2018. február 20., kedd

Sz​p​on​z​o​r​u​n​k

Computex 2017: notebookcsiszolók az ASUS-nál

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A cég számára mindig nagyon fontos esemény a Computex, most főleg a notebookok terén igyekeztek villantani.

Tavaly elég nagyon gurított az ASUS a Computex elejére időzített sajtóján, a Zenbo nevű robot megjelenésére senki sem számított. Ezzel ugyanakkor magasra is tették a lécet, mert aki idén valami hasonlót várt, az csalódott, a jó egyórás rendezvényen „csak” négy noteszgéppel lettünk gazdagabbak, illetve bemutatásra került még két egybegép és egy különleges dizájnú router is.


[+]

A notebookok sorrendben a ZenBook Flip S, ZenBook Pro, illetve VivoBook Pro 15 és VivoBook S15 névre hallgatnak, míg az AiO-knál a Vivo AiO V241 és a Zen AiO ZN242 jelenti az újdonságot. Közülük a ZenBook Flip S-t a világ legvékonyabb 2 az 1-ben gépeként mutatták be, és tényleg vékony, vastagsága összesen 10,9 mm, tömege pedig 1,1 kg. Belsejében hetedik generációs, U szériás Core i5 és Core i7 CPU-kat, maximum 16 GB-nyi LPDDR3 memóriát, akár 1 TB-os NVMe SSD-t találunk, kijelzőként pedig egy UHD felbontású, 13,3 hüvelykes megjelenítőt sikerült beépíteni a 311 x 212 x 10,9 mm-es gépházba, amely így 80 százalékos kijelző/ház arányt jelent. A vékony masina oldalára két Type-C konnektor került, ezek USB 3.1 Gen 1 sebességre képesek. A gépben egyébként 39 Wh-s akkumulátor van, ezzel az ígéretek szerint 11,5 órányi üzemidőt kapunk, a gyorstöltésnek köszönhetően pedig 49 perc alatt a teljesen lemerült akkut 60%-osra tölthetjük fel.


[+]

A ZenBook Flip S-hez tartozik toll is, ASUS Pen névvel, amivel rajzolhatunk és írhatunk a kijelzőre. A rendszer 1024 nyomásszintet képes megkülönböztetni, és a Windows Inkkel is kompatibilis.


[+]

Ami a megtapogatás során szerzett tapasztalatokat illeti, a gép vékonysága ellenére zenbookosan egyben van, nincsenek illesztési hibák, merev is a háza, bár nyilván a kijelzőt a sarkánál emelve azért már érezhető némi csavarodási hajlam. Megnéztük az ASUS által ErgoLiftnek elnevezett zsanérokat is, amelyek neve onnan származik, hogy 135 fokon túl kicsit felemeli a billentyűzetet, hogy könnyebb legyen rajta gépelni. Ezzel kapcsolatban a tartósság lehet kérdés, de a gyártó tesztjei szerint 20 ezer nyitást/zárást is könnyedén kibírnak, úgyhogy remélhetőleg nem lesz velük gond.

Hi​r​de​tés

A klasszikus ZenBook család másik újdonsága a ZenBook Pro UX550. Az grafikai munkákhoz, videóvágáshoz noteszgépet kereső felhasználókat célzó modellben a hangsúly az erős hardverrel került, ugyanis a készülékbe Core i7-7700HQ CPU-t, GeForce GTX 1050 Ti GPU-t, 16 GB memóriát és 1 TB-os NVMe SSD-t is kérhetünk.


[+]

A kijelző 15,6”-es, UHD felbontású és 100 százalékos sRGB lefedettséget kínál, és a NanoEdge-nek megfelelően egy 14”-es osztályú házba (365 x 251 x 18,9 mm és 1,8 kg a végső méretek) építették be. Nem hiányoznak a megcélzott felhasználók számára fontos csatlakozók sem, ugyanis kapunk két USB 3.1 Gen 1 portot hagyományos Type-A csatlakozókkal, illetve két Thunderbolt 3 és USB 3.1 Gen 2 kompatibilis Type-C konnektort is, illetve rendelkezésre áll a microSD kártyaolvasó és a HDMI is.


[+]

A következő újdonság – a Pro változatoknál maradva – a VivoBook Pro 15 lett, amely tulajdonképpen egy alsóbb kategóriás ZenBook Prónak is minősíthető. Ennek megfelelően maradt a Core i7-7700HQ opció, de a GPU már csak GeForce GTX 1050 lehet maximum, és a háttértárak között is csak SATA SSD-k és HDD-k szerepelnek. A nagy teljesítményű alkatrészek keltette hőt egy kétventilátoros megoldás próbálja meg megfelelő tempóban elszállítani. Megjelenik viszont opcióként az Optane, persze nem önállóan, hanem gyorsítótár formájában, a külső csatlakozók száma pedig bővül az Ethernettel. Sajnos ezért cserébe a Thunderbolt 3 eltűnik, helyette egy Alternate Mode-ot is támogató, USB 3.1 Gen 1-es Type C-t, egy ugyanilyen sebességű Type-A konnektort, illetve két hagyományos USB 2.0 kimenetet kapunk.


[+]

Ami a méreteket illeti, az alumínium-műanyag házba szerelt masina 380 x 256 x 19,2 mm-es, tömege pedig 2-2,2 kg körül alakul.


[+]

A másik újdonság a korábban már kiszivárgott VivoBook S, amelyben U szériás Core i processzorok, 15,6 hüvelykes FHD kijelző, 16 GB RAM, 2 TB-os HDD és 512 GB-os SATA SSD kerülhet, illetve opcióként megjelenik a GeForce 940MX is. A gép háza 361 x 244 x 18 mm, tömege pedig 1,6 kg körül mozog. Csatlakozókból kicsit visszafogottabb a kínálat, nincs például Ethernet.

Az alábbi táblázatokban az új notebookok főbb jellemzőit foglaltuk össze:

Termék megnevezése ASUS ZenBook Flip S ASUS ZenBook Pro UX550 ASUS VivoBook S 15 ASUS VivoBook Pro 15
Processzor Max. Intel Core i7-7500U Max. Intel Core i7-7700HQ Max. Intel Core i7-7500U Max. Intel Core i7-7700HQ
Memória 16 GB SDRAM
Kijelző 13,3"-es, UHD IPS panel, NanoEdge 15,6"-es, FHD vagy UHD IPS panel, NanoEdge 15,6"-es, FHD IPS panel, NanoEdge 15,6"-es, FHD vagy UHD IPS panel, NanoEdge
Grafika Intel HD Graphics 620 NVIDIA GeForce GTX 1050/1050 Ti max. NVIDIA GeForce 940MX max. NVIDIA GeForce GTX 1050
Háttértár max. 1 TB-os NVMe SSD max. 2 TB-os HDD+512 GB-os SATA SSD max. 2 TB-os HDD/512 GB-os SATA SSD
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció 801.11ac 801.11ac+Ethernet
Interfészek - 2 x USB 3.1 Gen 1 Type C - 2 x Thunderbolt 3 Type C,
- 2 x USB 3.1 Gen 1 Type A,
- HDMI
- analóg audio ki- és bemenet
- 1 x USB 3.1 Gen 1 Type C,
- 1 x USB 3.1 Gen 1 Type A,
- 2 x USB 2.0 Type A
- HDMI
- analóg audio ki- és bemenet
- 1 x USB 3.1 Gen 1 Type C,
- 1 x USB 3.1 Gen 1 Type A,
- 2 x USB 2.0 Type A
- HDMI
- Ethernet
- analóg audio ki- és bemenet
Akkumulátor 39 Wh 73 Wh 42 Wh 47 Wh
Méret, tömeg 313 x 218 x 10,9 mm, 1,1 kg 365 x 251 x 18,9 mm, 1,8 kg 361 x 244 x 17,9 mm, 1,5-1,7 kg 380 x 256 x 19,2 mm, 2-2,2 kg
Ajánlott fogyasztói ár 1099 dollártól 1299 dollártól 499 dollártól 799 dollártól

Ami az egybegépeket illeti, az ASUS két új modellel frissíti meglévő palettáját, ezek a Vivo AiO V241 és ZN242 gépek. Az első egy 23,8 hüvelykes, Full HD felbontású NanoEdge monitorral összeépített, alapvetően Core i5 alapú PC, benne GeForce 930MX-szel, míg a ZN242 szintén 23,8 hüvelykes, de Core i7-7700HQ-val, 32 GB RAM-mal és GeForce GTX 1050-nek rendelkezik, belülre pedig az SSD-k és HDD-k mellé Optane memória is kérhető.


[+]

Végül az utolsó újdonságot egy szokatlan formatervű router, az ASUS Blue Cave jelenti. A Blue Cave ezúttal nem fantázianév, a készülék tényleg olyan, mintha fúrtak volna rá egy lyukat, amit aztán kék peremmel láttak el. Az útvonalválasztó egyébként nem egy hatalmas szerkezet, de a dizájntól eltekintve alapvetően egy közönséges AC2600-as router, hátoldalán négy gigabites Ethernet LAN porttal és egy gigabites WAN porttal, valamint USB 3.1 csatlakozóval.


[+]

A szoftveres képességeit illetően vannak azért érdekességek, így például a Trend Micro Smart Home Network névre hallgató, a routerhez csatlakozó eszközöknek extra biztonságot nyújtó szolgáltatásához is kapunk hozzáférést vele, illetve IFTTT és Alexa támogatással is rendelkezik az okosotthonos rendszerek számára. A Blue Cave megjelenési dátuma sajnos még nem ismert, de ára 180 dollár körül várható.


[+]

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

H​i​r​d​e​té​s

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.