CES 2014: játék és HSA az AMD előadásán

Az AMD megtartotta az idei CES-re tervezett fő előadását, melyen természetesen a január közepén érkező Kaveri APU volt a fő téma. E termék képességeit azonban már korábban felvázolta a vállalat, így az APU13-on elhangzott információkhoz képest a publikus előadáson nem mondtak többet. Persze volt zártkörű prezentáció is, de az ott elhangzottak zöméről a megjelenésig nem lehet beszélni, csak az NDA lejártát követően.

AMD Kaveri APU AMD Kaveri APU
AMD Kaveri APU [+]

Fontos azonban megemlíteni, hogy az AMD definiált egy új elnevezést a lapkában található erőforrások számára: ez a compute mag. A cég hivatalos leírása szerint egy compute mag olyan HSA-t támogató, tetszőlegesen programozható hardveres blokk, amely képes legalább egy folyamatot futtatni saját kontextusán, illetve virtuális memóriaterületén belül, függetlenül a többi magtól. Ezzel az értelmezéssel a Kaveri APU-ban 12 darab compute mag található, melyből négy a késleltetésre, míg nyolc az adatpárhuzamos végrehajtásra optimalizált.

Maga a definíció átgondoltnak mondható, mivel sikerült úgy megfogalmazni, hogy csak a hUMA és hQ architektúrát támogató APU-k számítsanak bele, így a szintén GCN architektúrára épülő IGP-vel rendelkező Kabini és a Temash SoC APU-k nem tekinthetők olyan szinten integrált megoldásnak, mint a Kaveri APU. Az első HSA-t támogató programok egyike lesz egyébként az OpenOffice-ból alakult LibreOffice lesz, melynek fejlesztését nagyjából fél éve támogatja az AMD. A HSA által kínált gyorsulás mértéke a Calc táblázatkezelőben iterációnként elvégzett 21 000 kalkuláció mellett nagyjából nyolcszoros. Az AMD saját mérései szerint egy A10-7850K-s APU a normál kód 990 ezredmásodpercig tartó számítását 120 ezredmásodperc alatt végezte el az IGP multiprocesszorainak bevonásával. Persze az átlagos otthoni felhasználók, akik nem dolgoznak ilyen méretű adatokkal, nem igazán fognak ebből profitálni.

Hirdetés

A PC-s játék főszerepben

Az előadás legtöbb részét a szórakoztatás és főleg a játékok tették ki. Az AMD beszámolt arról, hogy az elmúlt év őszén elindított, konzolokat és PC-ket összevonó Unified Gaming stratégia jó eredményeket tudhat maga mögött. Kaveri APU-val többek között kihasználható a már kivesézett TrueAudio technológia, amelyet számos érkező játék támogat a jövőben. Mivel a PlayStation 4 is ezt a hardveres blokkot használja a hangok számítására gyakorlatilag megegyező API-val, így a PC oldalán történő kihasználás többnyire a Sony konzoljához készített kód átmásolásával meg is oldható.

AMD Unified Gaming stratégia: TrueAudio és Mantle AMD Unified Gaming stratégia: TrueAudio és Mantle
AMD Unified Gaming stratégia: TrueAudio és Mantle [+]

A szintén ősszel bejelentett Mantle API papíron sikeresnek mondható: a videojáték-motorok között a Frostbite 3, a Nitrous és az Asura támogatja az AMD hardvereinek alacsony szintű elérését, és a hivatalosan elismert adatok szerint öt fejlesztőstúdió elkötelezte magát a Mantle mellett. Köztük a Rebellion, a Roberts Space Industries és az Oxide Games, de értékesebbnek tekinthető a Square Enix által kiadott játékok PC-s portján dolgozó Nixxes Software partnersége, illetve a DICE-ból kivált Frostbite Team, mely csapat segíti a Frostbite 3 motort használó EA játékok PC-s portjainak fejlesztését. Jelen pillanatban annyit árult el az AMD, hogy húsznál is több Mantle API-t használó játékot fejlesztenek a partnereikkel, ezek között ott vannak a már bejelentett alkotások, mint a Battlefield 4, a Thief, a Star Citizen, a Plants vs. Zombies: Garden Warfare és a Sniper Elite 3.

A Mantle prezentáció során a Battlefield 4 is előkerült, de erről testvéroldalunk, a GamePod már beszámolt. Emellett demonstráció céljából készültek egy paraméterezhető, StarSwarm nevű szoftverrel, mely akár ötvenezer rajzolási parancsot is megenged képkockánként, de az AMD ezt csak zárt körben mutatta meg.

Végül az vállalat bejelentette, hogy a Microsoft Project Spark nevre hallgató játékkészítő platformjának hardverpartnere lett. A cél lényegében az, hogy a felhasználó végtelenül egyszerűen készíthessen különböző játékokat, illetve azokat megoszthassa a közösséggel. Persze a félreértések elkerülése végett a Project Spark minden konfiguráción futni fog, az AMD csupán segíti az optimalizálást, de ez a kezdeményezés jelenleg béta fázisban van.


Microsoft Project Spark

A Project Spark felkarolásának egyébként minden bizonnyal köze van a Discovery projekthez, mely az AMD saját tablet koncepciója kifejezetten a játékosok számára.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés