A konkrétumokat tekintve az FTC számos problémát lát az üzlet létrejöttével kapcsolatban, többek között az NVIDIA már eleve használja az ARM IP-it, illetve ezeket ugyanúgy licencelik a cég konkurensei. Ezáltal az NVIDIA tisztességtelen előnyökhöz juthatna a célzott piacokon, illetve a közvetlen konkurencia fejlesztéseiről titkos információkat tudnának szerezni.

A fentiek következtében kiírt közigazgatási per – a jelenlegi tervek szerint – 2022. augusztus 9-én lenne esedékes. Innentől kezdve egy rendkívül hosszú jogi procedúra venné kezdetét, amelyben az NVIDIA és az ARM természetesen elmondhatná a saját álláspontját, de már nem lehetne megközelítőleges dátummal sem számolni az üzlet lezárásával kapcsolatban.

Amit jelenleg figyelni kell az a 2022-es esztendő márciusában lejáró akvizíciós határidő. Ezt az eredeti megállapodása alapján opcionálisan szeptemberig hosszabbíthatja meg az ARM és az NVIDIA, utána viszont bármelyik fél felmondhatja az üzletet, méghozzá büntetés nélkül. Ehhez a kiírt közigazgatási per időben nagyon közel van, és akkor még nem tudjuk, hogy miképpen dönt a britek és az EU versenyhatósága, illetve a Kínaiak továbbra is hatalmas kérdőjelnek számítanak.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés