2018. december 12., szerda

Szponzorunk

Útvonal

Hírek » Ház/Táp rovat

Mostantól még több színben pompázhat a DeepCool New Ark 90

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Az SE verzió RGB világítása immáron kompatibilis a neves gyártók szoftvereivel.

Hirdetés

A 2017-es Computexen csodálhatta meg először közönség a DeepCool New Ark 90 elnevezésű házát, amelyet idén januárban hivatalosan be is mutattak. Már az első változat is beépített vízhűtéssel rendelkezett, azonban ezek – és a gépház elején, illetve tetején végigfutó sáv fényforrásainak – színét csak szűk keretek között tudtuk módosítani az I/O panelen található gombokkal. A most bemutatott New Ark 90SE, vagyis „Second Edition” már támogatja az Asus, a Gigabyte, az MSI, az Asrock és a Biostar vezérlőszoftverét, így nem csak több szín közül választhatunk, de a fényjátékot számítógépünk többi komponenséhez igazíthatjuk.


[+]

Ezt leszámítva a termék minden szempontból megegyezik elődjével, a paramétereket az alábbi táblázatban gyűjtöttük össze. A legnagyobb támogatott alaplap továbbra is EATX méretű lehet, legfeljebb 186 mm magas processzorhűtővel és 310 mm hosszú grafikus kártyával megtöltve. Utóbbit lehetőségünk van akár függőleges állásban is beszerelni, ehhez azonban be kell szereznünk egy risert, ami sajnos nem a csomag része.

Főbb paraméterek
Termék megnevezése DeepCool New Ark 90SE
Elérhető változatok fekete
Mérete (ma x mé x sz) 530 x 232 x 545,5 mm
Tömege 12 kg
Anyaga acél, edzett üveg, ABS
Beszerelhető alaplapok E-ATX, ATX, microATX, Mini-ITX
5,25"-os helyek száma nincs
3,5"-os helyek száma 3 db
2,5"-os helyek száma 3 db
Bővítőkártyák száma 8+2 db
Hűtés

Előre telepítve:

- 360 mm radiátor

- Hátul: 1 x 140 mm ventilátor

- Alul: 1 x 140 mm ventilátor

 

Opcionális:

- Felül: 3 x 120 mm ventilátor/1 x 140 mm radiátor

- Elöl: 3 x 120 mm ventilátor/360 mm radiátor

- Hátul: 1 x 140 mm ventilátor/1 x 140 mm radiátor

- Oldalt: 3 x 120/140 mm ventilátor, 1 x 360 mm radiátor

Előlapi csatlakozók 2 x USB 3.0, különálló audio csatlakozók
Beszerelhető processzorhűtő max. 186 mm magas
Beszerelhető grafikus kártya max. 310 mm hosszú (függőleges állásban 400 mm)
Beszerelhető táp szabványos ATX, max. 200 mm mély
Extrák

edzett üveg oldallap, modularitás, alaplapról működő ventilátorvezérlés (6 csatornás)

Ár

300 dollár

A DeepCool New Ark 90SE az elődmodell nyitó árán, vagyis 300 dollárért kerül a boltok polcaira, egyelőre ismeretlen időpontban. Ez elsőre kicsit drágának tűnhet, de nem szabad elfelejteni a fent említett, 360 milliméteres radiátorral szerelt, előre telepített vízhűtést, melynek újkori ára nagyjából 200 dollár.

Azóta történt

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.