Nem mindenki válthat Windows 10-re a hónap végén

Azt talán már mindenki tudja, hogy a Windows 10 a hónap végén érkezik meg, de egy részletes tervezet alapján a váltásra nem mindenkinek lesz lehetősége július 29-én. A frissítéssel kapcsolatban a legfontosabb azt tudni, hogy az említett napon csak a Windows Insider program résztvevőinek biztos az átállás, és nagyon fontos lesz a következő lépés megtétele előtt a visszajelzésük. Ha ugyanis az pozitív, akkor a Microsoft elkezdi a Windows Insider programban nem résztvevő felhasználóknak is megnyitni az utat a frissítés felé.

Hirdetés

A frissítést alapvetően egy kis program fogja végezni minden Windows 7 és 8.1 operációs rendszert futtató gépen, amely elvileg már mindenki számára megjelent a tálcán. A Windows Insider programban nem résztvevő felhasználókat ez a program fogja értesíteni, ha az adott PC számára elérhetővé vált a frissítés lehetősége. A kis program azt is jelezni fogja, ha valamelyik hardverkomponenshez a Microsoft vagy a termék gyártója még nem biztosított Windows 10-hez való meghajtót. Ilyen esetben a felhasználó dönthet, hogy elfogadja a problémát, vagy inkább nem frissít. Ez főleg a notebookok miatt fontos, mert ott a hardverkomponensek nem vagy csak korlátozott mértékben cserélhetők.

A Windows 8 és 8.1 esetében is számos bajt okozott, hogy a gyártók bizonyos régi vagy rosszabb esetben nem túl régi fejlesztésekhez megszüntették a terméktámogatást. Sokan előre bejelentett időre dolgoznak, de nem ritka az iparágban a terméktámogatás megszüntetése pont egy új Windows verzió előtt, mert jellemzően már nem éri meg egy új rendszerre meghajtót fejleszteni és kiadni.

Elméletben egyébként a Windows 10 driver modellje csak a grafikus vezérlőre vonatkozóan lett alapjaiban újraírva, de ott is megmaradt egy korlátozott legacy mód a régebbi hardverekhez. Tehát a legtöbb komponens esetben a Windows 8.1-hez való meghajtó elvileg működőképes, de ha van valami gond, akkor az – szigorúan elméletben – könnyen javítható. Itt elsődlegesen a Microsoftnak a kockázatokat kell mérlegelnie, és a vállalat úgy gondolja, hogy inkább a biztonságra koncentrálnak. Nem elvetendő gondolat ez, a stabilitásra való törekvés hosszabb távon több felhasználót hozhat a konyhára.

Az OEM-ek és a kereskedőpartnerek felé a Windows 10 szállítása hamarosan megkezdődik. Bizonyos Windows 8.1-gyel árult gépek továbbra is kapnak majd egy információs lapot. Utóbbi közli a felhasználókkal, hogy bár az adott PC-n Windows 8.1 fut, de az ingyenesen frissíthető Windows 10-re.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés