New Yorkban megszületett Richard Matthew Stallman szabadszoftver-aktivista, hacker, szoftverfejlesztő. 1983 szeptemberében ő indította el a GNU projektet, azóta is ő a projekt vezető mérnöke és szervezője. Ugyanekkor kezdeményezte a szabad szoftver mozgalmat is, és 1985 októberében megalapította a Free Software Foundationt. Stallman volt a copyleft fogalmának egyik propagátora, alkalmazásának úttörője is.
Hirdetés
1953. március 16.
Azóta történt
-
1983. szeptember 27.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mesterséges intelligenciát kutató laboratóriumának programozója, Richard M. Stallman bejelenti a GNU Projektet, amely egy Unix-szerű, de kizárólag szabad szoftverekből álló operációs rendszer kifejlesztését célozza. A munka végül 1984 januárjában kezdődött el, a nyílt rendszer pedig 1992-ben a Linux-kernel beemelésével vált teljessé. A GNU egy rekurzív rövidítés, melynek feloldása: „a GNU nem Unix”.
Előzmények
-
1995. február 15.
Három évig tartó, nagy médiavisszhangot kiváltó hajtóvadászat után észak-karolinai lakásában az FBI letartóztatja Kevin Mitnicket. A világ akkori leghíresebb hackerét kormányzati és vállalati rendszerek feltöréséért öt év börtönre ítélték.
-
Sokan kíváncsiak a Stallman-előadásra
A vártnál népesebb nézősereg miatt új, nagyobb előadóba tették át az eseményt. Az új helyszín a Millenáris Teátrum.
-
Richard Stallman előadást tart a Millenárison
A szabad szoftveres guru másodszor látogat hazánkba. Ezúttal a FLOSS Farm rendezvénysorozatába bekapcsolódva beszél majd, egy hónap múlva.
-
Nagyot lépett előre a magyar OpenOffice
A nyílt forrású csomag magyar helyesírás-ellenőrzője eddig is a legjobb volt a mezőnyben, most újabb hasznos funkcióval bővült a nyelvi repertoár.
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Hivatalos a OnePlus 13 startdátuma
- VR topik
- Amit látnod kell 80’ – 90’ évek, egész estét betöltő mozi filmjei.
- Milyen hagyományos (nem okos-) telefont vegyek?
- Megtartotta Európában a 7500 mAh-t az Oppo
- Az elmúlt 30 év legjobb processzorai
- PlayStation 5
- További aktív témák...