Megérkeztek az Intel sokat késő Xeonjai

2021-ben nagyot ütöttek volna a Sapphire Rapids processzorok, nagyon-nagy kár, hogy 2023-at írunk.

Az Intel hivatalosan is bejelentette az új skálázható Xeont, amely immáron a negyedik generációnak számít, és a Sapphire Rapids kódnevet használja. Maga a fejlesztés viszonylag sokat csúszott, hiszen eredetileg 2021-ben került volna piacra, de jobb később, mint soha. A rendszer alapjait az új Eagle Stream platform jelenti, amely bevezeti az LGA4677-es foglalatot, és ebbe helyezhetők a friss Xeon modellek, amelyek maximum négy UPI 2.0-t, nyolccsatornás, akár 4,8 GHz-es effektív órajelet támogató DDR5-ös memóriavezérlőt, illetve 80 darab PCI Express 5.0-s sávot kínálnak, továbbá kezelik a Crow Pass kódnevű, Optane persistent memory 300-as sorozatot is, amely lényegében a feladott feladott 3D XPoint technológia legutolsó képviselője lesz. Ezen túlmenően újítás a CXL 1.1 hozzáférhetősége, méghozzá maximum négy darab, Type 1 és Type 2 eszköz erejéig. A Type 3 eszközök, például a piac figyelmét leginkább felkeltő CXL memóriák nem használhatók.

Hirdetés

A Sapphire Rapids úgynevezett MCM kialakítást használ, így egy kisebb lapkát tervezett az Intel, amelyből maximum négyet rak a tokozásra. A valóságban persze két darab, fizikailag eltérő chip lesz, de csak az optimális összeköttetés miatt, mivel ezek egymás tükörképeinek számítanak, ami igazából csak a gyártás szempontjából jelent marginális extra nehézségeket. Maguk a lapkák EMIB technológiával lesznek összekötve a tokozáson, és bizonyos modellekre még HBM memória is kerül, lapkánként egy-egy stacket. Ennek működéséről már a Max termékskála bemutatásakor beszélt a Santa Clara-i óriáscég. Érdemes kiemelni, hogy a fenti dizájnt az Intel XCC konfigurációként jegyzi, de terveztek egy MCC verziót is, amely már nem alkalmaz chipletet, hanem egyetlen lapkán van minden.


[+]

Az Intel mindegyik lapkát az Intel 7-nek nevezett 10 nm-es node-on készíti, és az XCC konfigurációnál egy chiplet 15, azaz maximális kiépítésben 60, míg az MCC-nél a teljes monolitikus lapka 32 darab Golden Cove magot tartalmaz. Fontos kiemelni, hogy a szerverszinten alkalmazott Golden Cove magok nem egyeznek meg az asztali verzióval, a legnagyobb különbség az AMX (Advanced Matrix Extension) utasításkészlet lesz, amely 12 új utasítást jelent (hét AMX-TILE, négy AMX-INT8 és egy AMX-BF16), és itt a lényeg az, hogy a processzormagokon belül legyen egy olyan specifikus gyorsító, amely kifejezetten hatékony a mátrixszorzás során, mivel a gépi tanulás tréning szakaszának kiszolgálása a Sapphire Rapids kiemelt célterületének számít. Ezeken túlmenően újítás a DSA, vagyis a Data Streaming Accelerator, ami nagy teljesítményű adatmásolást tesz lehetővé a rendszer egyes, memóriával rendelkező részei között, illetve a QAT, vagyis a Quick Assist Technology, aminek hála kriptográfiai és adatkódolási feladatokat lehet gyorsítani.


[+]

Az Intel a skálázóhatóságot az UPI 2.0-s linkekre bízza, nyilván a piac 99%-át érdeklő egy- és kétutas konfigurációk megoldása nem nehéz, de az egyes Sapphire Rapids modellek által négy- és nyolcutas rendszerek is építhetők, az ezekhez szükséges mennyiségű linkek benne vannak a szóban forgó processzorokban. A tokozásonkénti memóriakapacitás nem változott az elődhöz viszonyítva, így az továbbra is maximum 4 TB lehet, de az Intel az Optane DIMM-ekkel elérhető a 6 TB is, ha ebből 2 TB DRAM és 4 TB Optane DIMM.

Az érkező Xeonok paramétereit az alábbi táblázatok részletezik:

Intel Xeon Max 9400 szériás processzorok LGA4677 tokozással
Típus Órajel/
Maximum órajel
Hyper-Threading Támogatott konfiguráció SGX enklávé kapacitás
L3 cache Fogyasztás (TDP) Listaár (dollár)
9480 (56 mag) 1,9/3,5 GHz van kétutas 512 GB
112,5 MB 350 W 12980
9470 (52 mag) 2/3,5 GHz van kétutas 512 GB 105 MB 350 W 11590
9468 (48 mag) 2,1/3,5 GHz van kétutas 512 GB 105 MB 350 W 9900
9460 (40 mag) 2,2/3,5 GHz van kétutas 128 GB 97,5 MB 350 W 8750
9462 (32 mag) 2,7/3,5 GHz van kétutas 128 GB 75 MB 350 W 7995
Intel Xeon Platinum 8400 szériás processzorok LGA4677 tokozással
Típus Órajel/
Maximum órajel
Hyper-Threading Támogatott konfiguráció SGX enklávé kapacitás
L3 cache Fogyasztás (TDP) Listaár (dollár)
8490H (60 mag) 1,9/3,5 GHz van nyolcutas 512 GB
112,5 MB 350 W 17000
8468H (48 mag) 2,1/3,8 GHz van nyolcutas 512 GB 105 MB 330 W 13923
8460H (40 mag) 2,2/3,8 GHz van nyolcutas 512 GB 105 MB 330 W 10710
8454H (32 mag) 2,1/3,4 GHz van nyolcutas 512 GB 82,5 MB 270 W 6540
8450H (28 mag) 2/3,5 GHz van nyolcutas 512 GB 75 MB 250 W 4708
8444H (16 mag) 2,9/4 GHz van nyolcutas 512 GB 45 MB 270 W 4234
8480+ (56 mag) 2/3,8 GHz van kétutas 512 GB 105 MB 350 W 10710
8470 (52 mag) 2/3,8 GHz van kétutas 512 GB 105 MB 350 W 9359
8468 (48 mag) 2,1/3,8 GHz van kétutas 512 GB 105 MB 350 W 7214
8460Y+ (40 mag) 2/3,7 GHz van kétutas 128 GB 105 MB 300 W 5558
8462Y+ (32 mag) 2,8/4,1 GHz van kétutas 128 GB 60 MB 300 W 5945
8452Y (36 mag) 2/3,2 GHz van kétutas 128 GB 67,5 MB 300 W 3995
8470Q (52 mag) 2,1/3,8 GHz van kétutas 512 GB 105 MB 350 W 9410
8470N (52 mag) 1,7/3,6 GHz van kétutas 128 GB 97,5 MB 300 W 9520
8471N (52 mag) 1,8/3,6 GHz van egyutas 128 GB 97,5 MB 300 W 5171
8468V (48 mag) 2,4/3,8 GHz van kétutas 128 GB 97,5 MB 330 W 7121
8458P (44 mag) 2,7/3,8 GHz van kétutas 512 GB 82,5 MB 350 W 6759
8461V (48 mag) 2,2/3,7 GHz van egyutas 128 GB 97,5 MB 300 W 4491
Intel Xeon Gold 6400 szériás processzorok LGA4677 tokozással
Típus Órajel/
Maximum órajel
Hyper-Threading Támogatott konfiguráció SGX enklávé kapacitás
L3 cache Fogyasztás (TDP) Listaár (dollár)
6448H (32 mag) 2,4/4,1 GHz van négyutas 512 GB
60 MB 250 W 3658
6418H (24 mag) 2,1/4 GHz van négyutas 512 GB 60 MB 185 W 2065
6416H (18 mag) 2,2/4,2 GHz van négyutas 512 GB 45 MB 165 W 1444
6434H (8 mag) 3,7/4,1 GHz van négyutas 512 GB 22,5 MB 195 W 3070
6448Y (32 mag) 2,1/4,1 GHz van kétutas 128 GB 60 MB 225 W 3583
6442Y (24 mag) 2,6/4 GHz van kétutas 128 GB 60 MB 225 W 2878
6444Y (16 mag) 3,6/4,1 GHz van kétutas 128 GB 45 MB 270 W 3622
6426Y (16 mag) 2,5/4,1 GHz van kétutas 128 GB 37,5 MB 185 W 1517
6434 (8 mag) 3,7/4,1 GHz van kétutas 128 GB 22,5 MB 195 W 2607
6438Y+ (32 mag) 2/4 GHz van kétutas 128 GB 60 MB 205 W 3141
6430 (32 mag) 2,1/3,4 GHz van kétutas 128 GB 60 MB 270 W 2128
6458Q (32 mag) 3,1/4 GHz van kétutas 128 GB 60 MB 350 W 6416
6414U (32 mag) 2/3,4 GHz van egyutas 512 GB 60 MB 250 W 2296
6438N (32 mag) 2/3,6 GHz van kétutas 128 GB 60 MB 205 W 3351
6428N (32 mag) 1,8/3,8 GHz van kétutas 128 GB 60 MB 185 W 3200
6421N (32 mag) 1,8/3,6 GHz van egyutas 128 GB 60 MB 185 W 2368
6438M (32 mag) 2,2/3,9 GHz van kétutas 128 GB 60 MB 205 W 3273
6454S (32 mag) 2,2/3,4 GHz van kétutas 128 GB 60 MB 270 W 3157
Intel Xeon Gold 5400 szériás processzorok LGA4677 tokozással
Típus Órajel/
Maximum órajel
Hyper-Threading Támogatott konfiguráció SGX enklávé kapacitás
L3 cache Fogyasztás (TDP) Listaár (dollár)
5415+ (8 mag) 3,6/4,1 GHz van kétutas 128 GB
22,5 MB 150 W 1066
5420+ (28 mag) 2/4,1 GHz van kétutas 128 GB 52,5 MB 205 W 1848
5418Y (24 mag) 2/3,8 GHz van kétutas 128 GB 45 MB 185 W 1483
5412U (24 mag) 2,1/3,9 GHz van egyutas 128 GB 45 MB 185 W 1113
5418N (24 mag) 1,8/3,8 GHz van kétutas 128 GB 45 MB 165 W 1664
5411N (24 mag) 1,9/3,9 GHz van egyutas 128 GB 45 MB 165 W 1232
5416S (16 mag) 2/4 GHz van kétutas 128 GB 30 MB 150 W 944
Intel Xeon Silver 4400 szériás processzorok LGA4677 tokozással
Típus Órajel/
Maximum órajel
Hyper-Threading Támogatott konfiguráció SGX enklávé kapacitás
L3 cache Fogyasztás (TDP) Listaár (dollár)
4416+ (20 mag) 2/3,9 GHz van kétutas 64 GB
37,5 MB 165 W 1176
4410Y (12 mag) 2/3,9 GHz van kétutas 64 GB 30 MB 150 W 563
4410T (10 mag) 2,7/4 GHz van kétutas 64 GB 26,25 MB 150 W 624
Intel Xeon Bronze 3400 szériás processzorok LGA4677 tokozással
Típus Órajel/
Maximum órajel
Hyper-Threading Támogatott konfiguráció SGX enklávé kapacitás
L3 cache Fogyasztás (TDP) Listaár (dollár)
3408U (8 mag) 1,8/1,9 GHz van egyutas 64 GB
22,5 MB 215 W 415

A táblázatokból látszanak a főbb különbségek, de a Xeon Max sorozat esetében fontos kiemelni, hogy mindegyik modell kínál 64 GB-nyi HBM2e szabványú memóriát. Bizonyos modellek az On Demand szolgáltatást is támogatják, de nem mindegyik. Az utóbbi konstrukcióval alapértelmezette letiltott képességek oldhatók fel, a részletekről viszont a szervergyártóknál kell majd érdeklődni.

A teljesítményt tekintve az AMD Genoa platformja sajnos nincs közel, így ezt a Sapphire Rapids nem tudja befogni. Ezért lett volna jó, ha a rendszer 2021-ben megjelenik, mert akkor szép kis verseny alakulhatott volna ki, de 2023-ban ez már nem fog megtörténni. Jó hír ugyanakkor, hogy a tömegpiacnak szánt, tehát a közepes mennyiségű processzormagot használó Xeon modelleket az Intel látszólag próbálja a legújabb, hasonló magszámú EPYC-ek alá árazni. Ez egy fontos stratégiai lépés, mert a Sapphire Rapids igazából akkor erős, ha a beépített gyorsítókat ki lehet használni az adott munkafolyamatok alatt. Ha csak az általános tempóra lehet hagyatkozni, akkor árelőnyre van szüksége a Santa Clara-i vállalatnak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés