Optimalizált DLSS-t kínál az új GeForce driver

A WHQL minősítésű, 417.35-ös meghajtó a Final Fantasy XV egy potenciális frissítésére reagál.

Az NVIDIA elérhetővé tette a WHQL aláírással rendelkező 417.35-ös meghajtót, amely a Final Fantasy XV  című tesztprogramhoz, illetve játékhoz kínál DLSS-re felkészített meghajtóoptimalizálást. A játékot ugyan a Square Enix már nem támogatja, de ha megkapja majd azt a frissítést, amiben a DLSS engedélyezhető, akkor az említett eszközillesztővel működni fog. Erre egyébként elég nagy esély van, ugyanis megtudtuk, hogy maga a fejlesztés kész, lényegében a frissítés Steamre való feltöltése van hátra, ami nem jelenthet nagy munkát, tehát még ha a Final Fantasy XV terméktámogatása meg is szűnt, akkor sincs sok értelme ezt visszatartani. Ugyanakkor az is fontos, hogy a DLSS aktuális támogatása béta fázisú, vagyis érdemes úgy is kezelni. Ez azért lényeges, mert az említett élsimítási eljárás lényege a natív felbontás 75%-ával való leképezés, így leginkább olyan problémákba lehet esetlegesen belefutni, hogy a kép egy részén igen szép az eredmény, míg egy másik részén nagyon recés. Ez magából az eljárás elvéből ered, a készített neuronháló sosem lehet tökéletes, viszont ha ez a jelenség túl sűrűn fordul elő, akkor az NVIDIA szívesen fogadja a visszajelzést, hogy tovább tudják tréningelni az aktuális állapotot.

Az eszközillesztő pár hibát is korrigál, többek között a Titan Xp SLI konfigurációknál az SLI mostantól nem lesz alapértelmezetten letiltva a driver frissítése után, a Titan V esetében rendben meg fog jelenni a munkaállomások menünél a GPU kihasználtságának menedzselése, továbbá a GeForce-os notebookokon tapasztalható, 3D-s játék melletti alacsony teljesítményt is sikerült korrigálni. A játékokra vonatozóan változás, hogy a Rocket League indításkor tapasztalható stabilitásproblémái meszűnnek, Hitman 2: Silent Assassin textúrahibáitól sem kell már tartani, illetve a Battlefield V-ben az Ansel is helyesen fog működni.

Az új meghajtóhoz tartozó dokumentáció, illetve maga a driver – a megfelelő adatok megadása után – letölthető az NVIDIA szerveréről, illetve elérhető a GeForce Experience-en keresztül.

Az eszközillesztő a 64 bites Windows 10 (hardverfüggően a Fall Creators frissítéstől), 8.1 és 7 operációs rendszerekre telepíthető, és a GeForce 600, 700, 900, 1000, 2000 és a Titan szériás termékekkel rendelkező felhasználók hasznosíthatják. Ezenkívül az illesztőprogram tartalmazza a 9.18.0907-es verziójú PhysX drivert is. A mobil GeForce-oknál a notebookgyártók döntésétől függ, hogy az adott gépre telepíthető-e a hivatalos meghajtó.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés