Microsoft márkaoldal
-
A munkaerőpiacot is segítené a Microsoft és a Nyíregyházi Főiskola közös munkája
Stratégiai Együttműködési megállapodást kötött a Microsoft Magyarország és a Nyíregyházi Főiskola. Az ünnepélyes aláírásra május 27-én, kedden a főiskola Rektori Tanácstermében került sor.
-
Tolmácsot építenek a Skype-ba
A technológia még fejlesztési fázisban van, de már most is elég hatékony a valószínűleg 2016-ra elkészülő szolgáltatás.
-
Hamarosan indul a konzolinvázió Kínában
A nagy cégek ugrásra készen várták a már korábban meghirdetett nyitást. A Microsoft és a Sony mellett feltehetően a Nintendónál is lázasan készülődnek.
-
Júniusi frissítésben jön a külső adattárolók támogatás az Xbox One-hoz
Csak USB 3.0-s megoldások jók, minimum 256 GB-os tárkapacitással és meghatározott minimális sebességgel.
-
Fél éve tátong egy biztonsági rés az Internet Explorer 8-ban
Hasonló, a böngésző különféle verzióit érintő hibák a közelmúltban már többször napvilágra kerültek, de akkor a Microsoft viszonylag gyorsan befoltozta a réseket.
-
Kitiltották a kínai hivatalokból a Windows 8-at
Nem igazán világos, hogy mi állhat a korlátozás hátterében, a szakértők is csak találgatnak. A Microsoftnál állítólag meglepődtek.
-
Itt a Microsoft Surface Pro 3! Újabb szög a notebookok virtuális koporsójába?
A Microsoft szerint legújabb táblagépük képes kiváltani a notebookokat.
-
A DirectX 12 előtérbe helyezi az IGP-ket?
A Microsoft az új API esetében fontos területen helyezte háttérbe a dedikált grafikus vezérlőket.
Hír Videokártya 127
-
Növelhető lesz az Xbox One tárkapacitása?
A Microsoft egyik fejlesztője érdekes képet tett fel a webre.
-
Új, hasznos funkciókkal bővült az Outlook
A Microsoft egyrészt könnyebben kezelhetővé tette a tartalmakat, másrészt még szorosabbra vette a más szolgáltatásokkal történő integrációt.
-
Jön a Kinect nélküli Xbox One
A Microsoft ismét beadta a derekát, és a piac igényeit veszik alapul.
-
A Microsoft még egy hónapot ad a Windows 8.1 Update telepítésére
A vállalati szféra mellett az otthoni felhasználók is haladékot kaptak, így június 10-éig azok a Windows 8.1-es gépek is megkapják a frissítéseket, melyekre még nincs telepítve a 8.1 Update.
-
Több grafikus parancsprocesszor lesz az új GPU-kban?
A DirectX 12 támogatja a koncepciót, az Xbox One APU-jának IGP-je már fel is készült rá.
Hír Videokártya 23
-
Főleg kényelmi funkciókkal frissült a OneDrive
A Microsoft a webes felületen és az androidos alkalmazáson is javított, az újdonságok elsősorban a kényelmesebb használatot szolgálják.
-
Az XP-s Internet Explorer is kapott javítást
A Microsoft nem várt a következő patch-keddig, és egy soron kívüli biztonsági frissítéssel még a hivatalosan már nem támogatott operációs rendszeren is befoltozta a böngésző néhány napja felfedezett hibáját.



- Synology NAS
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Építő/felújító topik
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- Milyen széket vegyek?
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Milyen légkondit a lakásba?
- Azonnali processzoros kérdések órája
- További aktív témák...