Hirdetés

Felújította és jóárasította a legnagyobb tabletjét az Amazon

A Fire HD 10 mérete nem sokban változik, az átdolgozott belső miatt egy picit vastagabb lett.

Az Amazon meglepetésre bejelentette, hogy idén megújul a 2015 őszén bemutatott Fire HD 10-es tablet. A dizájn szempontjából sok változásra nem érdemes számítani, a 262 x 159 mm-es alapterület megmarad, viszont a gépezet vastagsága 7,7 mm-ről 9,8 mm-re nő. Természetesen ebből már kitalálható, hogy a tömege is rossz irányba mozdult el, viszont az 500 gramm még mindig elfogadható szint.

A nagyobb vázra feltehetően az erősebb hardver miatt volt szükség, ugyanis a korábbi modell által használt Mediatek MT8135-ös rendszerchipet a MediaTek MT8173-as SoC váltja fel. Ebben a két darab, 1,8 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A72-es mag mellé két darab, 1,4 GHz-es órajelen dolgozó Cortex-A53-as mag került Big.Little konfigurációban, míg az IGP szerepét egy Imagination PowerVR GX6250 tölti be. Ez számottevő előrelépés a korábbi modellhez képest, hiszen az új magok nem csak az ARMv8-A alapokat hozzák be, hanem jóval tempósabbak is, és az IGP is gyorsult. Ez a SoC található egyébként a 4K-ra tervezett Amazon Fire TV-ben is, csak ott némileg magasabb órajeleken üzemel.

A rendszermemória kapacitása is 2 GB-ra nőtt, de az LPDDR3 szabvány megmaradt, míg a belső adattárolásra minimum 32 GB-os tárhely áll rendelkezésre, de opcionálisan igényelhető a 64 GB-os modell is. Persze microSD szabványú memóriakártya használatára is lehetőség van egészen 256 GB-os kapacitás erejéig.


[+]

A felhasználók számára a legszembetűnőbb változás a 10,1 hüvelykes, öt ujj egyidejű tapogatásának lekövetésére képes érintésérzékeny kijelző IPS panelje lesz, amely immáron 1920x1200 pixeles felbontást kínál a korábbi 1280x800 képpont helyett. Ezzel 224 ppi-re nő a pixelsűrűség. Sajnos a hátlapi kamera 2 megapixeles lesz, ami nem túl sok, és a VGA felbontású előlapi egység sem kedvező, de az Amazon ezt a tabletet elsődlegesen nem fotózásra szánja.

Nagy újdonság még, hogy az előtelepített, új verziójú Fire OS operációs rendszer támogatni fogja Alexát, az Amazon digitális asszisztensét, ami teljesen hangalapú vezérlést is lehetővé tesz. Akár arra is képes lesz a rendszer, hogy a felhasználó kedvenc alkalmazását elindítsa a megfelelő hangalapú utasítás kiadása után.

Más szempontból az új gép nagyjából megegyezik a korábbi modellel. Érdekes azonban az árazás, ugyanis az Amazon az új Fire HD 10-ért mindössze 150 dollárt kér a 32 GB-os modellért és 190 dollárt a 64 GB-osért. Ezek az árak igen kellemesnek mondhatók a technikai képességeket figyelembe véve, beleszámítva a cég szolgáltatásait is. Az újdonság szállítása október 11-én kezdődik meg, és több színből lehet rendelni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés