Hirdetés

Nagyon a Vulkan API-ra szavaz a háttérben az Intel

A vállalat rendhagyó, konkurens technológiára építő stratégiája specifikus problémákkal szembesül.

Még februárban írtunk arról, hogy az Intel felerősíti a játékfejlesztők támogatását, amire korábban már volt példa, de Brian Krzanich egy adott időszakban a leépítés mellett döntött, ám most aktívan folyik az újraszervezés. A vállalat azonban közel sincs egyszerű helyzetben, mivel úgy alakult a helyzet, hogy nem csak a saját rendszerére kell, hogy figyeljen. Itt az elsődleges probléma a Kaby Lake-G kódnevű fejlesztés, ami a nagyobb teljesítmény iránti igényeket fedi le, illetve nemrég futotta be az az információ is, hogy ha a helyzet megkívánja, akkor attól sem zárkózik el a cég, hogy bevessen egy szimpla Radeont.

Hirdetés

A probléma ott keletkezik, hogy miképpen lehet úgy támogatni a játékfejlesztőket, hogy egyrészt az adott alkalmazás jól működjön az Intel saját IGP-in, illetve a pár éves mellékvágányként megtartandó AMD-s fejlesztéseken is. Információink szerint az Intel jelenleg teljesen lemondott a hagyományos API-król. Akkora a saját és az AMD DirectX 11-es implementációiban a különbség, hogy egyszerre nem lehet optimális élményt kínálni a Kaby Lake-G platformot használó rétegnek, illetve az Intel IGP-ken ragadt vásárlóknak. DirectX 12-ben már valamivel kedvezőbb a helyzet, főleg a Gen9-es architektúrát számítva, és alapvetően az Intelnek ez számít, de a Santa Clara-i óriáscég leginkább a Vulkan API használatára beszéli rá a fejlesztőpartnereit.

A Vulkan első hallásra furcsának tűnik, hiszen köztudott, hogy az Intel készült el a legkésőbb a saját implementációjával, de azóta tényleg elképesztő mennyiségű pénzt ölnek bele, sokkal többet, mint a DirectX 12-be, így az elmúlt pár hónapban kiadott meghajtóik meglepően jól muzsikálnak a nyílt specifikációjú explicit API-val. Nagyon jól látszik az is, hogy az Intel szépen leköveti az opcionális, SPIR-V shaderekre vonatkozó kiterjesztések tekintetében az AMD-t. Többek között a shader stencil export kezelése nem lenne fontos számukra, hiszen ehhez leginkább az AMD ragaszkodik, de mivel a Kaby Lake-G miatt már érdekük fűződik a terjedéséhez, így beépítették a támogatást az Intel IGP-kre is, biztosítva a megírt kódok kompatibilitását.

Az Intelnek persze sose lesz kedvező az a helyzet, hogy gyakorlatilag kétféle, sok szempontból jelentősen eltérő GPU-architektúrát kínálnak a megvásárolható termékeikben, de ezek kifejezetten jó minőségű támogatását a Vulkan alól tudják a legjobban megoldani, illetve szintén lényeges tényező lehet számukra, hogy ezzel az API-val egyetlen parancspufferre vonatkozó funkciót sem kell emulálniuk. Más explicit API mellett ezt nem tudják biztosítani.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés