Hirdetés
Az idei Computex egyik első állomásaként látogattuk meg a Be Quiet standját, ahol akkor már kiállították a korábban nálunk is megfordult Silent Base 600 utódát, Silent Base 601 néven. Most úgy tűnik, hogy a németek elérkezettnek látták az időt a végleges változat megjelentetésére, amely így fém oldalfallal 120, üvegpanellel pedig 130 euró körüli ajánlott áron érkezhet meg a boltokba, narancs, fekete illetve ezüst betétekkel a cégtől megszokott fekete alapszín mellett.
Az új háznál új előlappal találkozhatunk, amely, miután a gombokat, csatlakoztatókat a tetőre költöztették, egy mozdulattal eltávolítható, így megkönnyítve a tisztítást és a szerelést. A háznál alapfelszereltség egy három fokozatú ventilátorvezérlő, illetve az oldalpanelekre kerülő komoly rezgés- és hangszigetelés. Nem véletlenül hívják a szériát Silent Base-nek, itt a csendes működésen van a hangsúly, amely akár a szellőzés rovására is mehet – ez látszik a szinte teljesen tömör felső lemezen, és azon, hogy az előlapi szellőzőkön beáramló levegőnek több kanyart kell megtennie azért, hogy cserébe a beltérben születő hanghullámoknak ne legyen direkt útjuk a külvilág felé.
A belteret érintő fontos előrelépés a kétkamrás kialakítás, amelyet a Dark Base 700-nál látott moduláris műanyag takarós megoldással kombináltak. A házba alapból három 3,5”-es vagy hat 2,5”-es meghajtót építhetünk be, de az utóbbiakból az alaplapi tálca hátoldalára is elrejthetünk párat. Fontos újdonság még a – szintén a Dark Base 700-nál megismert – felülről kihúzható tálca, mely az ide kerülő ventilátorok vagy radiátor beépítését könnyíti meg.