Hirdetés

CES 2025: Kevesebb só is elég

Az egészségügyi problémákat okozó túlzott sófogyasztás ellen egy kanállal veszi fel a harcot Japán.

Hirdetés

A japán Kirin nevű cég standján bukkantunk erre az érdekes, körülbelül 50 000 forintos árával igencsak drágának mondható kanálra. Az aranyárban mért eszcájg célja, hogy kevesebb sóval is elég finomnak érezzük az ételeket – és ezáltal csökkentse azt az egészségünkre leselkedő veszélyt, melyet a túlzott sófogyasztás jelent.


[+]

A kívánt hatást az Electric Salt névre keresztelt eszköz úgy éri el, hogy egy apró elektróda található a tulajdonképpeni kanálrészben, amely a nyélen található gomb megnyomásának hatására enyhe negatív töltést kap, amivel magához (és így nyelvünk közelébe) vonzza az egyébként minden irányba szétterjedő, pozitív töltésű nátrium ionokat. Mivel így a megszokotthoz képest több ilyen ion marad a nyelvünknél, kevesebb só is ugyanolyan érzetet tud kelteni, nem szükséges majd túlsózni az ételt, sőt, akár még csökkenthetjük is az eddigi fogyasztást.

Hirdetés