Hirdetés

Ma a PC-s Game Passbe is bekerül az EA Play

Este 10 órától a Game Pass for PC és GP Ultimate előfizetők „ingyen” játszhatnak az EA több, mint 60 játékával.

Az EA saját előfizetéses szolgáltatása, az EA Play sokáig csak Originen és Steamen keresztül volt elérhető, havonta nagyjából 1500 forintért, november 10. óta azonban a Game Pass előfizetők is élvezhették a szolgáltatás előnyeit – legalábbis az Xboxosok, a PC-s és Ultimate csomagokba ugyanis nem került bele. A tervek szerint ennek decemberben kellett volna megtörténnie, a Microsoft viszont elhalasztotta a dolgot 2021-re. Most megtudhattuk, hogy az új dátum 2021. március 18. lett, vagyis a mai naptól, egészen pontosan magyar idő szerint 22:00-tól a PC-sek is játszhatnak olyan címekkel, mint a FIFA 20, a Battlefield V vagy a nemrég megjelent Star Wars: Squadrons.


[+]

Az EA Play-ért cserébe nem kell majd többet fizetnünk, a havi 3000 forintos Game Pass for PC és a 4190 forintos havidíj ellenében elérhető Game Pass Ultimate előfizetők extra költség nélkül elérhetik az EA játéklistáját, ehhez azonban az Xbox kliens mellett az EA Desktop alkalmazást is telepíteniük kell, utóbbiban pedig csatlakoztatnunk kell az Xbox felhasználói fiókunkat.

A folyamatot remekül bemutatja a fenti – angol nyelvű – videó, a lépések elvégzését pedig mindenképp ajánljuk a már aktív előfizetőknek, hiszen az EA Play 3,99 eurós havidíját figyelembe véve ez most tényleg jó üzletnek számít, az új előfizetők ráadásul mindössze 300 forintért tehetnek egy próbát vele egy hónapon keresztül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés