Hirdetés

Az AMD felvázolta a hQ architektúrát

Az AMD folytatja a HSA alappillérjeinek bemutatását, így a tavasszal leleplezett hUMA mellett most górcső alá került a hQ (Heterogeneous Queuing) architektúra is. Ez legalább olyan fontos eleme az integrációnak, mint a hUMA mellett elérhető egységes virtuális memória támogatása. Sőt, a hQ részben épít is erre, és alapvetően definiálja, hogy az APU-ban található központi processzorok és grafikus multiprocesszorok hogyan viszonyulnak egymáshoz az általános számítási feladatok megoldása során.

Hirdetés

A hQ architektúra a mai queuing modellt szeretné megreformálni, amelyben a grafikus vezérlő a központi processzor alárendelt hardverének számít, egyfajta szolga szerepet betöltve. Ez rendkívül korlátozott működést eredményez, mivel az alkalmazás a processzorhoz számos olyan feladatot rendelhet, amelyben a magok a sorban álló parancsok végrehajtásán fáradoznak, illetve maga a processzor is új munkafolyamatot indíthat saját magán. Ez a modell gyorsan, hatékonyan és direkten működik, ugyanakkor amikor a grafikus vezérlő képbe kerül, akkor a mai queue modell már rendkívül elavultnak tűnik. A CPU bármikor kioszthat feladatott a GPU-nak (legyen az integrált vagy dedikált), de csak az operációs rendszer ehhez kapcsolódó szolgáltatásán keresztül, ami igen komoly késleltetést ad hozzá a munkafolyamathoz, mivel a kernel drivernek le kell fordítania a parancscsomagokat az adott hardver által támogatott specifikus formátumra, majd ezek egy operációs rendszer által menedzselt parancslistába kerülnek, és így hajthatók végre a GPU-n.

A mai queuing modell
A mai queuing modell [+]

Ez a modell már önmagában is rendkívül lassú, de további hátránya, hogy a grafikus vezérlő csak fogadhat munkafolyamatokat, viszont önmagának vagy a központi processzornak már nem adhat át feladatot. Ezzel gyakorlatilag a mai igen komoly tudással rendelkező integrált grafikus vezérlők képességei erősen korlátozottak, hiszen az operációs rendszer alapvetően úgy tekint a grafikus multiprocesszorokra, mint a központi processzormagok alárendelt jogokkal rendelkező feldolgozóira.


[+]

Ez azonban lehetne nagyon másképp is, és a HSA alapítvány kidolgozta ennek az alapját, ami egy olyan csomagformátum, melyet minden HSA-t támogató gyártó implementálni fog. Ezzel gyakorlatilag a hardverek nem specifikus, hanem szabványos formátummal dolgoznának, vagyis a kernel drivernek nem kellene lefordítania a parancscsomagokat. Ezzel a lépéssel egy komoly szoftveres korlát kerülne ki a rendszerből, de a HSA támogatja a felhasználói módból történő feladatkiosztást is, vagyis a menedzselést nem az operációs rendszer, hanem az adott alkalmazás végezné, pont úgy, ahogy ez a processzormagoknál történik. Mindemellett a grafikus vezérlő képes lenne önmagán és a központi processzoron is munkafolyamatot indítani.

Az új queuing modell
Az új queuing modell [+]

Az AMD hQ architektúrájának alapvető célja, hogy a központi processzormagok és grafikus multiprocesszorok azonos működési szinten helyezkedjenek el a rendszerben, továbbá ugyanolyan jogokkal rendelkezzenek, vagyis egyik egység se legyen a másik szolgája. Lényeges szempont még, hogy a CPU és az IGP több parancslistával rendelkezzen, ami egyrészt az alkalmazáson belüli folyamatok hatékonyabb végrehajtását eredményezné, emellett az integrált grafikus vezérlő is sokkal hatékonyabban futtatna egyszerre több GPGPU-s feladatott kihasználó alkalmazást. Szintén lényeges szempont volt, hogy az operációs rendszert teljesen ki kell hagyni a képletből, amivel minden nem szükségszerű szoftveres késleltetéstől mentesül a rendszer.


[+]

Az egységes csomagformátumot és működési protokollt már elfogadta a HSA alapítvány, vagyis a programozó biztos lehet abban, hogy ha a szabványos formátumot használja, akkor az ezt támogató hardverek IGP-jén futni fog a program. A rendszer hardveres implementációja némileg különbözhet az egyes gyártóknál, de ez a szoftver oldalán nem jelent semmilyen gondot. Az AMD hivatalosan hQ architektúrának nevezi a saját implementációját, tehát ezzel a névvel más cég hardverénél nem biztos, hogy találkozunk, de a működés elvi szintjén nem lesz különbség.

Az első PC-s APU, ami direkten támogatja a hQ-t a Kaveri kódnevű fejlesztés lesz, melyet hamarosan bemutat az AMD.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés