Már több mint 2 millióan próbálták ki a Prince of Persia: The Lost Crownt

Múlt hónapban Android és iOS rendszerekre is elérhető lett a széria legutóbbi felvonása.

Az Ubisoft Montpellier tavaly január végén hozta el nekünk a Prince of Persia: The Lost Crown című játékot, amelyet nem csak a sajtó munkatársai, hanem a felhasználók is kedveltek, valóban remek program lett (Tesztünk ide kattintva olvasható). Múlt hónapban elérhetőek lettek az Android és iOS kiadások is, amelynek köszönhetően még többen ugorhattak rá a remek alkotásra. Bár a fejlesztőcsapat már egy ideje más projektekre lett átállítva, az Ubisoft mégis megemlékezett arról, hogy több mint 2 millióan próbálták ki eddig a játékot. Nyilván az eladásokról nem kaptunk részleteket, hiszen a PS Plus szolgáltatásban is elérhető a program, de még így is több mint meggyőző az adat.